Ha ingadozik majd a nyomás

Idén nyáron sokan még csak találgatták, hogy mivel fogunk majd ezen (és a következő számtalan) a télen fűteni, ha Oroszország nem táplál be több gázt az Ukrajnán át futó vezetékekbe.

Mostanra tisztábban látunk, így immáron egy összeesküvés-elméletekkel is gazdagon tarkított összkép tárul elénk. A történelem állandóan ismétli önmagát. Az első világháború előtt nem a Déli Áramlat, hanem a Berlin–Bagdad vasútvonal tartotta lázban Európát. A németek a britek kikerülésével akartak maguknak India felé kijáratot teremteni. Mivel a britek Gibraltárnál és Szueznél ellenőrizték a Földközi-tenger két bejáratát, ezért a németeknek más megoldást kellett keresniük. Ez lett volna az Orient expressz meghosszabbítása Bagdadig, ahonnan nemcsak árut, de német csapatokat is lehetett volna India és a Távol-Kelet felé küldeni.

Valami hasonlót látunk a gázvezetékek kapcsán, most itt akarják a játékosok kicselezni egymást. Az orosz–kínai duó, kiegészülve a Sanghaji Együttműködés többi államával az egymás közötti kereskedelem elszámolásában, szívesen áttérne a dollárról saját valutáira, a rubelre és a jüanra. Ezt a bimbózó együttműködést Oroszország kiiktatásával lehetne a legkönnyebben megakasztani, talán pont egy erre irányuló amerikai kísérletnek vagyunk nemcsak a tanúi, hanem elszenvedői is. Az Egyesült Államok mintha teljesen el akarná lehetetleníteni az orosz energiaexportot. Az orosz költségvetés nagyjából 70–80 dolláros hordónkénti olajárral működik optimálisan. Korábban, a 100 dolláros vagy afölötti olajár idején szárnyalt az orosz gazdaság, igaz a petro-rubelekből többet költöttek fogyasztásra, mint saját iparuk fejlesztésére. Ez bosszulja meg most magát, hiszen az energiaexport ellehetetlenítésével az orosz költségvetés és a rubel árfolyama tarthatatlanná válik, és a putyini rendszer gazdasági alapjai erodálódnak.

A szintén energiaexportból élő Szovjetuniót az 1980-as években már sikerült egyszer az energiaárak lenyomásával tönkretenni, most Oroszországot próbálják ezzel a módszerrel térdre kényszeríteni. Az amerikai palagáz és palaolaj megjelenésével, illetve azzal, hogy egyes OPEC-országok nem fogják vissza termelésüket, még jó ideig mesterségesen alacsony olajárakkal találkozhatunk.

Második felvonásban jön az orosz gázexport, és itt jön a képbe térségünk, illetve Magyarország. Korábban abból indultunk ki, hogy az amerikaiak cseppfolyósított LNG gázt akarnak Európába exportálni, ami az Adriai-tengernél még megépítendő termináltól kiinduló vezetéken keresztül jutna el hozzánk. Mivel ezek az elképzelések még csak papíron léteznek, és kérdéses, hogy végeredményben mennyibe is kerülne az ily módon ideszállított amerikai LNG, ezért kézenfekvőbb magyarázatot kell keresnünk. A térképre vetett pillantás elárulja, hogy amerikai szempontból azzal lehetne az oroszoknak a legtöbbet ártani, ha Moszkva nem tudna az Európai Uniónak gázt eladni.

A németek szerencsések, nekik az Északi Áramlattal van már közvetlen orosz gázvezetékük. Törökországba a Kék Áramlat vezet gázt, és most építenek Azerbajdzsánból még egy vezetéket. Térségünkbe ezzel szemben Ukrajnán keresztül jön – egyelőre még az orosz – gáz.

Képzeljük el, ha az Ukrajna alatti palagáz kitermelési jogát egészen véletlenül amerikai cégek nyernék el, így nem kéne messziről és drágán amerikai gázt idehozni, hanem a meglévő gázvezetékekbe lehetne az amerikai cégek által kitermelt ukrán palagázt pumpálni. Persze ebből lehetne biztosítani az ukrán lakosság és ipar igényeit is, de ugye ők értéktelen hrivnyával fizetnek, és nem dollárral, mint az EU kelet-közép-európai államai.

Korábban még az unió akart a meglévő orosz gázvezetékek alternatívájaként egy olyan (Nabucco névre keresztelt) gázvezetéket, amely Ukrajna elkerülésével látja el Közép-Európát. Amerika ukrajnai térfoglalásával és az orosz gázexport ez általi veszélybe kerülésével most már inkább Moszkvának fontos, hogy legyenek alternatív exportvezetékei.

Miután a bolgár kormány elállt a Déli Áramlat megépítésétől, a Gazpromnak lépnie kellett. Nem tett mást, mint megfordította a kényszert, és a meglévő Északi, illetve Kék Áramlatot határozta meg értékesítési végpontként. Innentől nem az oroszok akarnak vezetéket építeni a végfogyasztókhoz, hanem ezen végfogyasztóknak kellene gázvezetéket építeni Német- vagy Törökországba.

A gyengülő orosz gazdaság így megszabadult a beruházási költségektől, amelyek most az unió nyakába szakadtak. Az oroszok abban is bízhatnak, hogy egy új Déli Áramlat projektet pont azok fogják Brüsszelben szorgalmazni, akik most hoppon maradtak. Bulgária, Magyarország és Ausztria kormányai mellett azok a francia és osztrák energetikai cégek, amelyek az orosz gázzal kereskedtek volna, és azok a német és más konszernek, amelyek a csöveket és más berendezéseket szállították volna.

Magyar szempontból a német vagy a török állapot elérése létfontosságú. Egy meglévő orosz gázmonopóliumhoz képest ugyanis egy amerikai monopólium semmivel sem jobb. Ha hozzánk is két vagy több csövön érkezne gáz, árverseny alakulna ki. Persze ha mi is több megújuló energiát használnánk, az egész geostratégiai játszma értelmét vesztené.