Nehéz elfelejteni azt az ominózus délutánt, amikor Riba törzszászlós határozott és pontos irányításával, amelyet persze azért meglehetős hangmagasságban közölt H. honvéddal: Jobbra! Jobbra! Jobbra, te bánatos disznófülű! H. honvéd nekibátorodott, és a felsőbb helyről érkező és természetesen parancsként értelmezett instrukcióknak megfelelően belefeküdt a kormányba. A kitelepülésre véres verejtékkel felkészített szegény öreg Csepel akkorát koppant, hogy a sportkombinát túlsó végén is hallani lehetett, ahogy lefutott a rámpáról. Ami csak tudott, az tört és szakadt, féltengely, kardánkereszt és -csukló, mindenféle vezeték, talán még az alváz is megtekeredett egy kicsit. Az eset után H. honvédnak hónapokig nem volt gondja a hazamenetellel, szabad hétvégéit a szolgálat mellett azzal morzsolgatta, hogy a telephelyen lévő M-zárolt készletből megpróbálta összerakni a Csepeljét. Az eset a 8. KPHKDD, azaz a 8. Kinizsi Pál Harckocsidandár területén történt, amely megszűnéséig Tapolcán állomásozott.
A tapolcai körzetben is hasonlóan húzták most jobbra a kormányt vagy az x-et, ahogy tetszik, nem maradtak középen. Persze most úgy érzik, nem koppantak, de majd fognak, akkor is, ha nem Riba törzszászlós egyengeti az útjukat. A Jobbik persze örül, de elfelejti, vagy éppen ellenkezőleg, nem kürtöli világgá, hogy ugyanannyi szavazatot kapott, mint a tavalyi országgyűlési választásokon, amikor Lasztovicza Jenő nagyon simán, nagyon lazán, körülbelül nyolcezer szavazattal megelőzve a második helyezettet, ami akkor nem a Jobbik, hanem – és figyelem, ez fontos! – az MSZP volt, hozta a körzetet. Akkor már ötödjére. Most ezek a pluszszavazatok elmaradtak, de az eredmény így is szoros volt, és biztosra vehető, hogy ha ismét nagy tétje lesz a választásnak, megmozdulnak az emberek.
Másrészt a Jobbik nem szerzett több szavazatot, mint egy éve. Rig Lajosnak az ősszel ugyancsak nagy szerencsével, ami negyvenegynéhány szavazat formájában testesült meg, sikerült bejutnia a tapolcai önkormányzati testületbe. Harmadrészt, és ezt megint csak szeretik elhallgatni és a Jobbikra mutogatni, előretörését meg a Fideszre kenni, itt van a Magyar Szocialista Párt, amely hatalmasat hasalt ezen a választáson, hiába kapott a jelöltje komoly támogatást a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciótól is. És hiába hitte azt, hogy Veszprém után Tapolcát is behúzhatja. Ebben a nagy elkenésben ott van az összes többi megélhetési pártocska is, az Együtt, a PM, a liberálisok, és ott van a DK is, amelynek üdvöskéje tegnap megint úgy osztotta az észt, mint a férfi, aki ott sem volt. Ezek a pártocskák előre gondolkodnak, a következő nagy választásra próbálják valahogy kigyúrni magukat, de tudják, hogy nincs esélyük, erejük sehogy sem lesz, ezért hajtogatják folyton-folyvást, minden adandó alkalommal, hogy össze kell fogni és a veszprémi példát kell követni. Mert akkor valahogy becsusszanhatnak majd a parlamentbe, és akkor négy évig megint jó lesz, csinálni nem kell semmit, kritizálni meg mindig annyira könnyű a másikat. Arról persze nem beszélnek, hogy kik és hol támogatják őket, és arról sem, ha levakarná őket az MSZP, mire jutnának, mondjuk, vidéken. Könnyen lehet, hogy az LMP sorsára, amely a vasárnapot két százalékon zárta. Esetleg még alul is múlnák.
Mindenesetre amikor H. honvédnak hosszú hónapok után, amikor már öreg katona volt és vágta a centit, sikerült összebarkácsolnia a Csepeljét, ismét megjelent ellenőrzésre Riba törzszászlós előtt, akiben még ott volt utolsó találkozásuk tüskéje. Ezért nem is szólt H. honvédhez, csak nagy morgások közepette kézjelekkel irányította. Ugye, nem kell mondanom, mi történt, kitalálják maguktól is.
Hasonló eseménynek a tapolcai körzetben nem kellene megismétlődnie.
Az azonban bizonyos, ha szívvel játszanak, akkor igazi tétmeccsen még a kapufa is a gyengélkedő csapattal van, és olyankor mindig befelé pattan a labda.