Vélemény és vita
Hasznos futások
Nagyon fontos a testre simuló, túlnyomórészt műszálból készülő trikó és nadrág, így jóval kisebb a légellenállás, tehát az ember áramvonalas lesz, olyan, mint egy sportkocsi
Hát igen, az is furcsa volt Vidéki Lajosnak, aki gyermekkorában sokat kergette a labdát a falu alatti réten, hogy esténként vagy a hétvégén szaladgáló embereket látott a lakótelepen. Nem, nem a buszra vagy éppen a HÉV-re futottak ezek a többnyire némi túlsúllyal küzdő állampolgárok, hanem csak úgy. Az első időben még azokban a suhogós melegítőkben, aztán mostanában már professzionális kiszerelésben égetik a teleptársak a zsírt, próbálják elérni az áhított fittséget.
Arról pedig, hogy a profi futók mit vesznek magukra, a tág érdeklődésű Vidéki Lajos egy magát profi futónak tartó barátjától értesült. Aki szegény folyamatos stressz alatt élte napjait, a különféle elvárásoknak megfelelni igyekezvén mindenféle testi nyavalyák jelentkeztek nála, és arra gondolt, hogy majd a futás mindezeken segít. Szóval egy valamirevaló futócipő eme barát szerint húszezernél kezdődik, de ötven körül is vannak az ilyenből példányok. Állítólag a talpban van a lényeg, itt vannak mindenféle zselék meg drágán kikísérletezett, roppant titkos anyagok. Amik természetesen szűkre szabott élettartamra lettek tervezve, hogy használójuk sűrűn felkereshesse vásárlás céljából a márkaboltokat. Nagyon fontos aztán az a bizonyos testre simuló, túlnyomórészt műszálból készülő trikó és nadrág, amibe olyan pompásan bele lehet izzadni. Állítólag ez az izzadás cél is ebben az esetben, no meg a régi, suhogós melegítőkkel szemben így jóval kisebb a futó légellenállása, tehát az ember áramvonalas lesz, olyan, mint egy sportkocsi. A barát azt is mondta: a modern futók alapfelszereléséhez tartozik még a lépésszámláló. Ami lehet egy okostelefonra telepített applikáció, de menőbb egy önálló, nyilván nem olcsó kütyü. Amit vagy a futás közben végül is keveset mozduló felkarra erősítenek egy formás kis tokban, vagy éppen a derékon szoktak volt hordani. Ha mobilt rejt eme tok, akkor a sebesség, a megtett út mérése mellett természetesen zenét is hallgathat korunk futója, ami biztos segít eme monoton tevékenység során.
Aztán Vidéki Lajos, aki még ama rendszerváltásnak nevezett csődtömeg átadás-átvétel idején érkezett a Városba, idővel észrevette azt is, hogy nemcsak a lakótelepen, meg a dunai szigeteken szaladgálnak már az emberek, hanem az év bizonyos hétvégéin egyre nagyobb tömegekben lepik el a várost, futnak mindenhol, úton, útfélen, aszfalton, rakparton, olyan helyeken, ahol normál időben autók dudálnak a dugóban. Azt is hallotta, hogy ilyenkor súlyos ezreket kell fizetni, hogy a többiekkel, a nyájjal együtt futhasson az ember, koptathassa cipője mellett a térdét, és így az egészségét is az aszfalton. És még fizetni is kell azért, hogy futhasson, ami azért egy vidéki embernek, valljuk be, mégis csak furcsa dolog. Kezdetben ugyan szokásban volt, hogy a rajtszám mellé adtak egy a szponzort reklámozó, Kínában előállított pólót is, de állítólag már erről is leszoktak. Nyilván rájöttek arra, hogy a futás divat, enélkül is lesz elég nevező. Vidéki Lajos csak a legszükségesebb esetben szokott autózni a városban, és így az ilyen lezárások miatt nem is kapott még soha idegbajt. Így aztán nem sajnálta különösebben a futóversenyekre panaszkodó, autóban élő embertársait.
Vidéki Lajos csak „futóbolonddá” lett barátját győzködte néhányszor, hogy akkor már miért is nem köti össze eme divatot valami hasznos dologgal. Mondjuk fusson el valamelyik Várostól távolabbra lévő faluba, kopogtasson be az önkormányzathoz és kérdezze meg, hol lakik olyan idős, beteg, egyedül élő ember, aki segítségre szorulna. Akinek sokszor egy jó szó is elég lenne egy hétre, de azt sem kap, maximum a közétkeztetési munkatárs, aki az éthordót cseréli, az mond neki valami vicceset, ha éppen olyanja van. Aztán hetente vagy havonta telefonos egyeztetéssel fusson csak ki oda, és elég lesz annak az embernek az a negyedóra, húsz perc is, míg ő a 10-15 kilométer után kifújja magát. Beszélgethet valakivel, vagy megkérheti kisebb ház körüli munkákra.
(Állítólag nyolcszázezer ember fut valamilyen rendszerességgel manapság az országban.)
Arról pedig, hogy a profi futók mit vesznek magukra, a tág érdeklődésű Vidéki Lajos egy magát profi futónak tartó barátjától értesült. Aki szegény folyamatos stressz alatt élte napjait, a különféle elvárásoknak megfelelni igyekezvén mindenféle testi nyavalyák jelentkeztek nála, és arra gondolt, hogy majd a futás mindezeken segít. Szóval egy valamirevaló futócipő eme barát szerint húszezernél kezdődik, de ötven körül is vannak az ilyenből példányok. Állítólag a talpban van a lényeg, itt vannak mindenféle zselék meg drágán kikísérletezett, roppant titkos anyagok. Amik természetesen szűkre szabott élettartamra lettek tervezve, hogy használójuk sűrűn felkereshesse vásárlás céljából a márkaboltokat. Nagyon fontos aztán az a bizonyos testre simuló, túlnyomórészt műszálból készülő trikó és nadrág, amibe olyan pompásan bele lehet izzadni. Állítólag ez az izzadás cél is ebben az esetben, no meg a régi, suhogós melegítőkkel szemben így jóval kisebb a futó légellenállása, tehát az ember áramvonalas lesz, olyan, mint egy sportkocsi. A barát azt is mondta: a modern futók alapfelszereléséhez tartozik még a lépésszámláló. Ami lehet egy okostelefonra telepített applikáció, de menőbb egy önálló, nyilván nem olcsó kütyü. Amit vagy a futás közben végül is keveset mozduló felkarra erősítenek egy formás kis tokban, vagy éppen a derékon szoktak volt hordani. Ha mobilt rejt eme tok, akkor a sebesség, a megtett út mérése mellett természetesen zenét is hallgathat korunk futója, ami biztos segít eme monoton tevékenység során.
Aztán Vidéki Lajos, aki még ama rendszerváltásnak nevezett csődtömeg átadás-átvétel idején érkezett a Városba, idővel észrevette azt is, hogy nemcsak a lakótelepen, meg a dunai szigeteken szaladgálnak már az emberek, hanem az év bizonyos hétvégéin egyre nagyobb tömegekben lepik el a várost, futnak mindenhol, úton, útfélen, aszfalton, rakparton, olyan helyeken, ahol normál időben autók dudálnak a dugóban. Azt is hallotta, hogy ilyenkor súlyos ezreket kell fizetni, hogy a többiekkel, a nyájjal együtt futhasson az ember, koptathassa cipője mellett a térdét, és így az egészségét is az aszfalton. És még fizetni is kell azért, hogy futhasson, ami azért egy vidéki embernek, valljuk be, mégis csak furcsa dolog. Kezdetben ugyan szokásban volt, hogy a rajtszám mellé adtak egy a szponzort reklámozó, Kínában előállított pólót is, de állítólag már erről is leszoktak. Nyilván rájöttek arra, hogy a futás divat, enélkül is lesz elég nevező. Vidéki Lajos csak a legszükségesebb esetben szokott autózni a városban, és így az ilyen lezárások miatt nem is kapott még soha idegbajt. Így aztán nem sajnálta különösebben a futóversenyekre panaszkodó, autóban élő embertársait.
Vidéki Lajos csak „futóbolonddá” lett barátját győzködte néhányszor, hogy akkor már miért is nem köti össze eme divatot valami hasznos dologgal. Mondjuk fusson el valamelyik Várostól távolabbra lévő faluba, kopogtasson be az önkormányzathoz és kérdezze meg, hol lakik olyan idős, beteg, egyedül élő ember, aki segítségre szorulna. Akinek sokszor egy jó szó is elég lenne egy hétre, de azt sem kap, maximum a közétkeztetési munkatárs, aki az éthordót cseréli, az mond neki valami vicceset, ha éppen olyanja van. Aztán hetente vagy havonta telefonos egyeztetéssel fusson csak ki oda, és elég lesz annak az embernek az a negyedóra, húsz perc is, míg ő a 10-15 kilométer után kifújja magát. Beszélgethet valakivel, vagy megkérheti kisebb ház körüli munkákra.
(Állítólag nyolcszázezer ember fut valamilyen rendszerességgel manapság az országban.)