Hadzet

Nagy publicitást kapott az elmúlt napokban a magyar sajtóban is a bosnyák rendőrség akciója, amelyben az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló embereket tartóztatott le, házkutatásokat tartott, körözéseket adott ki, és látványosan igyekezett felszámolni a dzsihadistáknak a Balkánon működő toborzó hálózatát. A régióban élő muzulmánokról – és Boszniáról, mint a 20. század első európai iszlám államáról – azonban meglehetősen egyoldalú a köztudatban kialakult kép. Nagy a munkanélküliség a délszláv utódállamokban, ezért csatlakoznak sokan az iszlamista terroristákhoz, mondja a közhely, és – sajnos – nem is nagyon néznek a tények mögé.

Az utódállamokban élő muzulmánok azonban többségükben békés közösségekhez tartoznak, nemcsak Boszniában, de Szerbia déli, Montenegróval határos Sandzak nevű régiójában is. Gyakorlatilag a bosnyák rendőrség átfogó terroristaellenes akciójával egy időben a szandzsáki muzulmánok méltóságteljes megemlékezésekre gyűltek össze városaikban, elsősorban Novi Pazarban: hetven évvel ezelőtt kezdődött ugyanis a közösség egyik legnagyobb vérveszteséggel járó tragédiája. A második világháború végén, 1944-ben, a bevonuló délszláv partizánok, miután átvették a hatalmat, tisztogatási akcióba kezdtek. Az azon frissében konstituálódott kommunista hatalom ellenségnek bélyegzett minden olyan civilt, aki nem felelt meg ideológiájának. Persze könnyű dolguk volt a partizánoknak, nem nagyon ítélkeztek akkoriban, védekezésre pedig lehetőséget sem adtak, a legtöbb esetben elég volt, ha valaki ujjal rámutatott a szomszédjára vagy a haragosára, hogy „együttműködött a megszállókkal”, „ez egy kollaboráns”, és mérlegelés nélkül máris vitték.

Nagyon sokat írtunk az elmúlt években a hasonló módszerekkel és hasonló körülmények között lezajlott vajdasági eseményekről, ahol a visszacsatolás rövid időszaka után a bevonuló partizánok, ugyanebben az időszakban a helyi, őslakos magyarság ellen követtek el ugyanilyen atrocitásokat, amelyek kivizsgálása folyamatban van ugyan, de még mindig távol attól, hogy a pontos adatokat a történészek szakmai megalapozottsággal elénk tárják. A szandzsáki eseményekről csak jóval később kezdtek beszélni… Pedig, s lassan ez látszik kiderülni, ez a kommunistáknak a titói Jugoszlávia teljes területére kiterjedő tisztogatási akciója volt.

Novi Pazarban, a szövetségesek korábbi bombázásainak nyomán, a Hadzet nevű városrészben, hatalmas kráterek maradtak hátra. Ide terelték a partizánok 1944-ben az összegyűjtött muzulmánokat, mert így még azzal sem kellett bíbelődniük, hogy a tömegsírt megássák. A ma ismert adatok szerint ezerötszáz embert lőttek bele a kráterekbe, de az atrocitások 1946-ig folytatódtak, tehát az áldozatok végleges száma sokkal magasabb lesz ennél, ha egyszer majd a történészek és a levéltári kutatók is végeznek a feltáró munkájukkal.

Addig pedig maradnak a közhelyek, fecseg a felszín, amit csak egy-egy néma főhajtás változtathat méltóságteljessé az ilyen megemlékezéseken.