Hahó, hó

Ez, talán, mindig is így volt. Aki kifelé megy az életből, természetesen másmilyennek látja azt, mint aki befelé megy abba. Vannak azonban természeti törvények, amelyeket sem régen, sem ma nem lehet megváltoztatni. Az információs forradalomnak nevezett társadalmi aktus kitörte és egyre szélesebbé válta után azonban szép lassan kiderül, hogy ez a folyamat nem forradalmi, a világ lényegén semmit nem változtat, egyszerűen szabadjára engedte, és minden korábbinál nyilvánvalóbbá teszi az emberi hülyeség mérhetetlen nagyságát. Rendben, legyünk liberálisok. Szeressük azt a szabadságot, ami minden embert születésétől kezdve megillet, kapaszkodjunk a szabadságunkba, minden rendelkezésünkre álló eszközzel védelmezzük azt, és ne engedjük meg senkinek azt, hogy elvegye tőlünk. A szabadság lényegéből adódóan közkincs. Ha valóban mindenkit megillet, akkor miként jöhettek létre az emberi történelemben ezerféle alakban olyan társadalmi szerkezetek, amelyekben üldözték és kipusztítani akarták a szabadságot? A válasz nagyon egyszerű. A kevesek úgy döntöttek, hogy az általuk gyakorolt életforma a kizárólagosan helyes, aki pedig a világról másként gondolkodik, annak bele kell verni a fejébe, hogy nem az a jó és természetes, amit ő lát, hanem egyedül és kizárólag az a jó, amit a kevesek.

A torz világkép aztán a nagynak nevezett francia forradalom vérgőzében kiteljesedett. Szabadság, testvériség, egyenlőség. Mondták a kevesek, aki pedig szembeszegült velük, igen gyorsan elveszíthette a fejét. Nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. Néhány száz évvel ezelőtt tehát láthatóvá és nyilvánvalóvá vált a közérdekkel, a többség akaratával és értékrendjével szemben álló individualizmus, vagyis a szélsőséges önzés, az egyén érdekeinek kíméletlen érvényre juttatása. Ezt a világképet nevezik liberalizmusnak, holott nagyon kevés köze van és lehet a szabadsághoz. Az ember kisebb-nagyobb közösségeiben élheti meg ugyanis a biztonságot adó szabadságát, figyelve a többieket és alkalmazkodva hozzájuk.

A korábbiaktól értelemszerűen jelentősen különböző korunkban nagy a zűrzavar. Ritkán villannak meg józan mondatok – akár a liberalizmus kapcsán is. Nemrégiben Kövér László arról beszélt, hogy nekünk, közép-európaiaknak, az egykori szovjet birodalom gyarmati népeinek bizonyos értelemben szerencsénk volt abban a diktatúrában. Mivel világosak voltak az erővonalak, és nemzeteinknek élni, túlélni kellett azt a korszakot, az emberek kisebb-nagyobb közösségeikben kerestek és találtak védelmet a kíméletlen terror ellen. Önzés helyett a másik elfogadása, véleményének meghallgatása és az egymáshoz tartozás legváltozatosabb formáinak erősítésével tudtuk megvédeni magunkat. Az akkor innen felhőtlenül boldognak, gazdagnak és szabadnak látott nyugati világban mindez másként történt. A szélsőséges liberalizmus a kommunista diktatúránál lényegesen gyorsabban irtotta ki az emberekből azokat a tulajdonságokat és értékeket, amelyek valóban szabaddá tehették volna őket. Kialakult az önzés magasiskolája, az időnként idióta álforradalmakban – 1968, úgynevezett diáklázadások, kegyetlen terroristacsoportok, rajongó kommunistaimádat, Angela Davis- és Che Guevera-kultusz – megmutatkozván adta hírül, hogy az úgynevezett liberalizmus nem más, legalábbis ma, mint az akkor megismert butaság, lustaság és lázas semmittevésbe torkolló tehetetlenség élő formája. A liberális demokráciáknak nevezett államokban csak mostanában kezdenek észbe kapni az emberek, hogy a világ nem egészen úgy működik, ahogy érdekvezérelt vezetőik és az általuk uralt tömegtájékoztatási eszközök sulykolják. Hogy az önzés, a szélsőséges liberalizmus nem az élet, hanem a halál kultúrája. Ahol idegeneket hívnak-eresztenek be országaikba, hogy aztán azok szétverjék az európai kultúra maradékát, gyilkoljanak és hajtsák uralmuk alá az elhülyített, mindenféle egészséges ösztöneiből és a normális élet szabályaiból kifordított embert. Nincs önvédelem, közösségek megóvása, feleségek féltése.

A torz gondolkodásmód elterjedését nagyban segíti az internet és az úgynevezett internetes újságírók. A legfőbb közös jellemzőjük, hogy soha, sehol, semmi nem jó nekik. A világ – liberálisok ők, azaz mindent szabad – rossz. Télen például hideg van és néha esik a hó. Egy magyar online parafenomén azt írta egy időjárás-előrejelző fogalmazásában: „Kedden is hideg lesz, erősödik a szél, és az égből megint valami ótvar esik majd.” Hogy is van ez? Nem sikerült a kedves liberális elvtársaknak átalakítaniuk a természetet? Fáznak a hidegben, ezért idióta módon leótvarozzák a havat vagy az esőt? A csőlátó, belterjes, önmegvalósító, kényelembe süppedt, szélsőséges önzés, azaz liberalizmus iskolapéldáját mutatta meg ez a derék online huszár.

Amúgy, vicces az erőlködése, akármit is csinál és mond, ha tél van, néha esik a hó. Ha hó van, az csupán annyit jelent, hogy a télben vagyunk.