Vélemény és vita
Gazdag szegények
Amúgy meg az irgalmasságról nem kell beszélni. Úgy kell élni, ahogy azt az irgalmasság törvénye és Szent Ágoston diktálta: Szeress, és tégy, amit akarsz!
Néhány héttel ezelőtt, éppen az 1956-os magyar forradalom hatvanadik születésnapján, október 23-án jelent meg Rómában Luis Dli argentin kapucinus Ne félj megbocsátani! című kötete, amelynek előszavát Ferenc pápa írta. A katolikus egyházfő minden mozdulatát élénk figyelemmel kíséri a fősodratú világsajtó. Az alsodratú is, gondolok itt a folyton békétlen, megosztó, uszító idióták pápaszidalmazó fórumaira. A kétségtelenül nehezen kibogozható szálakból összeálló világunkban gyakran ítélkezünk indulatosan, ingerülten és igaztalanul. Ezért is lehetnek fontosak számunkra az olyan emberek életpéldái, mint az argentin kapucinusé vagy az argentin jezsuitáé. Szavaiktól megfényesedik az idő, ami éppen annyira a miénk, mint az övék, és világossá válhat: az idő, benne pedig mi, mindannyian, végső soron nem is a miénk, hanem a Teremtőé. Bánthatjuk, gyalázhatjuk, megtagadhatjuk, megbocsát. Némi nyegle hétköznapisággal azt is mondhatjuk, ezért van, Ő a hivatásos megbocsátó. Az irgalom atyja.
Tisztán látja ezt a pápa, amikor a következőket írja: „Világháborús időkben élünk, merüljünk bele az irgalmasság óceánjába, csak a megbocsátással győzhetünk. Ha igaz, hogy nehéz időket élünk, amit többször is »részletekben vívott világháborúnak« neveztem, ha igaz, hogy terrorral és félelemmel teli időben élünk a bármiféle emberséget nélkülöző vak erőszak miatt, akkor az is igaz, hogy hála Istennek, a pozitív példák sem hiányoznak. Minden barátság, minden lebontott akadály, minden kinyújtott kéz, minden engesztelő gesztus, még ha nem is adnak hírt róla, hat a társadalom szövetében, akár a családjaink, akár a lakónegyedeink, városaink, nemzeteink, akár az államok közötti kapcsolatok összefüggésében. A gyűlölet és erőszak folyama nem tehet semmit az irgalom óceánjával szemben, mely elárasztja a világot.”
Ferenc pápa tavaly meghirdette az irgalmasság rendkívüli szentévét, amely december 8-án kezdődött a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának a megnyitásával, és 2016. november 20-ával zárult Krisztus Király ünnepén. Ennek egyik záróelemeként is értelmezhető Luis Dli kapucinus atya könyvének római megjelenése. A nyolcvankilenc éves, ideje nagy részét ma is gyóntatással töltő pap Buenos Aires egyik munkásnegyedében él, és különös kapcsolatban áll a pápával.
Erről egy interjúban így beszélt: „Én néha aggodalmaskodom, amikor gyóntatok. Amikor a pápa még bíboros volt itt, Buenos Airesben, nagyon bíztam benne, többször elmentem hozzá beszélgetni, és egyszer elmondtam neki az aggályaimat is. Azt mondta: »Bocsáss meg, bocsáss meg, meg kell bocsátani.« Én pedig azt válaszoltam, hogy igen, megbocsátok, de aztán marad bennem egyfajta nyugtalanság, és ezért aztán elmegyek Jézushoz, és azt mondom neki, hogy ő maga tanított erre, a rossz példát ő adta nekem, mert mindent megbocsátott, soha senkit nem utasított vissza. Úgy látszik, ezek a szavak megérintették Bergogliót, belevésődtek a szívébe. Nemegyszer tanácsolta papoknak is, hogy jöjjenek el velem beszélgetni. Köszönetet kell mondanom a pápának, amiért ennyire megbízott bennem, hiszen nem érdemlem meg. Nem vagyok tanult ember, nincs doktorátusom, semmim nincs. Az élet sok mindenre megtanított, megpróbáltatások elé állított. Mivel nagyon szegény családban születtem, úgy érzem, mindig kell hogy tudjunk irgalmas szavakat mondani, olyan szavakat, amelyek segítik, közelségünkről biztosítják az embereket. Senki nem mehet el úgy, hogy nem értették meg, megvetették vagy visszautasították.”
Az egyszerű pap egyszerű szavai abba a világba visznek el, ahol minden és mindenki az, ami/aki. Ahol nincs szómaszatolás, politikai számítás, gengszterdekázás és píszí. Nagy Gáspár, megboldogult nagy költőnk hittel megélt Nagy Imre-versében leírt teljes világába: a bűnösöket meg kell nevezni. A hazaárulókat, a hazudozókat, a csalókat, a gyilkosokat és az összes többi gazembert.
Aztán pedig, a sokat szidott és sokat fényezett Ferenc pápát meghallgatva rendet tenni magunkban és magunk körül. „Arra kaptunk meghívást, hogy irgalmasságban éljünk, mert nekünk volt elsőként részünk abban, hogy irgalmasságot gyakoroltak irányunkban. A sértések megbocsátása tehát olyan parancs, amelytől a keresztények nem tekinthetnek el. Sokszor nehéznek tűnik megbocsátani, azonban a törékeny emberi kézbe helyezett megbocsátás az eszköze annak, hogy szívünkben megvalósuljon a béke, hogy boldogan éljünk.”
Amúgy meg az irgalmasságról nem kell beszélni. Úgy kell élni, ahogy azt az irgalmasság törvénye és Szent Ágoston diktálta: Szeress, és tégy, amit akarsz!
Tisztán látja ezt a pápa, amikor a következőket írja: „Világháborús időkben élünk, merüljünk bele az irgalmasság óceánjába, csak a megbocsátással győzhetünk. Ha igaz, hogy nehéz időket élünk, amit többször is »részletekben vívott világháborúnak« neveztem, ha igaz, hogy terrorral és félelemmel teli időben élünk a bármiféle emberséget nélkülöző vak erőszak miatt, akkor az is igaz, hogy hála Istennek, a pozitív példák sem hiányoznak. Minden barátság, minden lebontott akadály, minden kinyújtott kéz, minden engesztelő gesztus, még ha nem is adnak hírt róla, hat a társadalom szövetében, akár a családjaink, akár a lakónegyedeink, városaink, nemzeteink, akár az államok közötti kapcsolatok összefüggésében. A gyűlölet és erőszak folyama nem tehet semmit az irgalom óceánjával szemben, mely elárasztja a világot.”
Ferenc pápa tavaly meghirdette az irgalmasság rendkívüli szentévét, amely december 8-án kezdődött a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának a megnyitásával, és 2016. november 20-ával zárult Krisztus Király ünnepén. Ennek egyik záróelemeként is értelmezhető Luis Dli kapucinus atya könyvének római megjelenése. A nyolcvankilenc éves, ideje nagy részét ma is gyóntatással töltő pap Buenos Aires egyik munkásnegyedében él, és különös kapcsolatban áll a pápával.
Erről egy interjúban így beszélt: „Én néha aggodalmaskodom, amikor gyóntatok. Amikor a pápa még bíboros volt itt, Buenos Airesben, nagyon bíztam benne, többször elmentem hozzá beszélgetni, és egyszer elmondtam neki az aggályaimat is. Azt mondta: »Bocsáss meg, bocsáss meg, meg kell bocsátani.« Én pedig azt válaszoltam, hogy igen, megbocsátok, de aztán marad bennem egyfajta nyugtalanság, és ezért aztán elmegyek Jézushoz, és azt mondom neki, hogy ő maga tanított erre, a rossz példát ő adta nekem, mert mindent megbocsátott, soha senkit nem utasított vissza. Úgy látszik, ezek a szavak megérintették Bergogliót, belevésődtek a szívébe. Nemegyszer tanácsolta papoknak is, hogy jöjjenek el velem beszélgetni. Köszönetet kell mondanom a pápának, amiért ennyire megbízott bennem, hiszen nem érdemlem meg. Nem vagyok tanult ember, nincs doktorátusom, semmim nincs. Az élet sok mindenre megtanított, megpróbáltatások elé állított. Mivel nagyon szegény családban születtem, úgy érzem, mindig kell hogy tudjunk irgalmas szavakat mondani, olyan szavakat, amelyek segítik, közelségünkről biztosítják az embereket. Senki nem mehet el úgy, hogy nem értették meg, megvetették vagy visszautasították.”
Az egyszerű pap egyszerű szavai abba a világba visznek el, ahol minden és mindenki az, ami/aki. Ahol nincs szómaszatolás, politikai számítás, gengszterdekázás és píszí. Nagy Gáspár, megboldogult nagy költőnk hittel megélt Nagy Imre-versében leírt teljes világába: a bűnösöket meg kell nevezni. A hazaárulókat, a hazudozókat, a csalókat, a gyilkosokat és az összes többi gazembert.
Aztán pedig, a sokat szidott és sokat fényezett Ferenc pápát meghallgatva rendet tenni magunkban és magunk körül. „Arra kaptunk meghívást, hogy irgalmasságban éljünk, mert nekünk volt elsőként részünk abban, hogy irgalmasságot gyakoroltak irányunkban. A sértések megbocsátása tehát olyan parancs, amelytől a keresztények nem tekinthetnek el. Sokszor nehéznek tűnik megbocsátani, azonban a törékeny emberi kézbe helyezett megbocsátás az eszköze annak, hogy szívünkben megvalósuljon a béke, hogy boldogan éljünk.”
Amúgy meg az irgalmasságról nem kell beszélni. Úgy kell élni, ahogy azt az irgalmasság törvénye és Szent Ágoston diktálta: Szeress, és tégy, amit akarsz!