Háború és béke

„Ahol megszületik Isten, ott megszületik a béke. Ahol pedig megszületik a béke, ott nincs többé helye a gyűlöletnek és a háborúnak” – mondta egy évvel ezelőtt karácsonyi üzenetében Ferenc pápa, s hozzátette: „a béke továbbra is olyan ajándék, amelyet kérni és építeni kell”. Ahogy a tavalyi karácsonykor, úgy az idén is, sőt még hangsúlyosabban a béke – pontosabban a béke vágya és kérése – állt a Szent Péter-bazilika középső lodzsájáról elmondott ünnepi beszéde középpontjában. A pápa hosszan sorolta azokat az országokat – Szíriától Irakon, Líbián, Jemenen át Afrika különböző területeiig, Kelet-Ukrajnától Mianmaron át a két Koreáig –, ahol nincs béke, s azokat a népeket, amelyeket háború és kegyetlen összetűzések sújtanak. A pápa egyfelől békét kért mindazoknak, akik „a fékevesztett terrorcselekmények okán elvesztettek egy számukra kedves embert”, és ezek a cselekmények „félelmet és halált hintettek el számos ország és város szívében”, másfelől azonban – érthetetlen módon – egyetlen európai országot vagy várost sem nevezett meg.

Holott a tavaly november 13-i borzalmas párizsi terrortámadások óta hadüzenet nélküli háború folyik Európa, tágabb értelemben a nyugati civilizáció ellen.

Az idei francia nemzeti ünnepen Nizzában példátlan tömeggyilkosságot hajtott végre egy kamionos iszlamista terrorista, majd néhány nap múlva egy normandiai kisváros templomában szentmise celebrálása közben két fiatal iszlamista könyörtelenül elvágta az idős katolikus pap – ne feledjük a nevét: Jacques Hamel atya – torkát. Akkor Hollande elnök kijelentette, Franciaország háborúban áll az iszlám terrorizmus ellen, amelyet le fognak győzni.

A tavaly szilveszterkor német nők százai ellen afrikai és ázsiai migránsok által több városban elkövetett – túlnyomórészt mind a mai napig felderítetlen és büntetlen! – szexuális zaklatások és rablások, majd a nyári dél-németországi gyilkos ámokfutások és merényletek után egy hete Berlinben egy karácsonyi vásár békés tömegébe szándékosan belegázolt egy elrabolt kamionnal egy iszlamista terrorista, s a tizenkét ember életét kioltó merénylet után egy német tartomány belügyminisztere végre ki merte mondani az igazságot: „Meg kell állapítanunk, hogy hadiállapotban vagyunk, akkor is, ha egyesek, akik mindig csak a jót látják, ezt nem akarják észrevenni”. A fiatal tunéziai terroristát az egész német rendőrség és titkosszolgálat sem tudta ártalmatlanítani, de pénteken Milánóban egy fiatal, próbaidős olasz rendőr – szerencsére – tűzpárbajban önvédelemből lelőtte.

Ezeket az eseteket azonban nem említette konkrétan Ferenc pápa, mert akkor bizony ki kellett volna mondania, hogy 1. Európa több országában is háború folyik. 2. Ezt a „szent” háborút, dzsihádot iszlamista terroristák indították, akik fanatikus hitből és gyűlöletből el akarják pusztítani a keresztény – szerintük pogány – Európát. 3. Ezek a terroristák báránybőrbe bújt farkasok, akik szegény, nyomorult menedékkérőként vagy valódi menekültek közé vegyülő jámbor bevándorlóként – zömmel az utóbbi két évben tapasztalt migránsáradattal – érkeztek Ázsiából vagy Afrikából Európába. Mivel a dzsihadista fenyegetés ma már veszélyesebb Európára, mint négy-ötszáz éve a „török áfium” volt, már nem elég a megrendülés, a fájdalom és a részvétnyilvánítás, meg a fogadkozás, hogy ezt többé nem tűrjük, nem hagyjuk. Már nem elég az imádkozás sem. Maga a pápa is tévedett, amikor a francia pap meggyilkolása után azt mondta, hogy „a világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború”. Bizony ez vallások, civilizációk, kultúrák, értékek, életformák közötti háború, élet-halál harc, és az iszlamisták már nemcsak a Közel-Keleten és Afrikában gyilkolják a keresztényeket, hanem Európa szívében is.

Európa legnépesebb, legerősebb, legfontosabb államának belügyminisztere szenteste előtt egy nappal azt közölte a nyilvánossággal, hogy a berlini merénylet feltételezett elkövetőjének lelövése után sem csökken a terrorveszély Németországban. A német államfő pedig karácsonyi televíziós beszédében kiemelte: „Németországban az idei karácsonyi ünnep más, mint az eddigiek, mert a terror betört a fővárosba, elterjesztve a harag, a düh, a tehetetlenség és a félelem érzését”. Joachim Gauck hangsúlyozta, Isten szeretetének üzenete hozzásegíthet ahhoz, hogy „a haragot és a dühöt erővé formáljuk, amely véd a gyűlölet, az erőszak és a mások megvetése ellen”. Egyetérthetünk az egykori evangélikus lelkésszel, egyedül az isteni szeretet ereje győzedelmeskedik a bűn és a halál fölött. Isten szeretete abban nyilvánul meg, hogy az egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A világban az erőszak uralkodik, a betlehemi istállóban kétezer éve világra jött gyermek viszont a béke fejedelme. Csak ott lehet béke, ahol ő uralkodik.

A nácik által kivégzett német evangélikus teológus, Bonhoeffer írta, hogy az isteni gyermek titkos és láthatatlan uralma az emberszívek felett erősebb alapokon nyugszik, mint a földi uralkodók látható és ragyogó hatalma. A mi feladatunk az, hogy a szívünkbe fogadjuk, és a világban kövessük, szolgáljuk őt. Amíg hitetlenül és tétlenül várjuk a csodát, addig nem lesz béke sem bennünk, sem körülöttünk. Márai Sándor 1956 végén a Szent Péter-bazilikában Michelangelo Pietaja előtt állva így imádkozott: „Megértettem, hogy a felelősség a miénk. Nem lehet többé elbújni kérdéseinkkel az isteni Gondviselés mögé. Napról napra, óráról órára cselekedni kell, személyesen. Adni, segíteni, erősíteni, tanítani, rejteni, vigyázni, éjjel és nappal. Túlélni. Hiszek abban, hogy túléljük, és a végén győzedelmesek leszünk. De csak akkor, ha megtanuljuk, hogy a felelősség a miénk”.

A békét nem elég kívánni és kérni, azért meg kell nyerni a háborút.