Haszonélvezet

Bár nem túl elegáns módszer, hogy uniós tagságunk kapcsán rendszerint csak osztunk és szorzunk – hiszen az Európai Unió alkotórészének lenni a gazdasági érdek mellett közösségi és történelmi misszió is –, egy hatalmas adósságot örökölt és minden külső finanszírozási problémának kitett ország sajnos rendszerint ezt teszi. Magyarország esetében valószínűleg teljesen érthető a matematika: akkor, amikor beléptünk a közösségbe, felfokozott lelki üzemmódban volt az ország nagy része. Sokan elhitték, hogy nyithatnak majd Bécsben cukrászdát, és életszínvonalunk, fizetésünk hamarosan a Lajtán túli világéval lesz megegyező. Ehelyett – 2004-es uniós csatlakozásunk óta – gazdasági fejlettségben alig-alig jutottunk előre, amelyért azonban nem Brüsszel tehető felelőssé, hanem a honi gazdaságpolitika. Ismertek az úgynevezett „elmúlt nyolc év” adatai, de legyünk nagyvonalúak: gazdaságunk csak ettől az évtől dübörög.

Viszont van egy-két sikersztorink is: ezek közé tartozik például Magyarország uniós pénzlehívási rekordja. Ha úgy tetszik, a magyar gazdaság és a költségvetés szimbiózisban élt és él a közösségi pénzekkel. Olyannyira, hogy Magyarország a korábbi uniós költségvetési periódusban szinte teljes egészében az élvonalban járt a saját gazdaságának méretéhez képest lehívott források arányában, a múlt évben pedig kiugróan jól teljesített. És úgy tűnik, hogy az idén is remekül teljesít, sőt még a tavalyi kifizetési rekord is megdőlhet, ami alsó hangon kétezermilliárd forintnyi támogatást is jelenthet. Bár nincs értelme, a „mi lett volna ha” kérdésnek, uniós tőketranszferek nélkül aligha vészeltük volna át az utóbbi évtized szűkös esztendőit. Miközben hazánk finanszírozási képességét elemezzük, nem árt fejben tartani, hogy volt itt olyan pillanat is 2008-ban, amikor teljesen lefagyott az állampapírpiac, közel álltunk az államcsődhöz. Csak az EU–IMF-hitelnek köszönhette akkor a második Gyurcsány-kormány, hogy nem lettünk fizetésképtelenek. Itt jegyzem meg: egy esetleges államcsőd után máig nem tudtunk volna talpra állni.

Vagyis nem szabad elfelednünk, hogy Magyarországot több gazdasági sokk olyan súlyosan érintette, hogy a válság kirobbanását közvetlenül megelőző gazdasági növekedési kibocsátási szintet talán ebben az esztendőben tudjuk elérni.

Lehet ugyan a viszonyítási alap – a pénz- és tőkeszegény magyar gazdaság – gyenge, a kiugró uniós forráslehívási arányunk akkor is eredmény. És persze ebben az igazság is benne van: rendkívül rá vagyunk szorulva az uniós támogatásokra.

Magyarország azonban „nettó haszonélvezői pozíciójából” fakadóan jogosult ezekre a pénzekre. Ha pedig ügyesen sáfárkodik a kormány – az új költségvetési ciklusban még több uniós forrás érkezhet –, és a többletlikviditást ténylegesen a hazai kis- és középvállalkozásokhoz csatornázza, a magyar vállalkozások négyszer-ötször akkora lehetőségekhez jutnak a következő években, mint amely elérhető volt számukra az elmúlt hét évben.

Ha – miként azt tapasztaljuk – nem élünk osztrák nívón, akkor ezek a pénzek elegendők arra, hogy hazánk esélyt kap arra, hogy gazdaságpolitikájával belátható időn belül felzárkózzon Ausztriához. És ez akkor is kecsegtető lehetőség, ha nem leszünk olyan erősek, mint az osztrákok. Önmagukban az uniós források persze nem elegendők: más külső körülmények – az unió gazdasági növekedése, kedvező világgazdasági klíma, új piacok feltárása – is kellenek az eredményhez.

Aki egy keveset is foglalkozik a magyar gazdasággal, bizonyára tapasztalta, hogy közgazdász körökben másról sem hallani, mint arról: mekkora növekedésre képes hazánk 2015 és 2018 között. És ez jó. Mármint az, hogy növekedési képességeinket elemezzük. Korábban mínuszokat vagy stagnálást könyvelhettünk el, jelenleg pedig a pozitív kilátásokkal foglalkozunk.

Ráadásul 2016-tól már nem lesz lefelé húzó hazai bankrendszer, a beruházások trendszerű gyarapodásával pedig lehet kalkulálni. Ugyanakkor ennél többre akkor van kilátás, ha a jövőben is rekorderek leszünk az uniós pénzek lehívásában és kifizetésében. A szorzó tényező viszont csak akkor érvényesül, ha a gazdasági élet szereplőit „találják” meg a pénzek. Jó hír, hogy hosszú idő után ez először tűnik szándékoltnak.