Hajtűkanyar

Az unió polgárainak nagy többsége a keresztényi civilizáció értékeinek követése mellett észszerűen különbséget tesz a politikailag üldözött menekültek és a gazdasági bevándorlók között.

Félti hazáját, családját és kultúrájának ezerévesnél is régebbi értékeit.

A polgárok nem értik, miként nézzük tétlenül az embercsempészek mocskos szándékkal átitatott, bűnös tevékenységét, amely a védtelen, félrevezetett sokaság átverését szemünk láttára intézményesíti.
Miért nem szervezhető meg az unió nyugati részébe irányuló, legális, ellenőrzött munkaerőimport, és miért kell a migránsokkal feldúlatni a békés dél- és kelet-közép-európai lakosság élettereit? Nem értjük azt sem, hogy mi köze van az elfuserált, általunk soha nem kezdeményezett közel-keleti és észak-afrikai kisháborúknak a vallási és hitbeli különbségekhez. A válasz adott, a cél a békesség megbontásával egymásnak ugrasztani az embereket. Az araboknak megmondjuk, mikor van tavasz, és rájuk erőltetjük az amerikai demokráciát. Ezzel egy időben el kell hitetni Európával, hogy népeik biztonsága csakis fegyverrel garantálható.

Más kérdés, hogy közben hullik a muszlim és a keresztény.

Fegyvergyártók és -kereskedők gazdagodnak, a békéhez szokott polgárok pedig kénytelenek elfogadni a nagyhatalmak basáskodását.

Az európai civilizáció népeit gondolkodásra tanította. A zsidó-keresztény kultúra más szinten működik, mint ahogy a láthatatlan pénzügyi hatalom elképzeli. Eljött az idő, amikor a globalizáció haszonélvezői és a genderművek exportálói szembetalálják magukat azokkal az ellenállókkal, akiknek vallási hovatartozástól függetlenül érdeke nemzetük fenntartása, őseik hagyományainak megőrzése, szuverenitásuk, identitásuk mellett a helyi szubszidiaritás működtetése.

Lapozzunk, és tegyük világossá, hogy az eddig viszonylag működőképes európai uniós apparátus az újabb kori népvándorlás kezelésében megbukott. Nem képes az európai polgárok érdekeit képviselni. A német–francia tandem kisodródott a kanyarban. Vezetői tévesen mérték fel honfitársaik érdekeit, mindent a gazdaság igényeinek rendelnek alá, mit sem törődve az emberek erkölcsi érzelmeivel, amiben a szülőföld védelmének és a család primátusának döntő szerepe van. A jólét mit sem ér, ha annak előnyeit egy kialakuló párhuzamos társadalomban már nem lehet szabadon megélni.

Merkel kancellár és Francois Hollande kicsúszott a pályáról. Politikai karrierjük végére értek. Hazájukban úgy sem tudják népszerűségüket visszaszerezni, hogy a lakosságot erővel próbálják rákényszeríteni téves felfogásuk elfogadására. Nagyhatalmi státusukkal rátelepedtek az Európai Unió bürokratikus apparátusára. Tartják a bankot, és cinkelt kártyákat osztanak a közös asztalnál ülőknek. Ezt nem csak a V4-ek ismerték fel, hanem kinyílik a szemük a balti és nyugat-balkáni országoknak is.

Az ellenállás fokozódását láthatjuk a közelmúltban lezajlott – az uniós országokban tartott – választások eredményeiben is. A radikális, sokszor szélsőséges jobboldali erők előretörése pedig több mint intő jel. S ez is rámutat arra, hogy immár halaszthatatlan az unió szükségszerű, elkerülhetetlen, politikai és szervezeti reformja. A huszonnegyedik órában van még remény arra, hogy mindezt a józan ész akarata szerint lehessen végrehajtani.

Ehhez az unió két országa szolgáltathatja az etalont. Miért is?

Magyarország, majd Lengyelország népe és kormánya megmutatta, hogy a szélsőjobb előretörése meghiúsul, ha patrióta szemléletű, haladó polgári kormányzás van, amely hallgat a közjóra vágyó többség szavára. Az emberek bölcsek, ha nem kényszerítik őket szélsőségesen radikális cselekvésre, tudják, hogy ablakot nem lehet géppuskával tisztítani, mert az drága mulatság. Napjaink történelme száguldásba kezdett. Nincs idő a totojázásra. Az uniós országokban percről percre változnak a pártpreferenciák. Egy biztos: a neoliberalizmus és posztkommunizmus ideológiája kiürült, pénzzel és fegyverrel is csak ideig-óráig lehet felszínen tartani. Ebben a helyzetben célszerűnek látszik, hogy az Európai Parlament feloszlassa magát.
Az Európai Bizottság szánalmas működését is meg kell szüntetni. Az unió szervezeteinek átalakítását a közös jogszabályi rendszer felülvizsgálásával kell kezdeni. Addig is a tagállamok képviselőházai elvégezhetik a megszűnt Európa Parlament feladatait. Az európai közös kormányzás pedig az Európa Tanács miniszterelnökeinek átmeneti feladata lenne, amelyhez a szakmai hátteret a tagországok szakminisztereinek közös ajánlásai biztosítanák.

Az Európai Unió apparátusa elaggott, működésképtelen, pártpolitikai érdekek szerint vezérelt. Túlzott számú megélhetési politikus édenkertje, lobbisták korrupciós tevékenységének melegágya.

Érdemes lenne a huszonnyolc tagország polgárait elektronikus szavazással megkérdezni arról, hogy szerintük szükség van-e az Európai Unió reformjára. Önvizsgálattal és bátorsággal mentsük meg, ami menthető.