Gyurcsányi vízió

Terjedelmes cikkben fejtette ki politikai vízióját Gyurcsány Ferenc – a Népszabadságban és a Galamus.hu-n –, ami egyfajta válaszként is értelmezhető Orbán Viktor tusványosi beszédére. Az írás nem sok újdonságot tartalmaz, inkább azért érdekes, mert összegzi a Demokratikus Koalíció elnökének pozícióját és hosszú távú programját. Gyurcsány azonban továbblép, s meglehetősen pontosan írja le a baloldal helyzetét, keresi azokat az eszközöket, amelyek által lehetségesnek tartja a választási győzelmet. Kiindulópontja lényegében az ellenségkép felskiccelése, amiben nem találunk új elemeket, lényegében az untig ismert mondatok köszönnek vissza a „putyinista” miniszterelnökkel, nacionalizmussal, klerikalizmussal, no meg a Nyugaton kritizált illiberalizmussal…

Ezzel szemben jelenik meg az ő víziója, amelyet a liberális demokrácia jelzővel illet. Ebben sincs semmi új. Mindezt megfűszerezi némi antiklerikalizmussal és internacionalizmussal. Miniszterelnökségéhez képest egy fontos változást regisztrálhatunk: az állami szerepvállalásról azt írja, hogy szükség van a szociális piacgazdaságra. Nem történt változás abban sem, hogy ezt a két, általa felvázolt világot teljességgel összeegyeztethetetlennek tartja. Ez a koordinátarendszer az, amelyben számára értelmet nyernek saját és más politikai szereplők lépései. Amit eztán a baloldal újjászervezéséről ír, az sokkal izgalmasabb. Abból indul ki, hogy nem lehet visszamenni a kályhához, vagyis a 2010 előtti szisztéma nem visszahozható, unortodox megoldásokat kell alkalmazni. Mindez felveti azt a kérdést, hogy mi az igazi problémája a baloldalnak. Sokan sokfélét mondanak, gyakran hallani, hogy a régi embereknek távozniuk kell, „korszakváltásra” van szükség. Gyurcsány ezt az álláspontot nyilván nem képviselheti, hiszen ha így tenne, az egyenlő lenne a politikai harakirivel.

Lehetséges megoldás lehetne, hogy a baloldal ne a régi válaszokat adja a Fidesz kihívására, találjon ki valami újat az ellenségkép és az ezzel szembehelyezett saját, többé-kevésbé konszenzus tárgyát képező ideologikus víziói kapcsán. Gyurcsány itt inkább szakpolitikai újításokra utal, de nem megy bele a részletekbe. A megújulás második említett pontja a helyi, félig-meddig alulról jövő szerveződés, amiről elsőként a polgári körök mozgalma jut az ember eszébe a Fidesz oldaláról. Ilyen tekintetben nagy a baloldal lemaradása, tehát a felvetés jogos.

Ehhez azonban érdemes hozzátenni, hogy az ilyen típusú szerveződésnek, amelyből valaki szavazatokban mérhető politikai hasznot szeretne meríteni, gravitálnia kell valamilyen politikai szervezet, párt, pártszövetség irányába, de ezt a baloldal jelenlegi helyzete nagyban megnehezíti. Gondoljunk csak bele! Mennyire lenne megosztott egy ilyen szervezet-hálózat, ha maguk a baloldali pártok is igencsak megosztottak? Márpedig ebből a megosztottságból jelenleg nem látszik a kiút.

Az önkormányzati választással kapcsolatos tárgyalások rámutattak, hogy milyen nehézséget okoz a szocialistáknak, hogy bizonyos – ki tudja hány éves – pozícióikról lemondjanak (lásd a budapesti baloldali tárgyalások!), de meglepő módon olykor ideológiai jellegű ellentétek is fellángolnak, mint Miskolcon. Természetesen ne kételkedjünk abban sem, hogy a kormányerők igyekeznek majd a továbbiakban is éket verni a baloldali szereplők közé, s ez jelen pillanatban nem is tűnik embertelenül nehéz feladatnak. Nem véletlen, hogy Gyurcsány érvelése is az erős egység, a Demokrata Párt megteremtésére fut ki, megengedve, hogy akár valamilyen, a közös pártnál gyengébb, de a jelenlegi helyzethez mérten mégis erős együttműködés alakuljon ki. Hozzáteszi, hogy ez nem egyszerű feladat, és csak hosszú idő alatt valósulhat meg, de a lassú siker is igencsak kérdéses. Ennek több oka van. Egyrészt jól látszik, hogy mindegyik szereplő (az önkormányzati választás esetén az MSZP), a végsőkig ragaszkodik pozícióihoz, ha éppen visszavonulásra késztetik a többiek.

Ennek okaként nemcsak a hatalomvágyra kell gondolnunk, hanem sok éve birtokolt pozíciókra is, amelyek azt is jelentik, hogy sok helyütt, így például bizonyos önkormányzatokban olajozottan működő csapatok alakultak ki, amelyek tagjai egymást is védik, de ne feledjük, hogy a visszalépés egzisztenciális problémákat is okozhat sokaknak. Jó eséllyel akadályt jelenthet az Együtt–PM az áprilisi választási vereség óta mutatott magatartása, amely nem az MSZP-vel és DK-val való hosszú távú, szoros együttműködés felé mutat, amit Szigetvári Viktor mostani, Gyurcsány cikkére adott reakciója is megerősít.

A realitás az, hogy a DK elnöke által vágyott és a baloldalnak az esetleges későbbi sikerekhez tényleg nagyon fontos zárt egység létrehozása pozícióharc kérdése. Ne gondoljuk, hogy ez a vágy elérhető csak azért, mert a baloldalnak mint egységnek ez lenne a kedvező, az elmúlt időszak ugyanis megmutatta, hogy ilyen szempontból az egyes pártok érdekei felülírják a baloldal egészének érdekeit, amelyek csak másodrangúnak tekinthetők.