Vélemény és vita
Gesztusra várva
Valószínűleg kevesek ingerküszöbét érte el Magyarországon, hogy január 24-ét hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánította kedden a román képviselőház.
Január 24. is nemzeti ünnep Romániában, hiszen 1859-ben ezen a napon egyesült de facto a két román fejedelemség, Moldva és Havasalföld. Ez a nap eddig azonban rendes munkanapnak számított, szemben december 1-jével, amikor 1918-ban a gyulafehérvári román nagygyűlés résztvevői – az őshonos magyarság és a németség megkérdezése nélkül – kinyilvánították, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen huszonhat történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz. Az első számú román nemzeti ünnep mellé tehát most felsorakozik a második, amely időben az első.
Játsszunk el a gondolattal, vajon hányan tudják, hogy mikor és hol mondta ki az erdélyi országgyűlés a Magyarországgal történő egyesülést! Az még többé-kevésbé él a történelmi emlékezetben, hogy a pozsonyi országgyűlés 1848. április elején fogadta el a magyar koronához tartozó Erdélynek Magyarországgal egy kormányzás alatti teljes egyesültét, amit V. Ferdinánd király a többi harminc törvénycikkel együtt április 11-én szentesített. A „két testvérhon” tényleges uniójához azonban – a bécsi udvar ellenkezése miatt – szükség volt az erdélyi országgyűlés hasonló tartalmú döntésére is. A főkormányszéket vezető gróf Teleki József – áthúzva Bécs halogató taktikáját – önhatalmúlag május 29-re, Kolozsvárra összehívta az utolsó erdélyi rendi országgyűlést. A lépés váratlanul érte a bécsi udvart, amely végül engedélyezte az országgyűlés megtartását, és annak királyi biztosául Puchner Antal altábornagyot, az erdélyi főhadparancsnokság vezénylő tábornokát nevezte ki.
Másnap, május 30-án az összesereglett magyar, székely és szász rendek, mi több, a rendi kiváltságaik alapján jelen lévő románság képviselőinek egy része egyhangúlag elfogadták az uniót kimondó I. törvénycikket. V. Ferdinánd június 10-én szentesítette a törvénycikket, ezzel helyreállt az egységes, egy központból irányított magyar állam, amely 1526 végén szakadt két, majd 1541-ben három részre, s a Habsburg-ház a török kiűzése után nem volt hajlandó a „két magyar haza” újraegyesítésére. Ezért volt nagy jelentőségű az 1848. május 30-i döntés, s egyúttal a lehető legvilágosabban leszögezték az egyéni szabadság követelményét: „a hazának minden lakosaira nézve nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül”.
A kolozsvári Fő térről nyíló Unió utca (románul Strada Memorandumului) déli házsorának legnevezetesebb épülete a bő kétszáz éve épített Redut (Városi Vigadó), amelyben jelenleg az Erdélyi Néprajzi Múzeum található. A klasszicista műemlék épületben mondták ki 1848. május 30-án Erdély és Magyarország unióját, s ennek emlékét 1898-tól Fadrusz János tervezte emléktábla örökítette meg, amelyet azonban 1919-ben a román hatóság eltávolíttatott. Az eredetileg Monostor, illetve Bel-Monostor utcának nevezett városrész 1848-ban kapta az Unió nevet, amelyet a kolozsvári magyar közösség ma is használ.
A két világháború között neve Strada Memorandumului, azaz a Memorandum utcája lett, ugyanis 1894 májusában szintén a Redutban folytatták le az 1892. évi román memorandumot aláírók perét. A második bécsi döntés után ismét Unió volt az utca neve, majd 1945-től az akkori uralkodóról, Mihály királyról nevezték el. A király trónfosztását követően a 30. Decembrie, azaz December 30. nevet kapta, a Román Népköztársaság kikiáltásának emlékére. A romániai rendszerváltást követően 1990-ben az utca visszakapta a Memorandumului nevet.
Hogy milyen bonyolult is a történelem itt, Kárpát-Európában, azt a kolozsvári Unió utca névváltoztatásai is mutatják. A román nacionalista, homogén nemzetállami felfogás a történelemből ma is csak azt ismeri el tényként, ami számára kedvező. Munkaszüneti napnak nyilvánítja a két román fejedelemség 1859-es egyesülésének napját, ugyanakkor Erdély és Magyarország 1848-as uniójáról tudni és hallani sem akar. Pedig ha valóban őszintén törekedne Románia mai vezetése az államalkotó magyar nemzeti kisebbség egyenjogúságára, identitásának és méltóságának tiszteletben tartására, valamint a román és a magyar nép barátságára és kölcsönös megbecsülésére, akkor a múltat nem végképp eltörölni és orwelli módon átírni igyekezne, hanem „bevallani”, ahogy a „félig román” József Attila is javasolta.
Ennek egyik apró, de fontos gesztusa lehetne, ha a román képviselőház január 24. mellett május 30-át is munkaszüneti nappá vagy legalább emléknappá nyilvánítaná. S addig is visszaállítaná az Unió utca nevét – nem a Strada Memorandumului helyett, hanem mellett. Hogy „a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”.