Harcmodorok

A mai New Hampshire-i előválasztás előtti utolsó amerikai republikánus vitával kapcsolatban a média többnyire azzal van tele, hogy a milliárdos Donald Trump leintette Jeb Busht: ne akarjon keménykedni, mert nem megy neki – egyébként valóban nem. Az Iowában győztes Ted Cruz nehezményezte is Trump stílusát, pedig egy színfalak mögötti jelenet azt mutatta, hogy igazán nem kellene jellembeli bírálatokat megfogalmaznia.

A jelöltek bevonulásakor másodikként szólított Ben Carson nem hallotta a közönségtől a nevét, s amikor kapcsolt, hogy rajta a sor, már Ted Cruzt szólították, aki be is sétált mellette. Trump azonban, amikor észrevette a borzasztóan kínos helyzetben ácsorgó Carsont, ahelyett, hogy bement volna – megállt mellette. A műsorvezetőknek fogalmuk sem volt arról, hogy sem Carson, sem Trump nem ment be, hiszen háttal álltak a jelölteknek, a folyosón ácsorgó Carsont pedig a közönség sem látta, csak a kamera. Végül a hibát észlelve újra szólították Carsont, szinte egy időben Trumppal. Az üzletember itt még egy gesztust tett ellenfelének: nem ment be együtt vele, megvárta, amíg ő is kiélvezheti a tapsot. Az eset nemcsak nagyon emberi, hanem Trump gyors döntéshozatali képességére is rámutat.

Ted Cruzt bizonyára bosszantja az eset, ő ugyanis simán a pácban hagyta Carsont. Cruz profin kivitelezett, gyerekpuszilgató, választókkal kezet fogó, emberarcú kampányt csinál, de a sajtóban sok, nem túl hízelgő dolgot találunk róla. Egy – ma a kampányát segítő – egyetemi barátján kívül minden diáktársa viszolyogva emlékezett vissza rá. Egyikük sem szívesen látná a Fehér Házban azt a kíméletlen, arrogáns, tudálékos és kimondottan kellemetlen srácot, akire lehetőleg vissza sem akarnak emlékezni.

A másik oldalon sem könnyebb a helyzet, Hillary Clinton demokrata exkülügyminisztert például nagy elődje, Madeleine Albright támogatja. A többek között Szerbiában sem népszerű diplomata a női szavazóknak is üzent: külön hely várja őket a pokolban, ha nem segítik „nőtársukat”. Ilyen barátok mellett kinek kell ellenség?