Forró Péter

Vélemény és vita

Három az egyben

Kétségtelenül a tegnapi nap legütősebb kultúrpolitikai híre az volt, hogy tizennyolc esztendő után megszűnik a a Heti Hetes

A minőségi humor nem könnyű misszióját felvállaló és holmi objektivitással mit sem törődő tévéműsor hosszú éveken át nyújtott teret a vitriolosnak szánt poénoknak, és a rendszeres megnyilvánulást és jövedelmet a humor balágyúinak. Hogy aztán mindezt milyen színvonalon művelték, arról megoszlanak a vélemények. Magam sem tudok állást foglalni ebben. Nem is tehetném mert még 2002-ben befejeztem a műsor követését, miután arra a hírre, hogy az Antall-kormány egyik volt minisztere halszálkát nyelt, valamelyik poéngyáros azt találta mondani: én a szálkának drukkolok! Hogy most mi lehet a megszűnés oka, kik tudja. Lehet, hogy porosnak ítéltettek a poénok, vagy éppen az új stand up generáció egyre inkább háttérbe szorítja az öregeket. Végül is mindegy, a műsornak vége. Ennyi.

Most, amikor minden recseg-ropog a budapesti pályázat körül, Gundel Takács Gábor váratlanul keményen beállt a Budapesti Olimpiai Mozgalom mellé azzal, hogy önkéntesen szóvivője lett. Mindezzel a népszerű tévés – akinek tehetsége, felkészültsége megkérdőjelezhetetlen – nimbusza nagyot zuhant az olimpiát ellenzők szemében. Pedig amikor bejelentette, hogy otthagyja a közszolgálati televíziót, ünnepelt hőssé vált a magát egyszerűen csak demokratikusnak aposztrofáló baloldalon, mondván, hogy lám, már a Gundi is. Erre itt ez a szóvivőség meg olimpiaszeretet. Könnyen olyan momentum lehet, amelyet momentán nem szível és majdan szóvá is tesz a Momentum Mozgalom. Persze, nyomban adódik a kérdés: és akkor mi van?

Aki reggelenként az Erzsébet hídon autóval araszolva igyekszik eljutni Budáról Pestre, nap mint nap láthatja, hogy autósok tucatjai miként hánynak fittyet a szabályokra, hogyan használják a rezzenéstelen arccal a buszsávot. Azt talán mondani sem kell, hogy az időlegesen taxivá avanzsált autómárkák csaknem mindegyike Audi, Mercedes meg BMW. Én még nem hallottam arról, hogy prémiummárkájú kocsikhoz speciális, „ott mész, hol akarsz, ott állsz meg, ahol eszedbe jut”, engedély is jár, ezért arra kell gondolnom, tulajdonosaik úgy ítélik meg, tízmilla felett mindent szabad. Legalábbis egyelőre.