Gyűlölnek, tehát vannak

Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban: gyűlölünk titeket mint ti minket – fogalmazta meg sokszor idézett mondatát Vannak-e a szeretetnek határai? című művében, az 1993. december 2-án megjelent Beszélő című hetilap 48. számának 4. oldalán  a talán jobb sorsra érdemes Kornis Mihály, akit még napjainkban is sokan írónak tartanak. Kinek sovány életmű ez a mondat, kinek pedig a lét értelmét meghatározó teljesség. Kornis az úgynevezett szélsőjobboldalról nyilatkozott annak idején, ám az a gondolkodásmód, ami egymás mellé rakatta szavait, évezredek óta jól ismert. Ez a gyűlöletbeszéd.

Napjainkban habzó szájú agit-provokátorok ordítják bele a világba, hogy „Magyarországot végletesen és végzetesen megosztja a gyűlölet, amit a neobolsevik miniszterelnök és korrupt kormánya szít”. Ha sorra vesszük a gondosan kitervelt, hazug vádakat, érdekes eredményre jutunk. Tehát mitől is neobolsevik Orbán Viktor? Sok idióta válasz kering a kérdésre: „mert egypártrendszert akar, diktatúrát épít, horogkeresztes bakancstalppal tapossa a sajtószabadságot”,  és a képtelenebbnél képtelenebb állítások még sokáig folytathatók. Honnan származhat az eszelős tétel, hogy bárki is az országot 2010 óta irányítók közül a demokratikus szerkezetből egypártrendszert akarna? Majd éppen azok vágynának bolsevistáskodásra, akik olyan lélekemelő szépen elsöpörték 1990-ben a kommunista rendszert? Orbán a diktátor? Miféle diktatúra az, ahol lényegé­ben mindenki azt csinál, amit akar? Tüntet, gyűléseket szervez, felvonul, kivonul, bevonul, az internet végtelen szabadságú felületein azt tesz közzé véleményként, amit akar. Van baloldali ellenzéki nyomtatott sajtótermék, és van már jobboldali is, igaz, ez utóbbi gazdája sajátos módon lubickol a milliárdjai megengedte véleményszabadságban: Simicska Lajos mai magyar mágnás időnként iszik egy üveg viszkit, és festékszóróval adja a világ tudtára véleményét a magyar kormányfőről. Hogy ez már csak egy, az egyik legtrágárabb magyar szó, az nem a diktatúrából eredeztethető. Inkább abból a féktelen és bunkó gyűlöletből, ami ezt a szerencsétlen embert lassan Kornis Mihály-i szintre emeli vagy süllyeszti.

A gyűlöletbeszéd ellen tiltakozók magukat meghatározónak és mérvadónak tekintő véleményvezérei – Simicska, mondjuk, éppenséggel nem sorolható közéjük – minden alkalmat felhasználnak arra például, hogy a nemzeti konzultáció kérdéseire válaszolókat, több millió emberről van itt szó, lehülyézzék. Buta parasztozzák, alattvalózzák, fideszbérencezzék. Akkor most ki kelt itt gyűlöletet? Ki sérteget és próbál megalázni a magyar nemzet önállóságához, hagyományaihoz, értékeihez ragaszkodó embereket?

Nem mások, mint az egykori, önmagukat is – pártként legalábbis – elpusztító öreg szabaddemokraták és a tőlük eltanult gondolkodásmóddal pipiskedő, pökhendi viselkedést gyakorló fiatal utódaik. Ez a magát egyébként minden korban szellemi élcsapatnak kikiáltó liberálbolsevik alakulat nem okoz meglepetést. Úgy oktatja a mindenkori többséget, úgy próbálja rákényszeríteni beteges világképét a józan többségre, hogy ha bármiféle ellenállást tapasztal, gyilkos gyűlölettel válaszol. Csak azt, csak úgy, csak olyan formában és kizárólagosan akként kell gondolni, ahogy ők megmondják. Azért, mert az a haladó, a korszerű és helyes. Miért? Mert ők azt mondják.

Így harap időről időre a saját farkába ez a derék liberál-anarcho-bolsevik kígyó, amelyik nálunk szerencsére inkább vízisikló, nem pedig anakonda.

Amúgy meg minden ép gondolkodású magyar gyerek tudja, hogy szeretni sokkal nehezebb, mint gyűlölni.