Freudi elszólás

Láthatóan nem csitulnak a kedélyek az elmúlt napok nagy bírósági ügyei kapcsán, hiába szólított fel még az Országos Bírósági Hivatal elnöke is „megbékélésre”, hogy tartsa mindenki tiszteletben a bírói függetlenséget, és bízzon a bírói felelősségben. Talán nem is baj, hogy így történik, hiszen olyan megcsontosodott rendszerben, amilyenben a hazai bíróságok működnek, az ítélkezés sok nagy horderejű, a társadalmat foglalkoztató ügyben oly mértékben szakadt el az emberek igazságérzetétől, erkölcsi értékítéletétől, a társadalom többségének véleményétől, hogy az akár már a hívószava is lehet a vitának, a párbeszédnek, az okok megfejtésének.

Ezt vetette fel Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, parlamenti bizottság felállítását kezdeményezve, s akit persze azonnal a bírói függetlenség megtámadásával, nyomásgyakorlással vádoltak meg. Handó Tünde, a bírósági hivatal elnöke a bizonyítványt azzal magyarázta, hogy az ítéleteket „jobban érthetővé kellene tenni”.

Vajon csak ez a baj? Az érthetőség hiánya? Mit lehet azon megérteni, elmagyarázni, hogy egyetlen napon az egy kis szívességért, egy adat jogosulatlan kiadásért kétszázötvenezer forint kenőpénzt kérő köztisztviselőt két és fél év börtönbüntetésre ítélnek, míg Hagyó Miklós volt országgyűlési képviselő, Budapest második embere, egykori főpolgármester-helyettes ennek a százhatvanszorosáért, megspékelve hűtlen kezeléssel, két év felfüggesztettet kap? Létezhet-e igazságszolgáltatás ilyen elképesztő aránytalansággal?

A vörösiszapperben meghozott ítélet pedig a bírói függetlenség megcsúfolása – állítja mai számunkban egy igazságügyi szakértő, amivel mélyen egyet lehet érteni.

A napokban kilenc év börtönbüntetésre ítéltek egy kislányát molesztáló férfit – tegyük hozzá: kellő visszatartó erőt sugárzó bírói határozottsággal, a társadalom mélységes egyetértésével –, tessék emellé odatenni a rendőrtábornokok perében született gyalázatosan enyhe büntetéseket.

Handó Tünde a jogállam „állócsillagának” nevezte a bírói függetlenséget, csakhogy fel kéne végre ismerni, hogy Magyarországon az állócsillagok gyakran lehullanak, az embereknek a bíróságokba vetett bizalma pedig folyamatosan romlik. Ez arra vall, hogy rendszerszintű problémák vannak a magyar igazságszolgáltatásban, ami legjobban a bírói függetlenség totális félreértelmezésében ölt testet.

Mifelénk a bírósági vezetők jelentős köre úgy értelmezi a bírói függetlenséget, hogy a „bíró azt csinál, amit akar, úgy dönt, ahogy akar”.

Hol­ott a bírói függetlenségnek nagyon szigorú talapzata van, ez pedig a bírósági eljárás részvevőinek, fel- és alperesnek, vádlónak és vádlottnak a tisztességes eljáráshoz és a pártatlan ítélkezéshez fűződő alkotmányos alapjoga. Még ennek betartása esetén is előfordulhat, hogy rossz ítélet születik, a bíró is ember, ő is tévedhet, ám épp ezért vannak a jogorvoslatok, hogy az esetleges hibákat helyretegyék.
A bírói függetlenség véget ér, üres lózung marad, ha a bíró ezt a két alkotmányos talapzatot megsérti. Elvben ezekért fegyelmi felelősséggel is tartozna. Tudna bárki akár csak egyetlen esetet említeni, hogy a nagy horderejű ügyekben meghozott „furcsa, felháborító, néha már-már döbbenetes meg nem értett” ítéleteknél, amelyeket eljárási hibák miatt olykor „el is meszeltek”, egyetlen fegyelmi vizsgálat indult volna? Márpedig ezek a hibák sok esetben éppen a mindenkit megillető garanciális jogok figyelmen kívül hagyása, a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése miatt következtek be. Nem merő véletlen, az Európa Tanács Korrupció Ellenes Államcsoportja, a GRECO az egyéni bírói függetlenséget biztosító garanciális szabályok hiányát említi a legfőbb anomáliaként a magyar bírósági szervezeti rendszerrel kapcsolatban.

Az OBH elnöke beiktatása előtti alkotmánybírósági meghallgatásán a bírák automatikus szignálásáról tett említést tervei között. A nyugati országokban általános, hogy a bírákat sorsolással vagy egyszerű sorszámozással jelölik ki. Nálunk a mai napig a kádári örökség dívik, a vezetők „kézi szignálással” döntenek arról, ki tárgyaljon egy ügyet. A Zuschlag-per korábban pártkomisszár bírája a régi szép időket úgy örökítette át, hogy kollégiumvezetőként magára szignálta az ügyet, abból baj nem lehet.
Nem is lett, Zuschlag nyolc és fél évi börtönéből mindjárt hat lett, a bűnszervezet külső kapcsolatrendszerének felderítése – a Gyurcsány vezette Sport- és Ifjúsági Minisztériumnak, illetve vezetőinek felelőssége – pedig fel sem merült, arra semmi szükség nem volt.

Egy példa arra, hogy a szubjektív vezetői döntés kizárása a pártatlan ítélkezésből ma még javarészt a magyar bírósági rendszer előtt álló feladat. Ahogyan ma még a bírák minősítése, előmenetele, jutalmazása, karrierje sem független a főnökök „értékítéletétől, elvárásaitól”. A Zuschlag-ügyben ítéletet hozó bíró hivatali felettese 2010-ben egy szakmai konferencián megtartott előadásában úgy fogalmazott a bírák jogállásáról szóló törvény kapcsán, hogy – idézzük – abban „rögzítették a bírák pártatlanságának tilalmát.”

Ez a freudi elszólás iránytű is lehetne a változtatásokhoz.