Vélemény és vita

Hagyjunk már fel a „baloldali” jelzővel

A balliberális oldalnak mindenre van saját haszonra játszó magyarázata és dogmának beállított álláspontja.

Vásárhelyi Mária, „médiaszociológus”, a maradék nemzeti vagyont lázasan privatizáló ÁPV Zrt. volt vezetőjének testvére, a Soros Alapítvány korábbi vezérének lánya, egyik őszinte pillanatában korábban leírta, hogy „a kétféle középosztály tagjai között élet-halál harc folyik”.

Akiket élet-halál harccal nemcsak fenyegetnek, de annak ki is tesznek, ostoba, felelőtlen és önpusztító, ha szelíd bárányokként viselkednek azokkal, akik – durvább szóhasználattal – őket ki akarják nyírni. Mindez nagyon is vonatkozik a terminológiai háború frontjára, ahol egy-egy kifejezés akár milliárdok érzését vagy állásfoglalását befolyásolhatja, szabhatja meg és terelheti a terminológia gyártójának szándéka felé vagy, jobb esetben, ítéli tétlenségre annak átvevőit.

Gondoljuk el, hányan vették át szolgaian a világot atomfegyverekkel, rabszolgasággal, megszállással, diktatúrával, gulagokkal fenyegető és a történelem legnagyobb hullahegyeit produkáló szovjet rendszer kedvenc kifejezéseit. Mint például a „békeharcot”. Ez a „békeharc” valójában egy hatalmas nukleáris arzenált és az akkori világ minden bizonnyal legerősebb szárazföldi hadseregeit jelentette, mindez egy globálisan agresszív Kreml irányításában.

Ma ugyanígy, reflexszerűen vesszük át az „izraeli–palesztin konfliktus” vagy az „indiai–pakisztáni ellentétek Kasmír ügyében”-féle verbális gyártmányokat ahelyett, hogy kimondanánk, mit tesz két „demokratikus” ország az általa megszállt területeken.

Hasonlóan visszás a helyzet a „baloldali” jelző szinte automatikusan elfogadott jobboldali használatával a mai balliberális, illetve neoliberális ellenzéket értve alatta.

Ők lennének baloldaliak? Az örökös megszorításimádók és azt végrehajtók? Akik hatalmuk idején a hazánkban szerződéseket egyoldalúan változtató, gátlás nélkül csaló külföldi bankok pozícióját minden eszközzel segítették? Majd ellenzékben éveken át a bankok ténykedése nyomán nyomorulttá vagy nyomorgóvá tett devizahitelesek ellen ágáltak minden fórumon? Azzal, hogy a szerződés apró betűs részét illett volna olvasni? Hogy bezzeg akkor jó volt az alacsony kölcsönkamat? És hogy ne bántsuk a külföldi bankokat, mert netán megsértődve elmennek, és akkor fuccs a magyar gazdaságnak?

Ők lennének baloldaliak, akik bármilyen, a világ és Magyarország közötti érdekellentétben kivétel nélkül mindig a globális vagy szupra­nacionális erők mellett állnak ki, legyenek azok a washingtoni konszenzus intézményei (IMF, Világbank, Fed, Európai Központi Bank), az Euró­pai Unió, az Európa Tanács vagy más szervezet? Sőt bármilyen más ország, amelynek velünk szemben „természetesen” csak igaza lehet.

Ha ők a baloldaliak, hogyan nevezzük a valóban a nemzeti érzésű, antiglobalista, baloldali, szocialista, szociáldemokrata pártokat; a rendszerváltás után tisztességesen viselkedő Thürmer Gyula Munkáspártját, a radikálisabb baloldali pártokat Skóciától Katalónián és Franciaországon át Portugáliáig?

A balliberális oldalnak persze mindenre van saját haszonra játszó magyarázata és dogmának beállított álláspontja. Amit a perc töredéke alatt hajítanak a villamos kereke alá, mihelyt nem szolgálja az érdeküket.

Az egyik ilyen tézisük az, hogy mindenkinek joga van az önazonosításra. Ha valaki horvátnak vallja magát, léphessen be a horvát önkormányzatba. De abban a pillanatban, ha az önmeghatározás nem szolgálja az érdeküket, a dogma ki van rúgva. Az „Orbán-rezsim” nem középjobboldali, hanem közép-ázsiai színezetű diktatúra. A Jobbik nem radikális jobboldali, hanem „náci” vagy „neonáci”. Vagyis ellenfeleiknek önmeghatározásra nincs joguk.

Ezt a világsajtó – élén a német nyelvűvel – kutyahűséggel átveszi. Mutasson valaki egy olyan német, osztrák vagy svájci, a magyar kormányt és/vagy Magyarországot támadó cikket, amelyből nem derülne ki szinte az első sorokban, hogy az Orbán-kormány nem „nacionalista-jobboldali”! És a világért sem középjobboldali, aminek meghatározza magát. De ugyanezen külföldi lapok a szocialista–SZDSZ-kormányzás idején vagy meg sem említették a budapesti kormány színezetét, vagy azt az MSZP öndefiníciója szerint „szocialistának” nevezték. Tényleg baloldaliak lennének azok a globális érzelmű és igazodású hazai cselédpártok, amelyek naponta igyekeznek Brüsszelben és ahol lehet Magyarországnak kárt okozni? Egyfajta negatív hungarikumként, mert ezt egyetlen más ország szocialistái és liberálisai sem teszik.

De ha e pártokat számukra sértő jelzővel írják le, rendőrért kiáltanak. Mint amikor a Jobbik „szocionácinak” nevezi az MSZP-t. És hadakoznak a nem az öndefiníciójuk szerinti terminológia ellen ennél még sokkal finomabb esetekben is.

A hazai bal/neoliberális ellenzék egyik sajátossága, hogy aljas szándékossággal, folyamatosan azonosítani akarja a kormányzó jobbközép koalíciót az 1944-es időkkel, legyen a párhuzam direkt vagy sunyin megvont. Para-Kovács Imre a HVG múlt heti számában Mindenkit gyűlölünk! című cikkében (a balliberális oldalon a „gyűlölet” szót vastagon premizálják) ezt írta: „A menekült a tökéletes áldozat, azonban van egy komoly probléma vele: ha sikerül elüldöznünk, megölnünk és megennünk, akkor sem költözhetünk be a lakásukba, nem lophatjuk el az ezüst evőeszközöket, mert ilyen nincs nekik.” Értjük, ugye?

Ezek a zsigerinek tűnő „érzések” azonban totálisan mesterségesek. A neoliberális politikusok szájából az egész balliberális sajtóban egy szó nem hangozna el a nyíltan rasszista szólamokat hallató amerikai Donald Trump republikánus elnökjelölttel szemben. Akkor sem bírálnák, ha elnökké választanák. Tőle nem rettegnének, noha egy szuperhatalom élén állna.

Náluk maga a „baloldaliság” jelző haszonelvű álca. A logika fényében miként imádhat egy baloldali párt, annak politikusai és sajtója egy jobboldali Merkel kancellárt? Csak nem azért, mert a volt KISZ-es agit­propos hölgy történelmi terheltséget érezve (messze nem annyira, mint az 1998-ig – szintén jobboldali – Németországot irányító Kohl kancellár, akit balliberális oldalunk ki nem állt és áll) nemegyszer úgy viselkedik és cselekszik, mint egy klubrá­diós betelefonáló?

Nagyon jó lenne, ha legalább a terminológia használata terén nem követnénk engedelmes botorként a Vásárhelyi Mária által leírt „középosztály” másik felét, hanem saját jelzőin­ket használnánk rájuk. A tényszerűség kedvéért is. A hazai „baloldal” nem baloldal, hanem liberális, liberális és liberális. Szélsőségesen.

 

Lovas István: Hagyjunk már fel a „baloldali” jelzővelA balliberális oldalnak mindenre van saját haszonra játszó magyarázata és dogmának beállított álláspontja.#baloldal #MagyarHírlap

Posted by Magyar Hírlap on 2015. augusztus 8.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom