Nagy Ervin

Vélemény és vita

Godot-ra várni és kiabálni

Demokráciát! Szabad ország, szabad egyetem – skandálták a Soros-egyetem mellett, illetve a kormány ellen tüntetők vasárnap este

Ha csak a pozitív követeléseket emeljük ki a mocskolódások közül. Majd megdobálták a rendőröket, megtéptek egy-két riportert, újságírót, megitták a megmaradt sörüket, végül diadalittasan, a szabadságtól megrészegülve hajnalban hazamentek. De ismét eljönnek majd, és megint tüntetnek bejelentve vagy bejelentés nélkül, mondják a magukét nyilvánosan, betörnek néhány ablakot, leköpnek egy-két rendőrt, összefirkálnak néhány plakátot, és megint féltik majd a demokráciát. Ad infinitum. Míg Godot meg nem érkezik.

És mindezt megtehetik, és meg is fogják, mert demokrácia van, és Godot még mindig sehol.

Ha kibővítjük a demokrácia minimális definícióját, azaz a többség elvén kiválasztódó képviseleti hatalom legitimitását, és azt állítjuk, hogy a rendszer attól az, ami, hogy feltöltődik bizonyos normákkal, hogy megvalósulnak és sérthetetlenek egyes alapvető jogok, akkor Magyarországon bizony nagyobb demokrácia van, mint sok más, egyébként vitán felül álló országban.

Mert a véleménynyilvánítás joga mindenkit büntetlenül megillet, és tagadhatatlanul sajtószabadság van. Tartalmi szempontból pedig tágabb értelemben, mint sok más uniós országban. Mert lehet-e közéleti személyeket gyalázó plakátokat kitenni Németországban? Lehet-e lopással vádolni nyilvánosan, bizonyíték nélkül Angela Merkelt és politikustár­sait? Lehet, de nem érdemes. Mert olyan pert akasztanak a véleménynyilvánítás szabadsága mögé bújó szereplők nyakába, hogy attól koldulnak. Nálunk viszont, a demokrácia tágabb értelmezése miatt, mindezt felelősségre vonás nélkül meg lehet tenni. Mert Magyarországon a politikusnak, a közszereplőnek „többet kell tűrnie” a jogos vagy jogtalan kritikából. És a demokrácia normatív olvasata szerint ez rendjén is van.

De lehet-e Svédországban tüntetést propagálni, a médiát ellenzéki megmozdulásra meghívóként használni? Legalábbis ilyetén módon, ilyen nyíltan és egyoldalúan, ahogy a tüntetés előtt a magyarországi balliberális média megtette – nemigen. De lehet-e bármelyik országban címlapon hozni azt, hogy „megszűnt a sajtószabadság”, pusztán mert a tulajdonos eladta a lapját, és bezárta a szerkesztőséget. Lehet, de minek? Hisz címlapon arról beszélni, hogy nincs sajtószabadság már önmagában ellentmondás. „Hamis paradoxon” a logika nyelvén, amelynek ráadásul maga a valóság ad egy jókora pofont abban a pillanatban, hogy minden legitim erőszak beavatkozása nélkül leírják, elmondják.

De lehet-e állami ünnepen Franciaországban vagy az Egyesült Államokban az államfőt kifütyülni, vagy az ott ünneplő embereket provokálni. Előbbi országban a területre sem engedik be az esetleges tüntetőket; de érdekes lehet az is, hogy a tengerentúli nemzetbiztonság alkalmazottjai mit tennének, ha az elnök ünnepi beszéde alatt a tömegben egyesek verekedést provokálnának. A kérdés természetesen költői volt. De érdemes összehasonlítani a magyar tapasztalatokkal. Ennyit a gyülekezési jogról, amely sokkal többet enged meg minálunk, mint a szabadság és a demokrácia fellegváraiban.

Visszatérve a vasárnapi rendezvény tapasztalataira, elmondható az is, hogy a kormány ellen tüntetők megsértették ugyan a gyülekezési törvényt, mert nem ott és nem azt tették, amit előre bejelentettek, mégis – a demokrácia szabályai szerint – szabadon és sértetlenül megtehették ezt. A legtöbb demokratikus berendezkedésére oly büszke országban már rég előkerültek volna a gumilövedékek, a paprikaspray, és elindult volna az oszlatás. Nálunk csupán a Parlamentet és a Fidesz székházát védték meg a rendőrök, azt is minden erőszak nélkül.

Ezért is hazugság az a balliberális sajtóvisszhang, hogy a diktatúra és az elnyomás ellen tüntettek volna vasárnap. Ezért is furcsa azon negyedik hatalmi ág hozzáállása, mely gőgösen lenéz minden értéket és sikert, amely tudálékosan oktat mindenkit, aki másképp gondolkodik, amely az ellenzékiség és a függetlenség közé egyenlőség jelet tesz, amely olvasóit, nézőit és hallgatóit az intellektuális fölény illúziójában ringatja. És amely folyamatosan diktatúrát kiált egy demokráciában, és úgy vár valamire vagy valakire, mint a kietlen pusztaságban, az értéknélküliség világában Vladimir és Estragon Godot-ra.