Tamáska Péter

Vélemény és vita

Gyámság alatt

Lassan lepereg a nyár. A Balaton ilyen mozgalmas utoljára talán csak a szakszervezeti nyaralók és az endékások idején, a nyolcvanas években volt.

Ülök a part mentén barátaimmal a keszthelyi Csaba borozóban, bábeli nyelvzavarban. Mintha törhetetlen üvegbúra takarná a tavat: a tavaly még a Földközi-tenger partvidékére vágyakozó bel- és külföldi turisták mintha úgy éreznék, hogy ez alatt egy pillanatra meg lehet szabadulni a migránsok okvetetlenkedéseitől. Apropó: most jelent meg ismét németül – ezúttal végre teljes fordításban – Jean Raspail 1973-ban íródott kultikus könyve, a Szentek tábora, amely leírja, hogy a harmadik világból jövő étek- és reményvesztett tömegek hogyan hódítják meg rozoga lélekvesztőiken Európát. Fegyver híján ők az „utolsó esély armadája”. S mintha Raspail regényéből lenne részlet: burkában strandoló arab nőket fotózó helyi fehér fiatalkorúakat vernek meg férfi családtagjaik, a francia rendőrök pedig erővel oszlatják szét a bosszúszomjas korzikai kisváros, Sisco lakóit, akik fegyvert követelve szeretnék megvédeni magukat a betolakodóktól. A polgármester intézkedik: betiltatja a strandon a burka viseletét, és zsandárokat bóklásztat a pálmafák alatt. Migráció idején a doucer de la vie, az élet édes öröme is felfüggeszthető, ha sérti a bevándorlók érzelmeit.

A kisember érzi, hogy van ebben a képmutatásban valami titokzatos összefüggés. Ahogy Raspail elemzői mondják, Oidipuszhoz hasonlóan bűntudattal vert a hatalmi elit, amely önmagát vakítja meg. Rossz a lelkiismerete (gyarmatosító voltam), eltűnőben az önmeghatározásra való akarata – mi is az, amit évszázadokig a művelt Nyugatnak hívtunk? –, s mégis azt szeretné, hogy politikai számláit – ha undorral is, de – a kisember fizesse meg. Ilyen számla a Willkommenskultur vagy a német helyesírás húszéves reformja, amelynek eredményeképp az új generációk még a das-t sem tudják a dass-tól megkülönböztetni. A Junge Freiheit tárcája szerint az írásreform egyike volt azoknak a kísérleteknek, amikor az önbizalmát vesztett elit kipróbálhatta, meddig tartható gyámság alatt egy átlagnémet. Tipikus példája ennek, ahogy a múlt hét végén a Fulda melletti Ebersburg városatyái betiltottak egy nagyszabású grillsütést a rendezők „eltitkolt szellemi beállítottsága miatt”. Ugyanis az „eltitkolt beállítottságot” jobboldalinak ítélték meg, és a résztvevőktől megvonták a gyülekezési szabadság jogát.

Történész lévén szeretem a párhuzamokat. A 15-16. században fenyegette Európát utoljára olyan veszély, mint ma, azaz lakosságának alapos kicserélődése. Az 1501-es úrnapi körmeneten, amelyen részt vett II. Ulászló, óriási néptömeg figyelte Mohamed szimbolikus koporsójának szétrombolását, ami a katolikus hit szerint az iszlám pusztulásával volt egyenlő.

A próféta fából összetákolt mecsetjében függött a koporsó, és előtte ott hajlongtak a szultán és basáinak óriásbábjai. Amikor a körmenet a mecsethez ért, tűzsugár csapott le a koporsóra, és a törökökkel együtt lángba borította. Ami nem hamvadt el a tűztől, azt a tömeg ízzé-porrá törte: a nép mágikus hite így sújtott le ellenségei-re. A velencei követ leírása szerint a főtéren álló kútból egész nap bor folyt, és a tömeg közé sült kappanokat, galambokat és ludakat dobáltak.

Hasonló, Európára szóló fénnyel ülték meg az Úrnapját 1525–1526-ban is Budán. S aztán őseink elindultak Lajos királlyal meghalni Európáért. Hát nem szép történeti mese ez nekünk, brüsszeli gyámság alatt álló utódaiknak?