Fürdőkád

A kocsi egy FIAT 1500-as volt (Millecinquecento), jellegzetes formája miatt fürdőkádnak becézte a köznyelv. Használtan vettük családi kölcsönből, csodájára jártak, mert vidéken nagy szám volt egy ilyen autó. Igaz, hogy kicsit rohadt az alváz, de ahogy utánaolvastam, ez általános probléma volt az egyébként igen népszerű típusnál, amiből azért jó pár futott a magyar utakon is. Apám egyszer teljesen szétszedte, vett egy jobb kasznit a bontóból, hogy kicserélje, és ahogy a kabaréjelenetekben szokott lenni, kimaradt négy-öt alkatrész, amelyről fogalma sem volt, hova való. Ilyenkor persze mindenki attól félt, hogy valami létfontosságú elemet sikerült kihagyni az összeszerelés során, de ezt végül megúsztuk. Az alvázszámot a fater ügyesen átütötte, de azért nagy volt az izgalom, amikor a szüleim olaszországi nyaralásának lezárásaként a jugoszláv határőrök teljesen kipakolták a kocsit, hátha rejtegetnek valamit az ősök. De a turpisságot nem fedezték fel. Ezzel együtt sok borsot tört a szüleim orra alá, néha felforrt a hűtővíz, néha elfüstölt valami. De a miénk volt, és szép, és csak nekünk volt ilyen a környéken. Aztán eladtuk, részben ebből költöztünk Pestre, amikor kétéves voltam. A napokban édesanyám nyomott a kezembe egy fotósorozatot, amelyen végre megláthattam a csodajárgányt. A fekete-fehér képeken a kocsi a ház kerítése mellett áll, a motorháztetőn én ülök vigyorogva. Csillogott-villogott az autó a földúton, amelyen egyetlen más kocsi sem volt a miénken kívül. Ki tudja, hol lehet most. Talán egy gyűjtő megmentette, és most veterán autóként büszkélkedik a kiállításokon, de valószínűbb, hogy előbb-utóbb a roncstelepre került. A régi ház még áll, a kerítés is. Egyszer elmegyek oda, megállok a földúton, és képletesen felülök a csodajárgány motorháztetejére.