Vélemény és vita
Francia reformblabla
Álláspont. Macronnak nem csupán német partnere meggyengülése miatt fájhat a feje, hanem mert belföldön egyre erősebb vele szemben az ellenállás
Ha az egykori francia költő, író, La Fontaine meghallgatta volna a jelenlegi francia köztársasági elnök Sorbonne-on tegnap elmondott beszédét az Európai Unió „újraalapítását” célzó, tízéves „útitervéről”, ihletet kaphatott volna tőle a vajúdó és egeret szülő hegyről szóló híres meséje megírásához. Emmanuel Macron ugyanis sok mindenről beszélt, de gyakorlatilag semmi újat és fontosat nem mondott. Jórészt általa már korábban is emlegetett retorikai közhelyek, széplelkű szólamok, utópista és kockázatos javaslatok hatásvadász elegyét mondta fel a párizsi egyetemen Európa, illetve az eurózóna szerinte kívánatos jövőjéről.
Bár az idén fölényesen megnyerte mind az elnök-, mind a nemzetgyűlési választásokat, (nem)tetszési mutatója alig néhány hónap alatt utolérte minden idők legutáltabb elnöke, François Hollande (volt főnöke) öt évvel ezelőtti népszerűtlenségi indexét. Ezért kellett már valamit tennie, amit tudatosan időzített közvetlenül a német parlamenti választás utánra.
Macron már vasárnap este sietve gratulált Merkel kancellár asszony győzelméhez, de a kormányszóvivő hétfőn elismerte: „jól látjuk, hogy ez a győzelem keserű”. Azt a józanul gondolkozó francia politikusok is tudják, hiába lesz negyedszer is Németország kancellárja Angela Merkel, még soha nem irányított olyan gyenge, instabil kormányt, mint amilyen a – várhatóan több hónapos kemény alkudozások során összerakható – sokszínű, több alapkérdésben is inkább szét-, mint összetartó berlini koalíció lesz.
A kancellár nem egészen két hete támogatásáról biztosította ugyan Macron gazdasági, munkaerőpiaci és euróövezeti reformjait, és Philippe francia kormányfő magabiztosan kijelentette, hogy a két ország „gyorsan halad előre, és messzire jut”, a vasárnapi német választás után azonban mindez enyhén szólva megkérdőjeleződött. Miként Merkel azon ígérete is, hogy bármilyen összetételű is legyen a következő német kormány, Németország és Franciaország szoros stratégiai együttműködést folytat majd a migrációs válság kezelésétől az eurózóna közös gazdasági kormányzásának intézményesítéséig. Ezekhez ugyanis a német választók által – főként a hibás és veszélyes bevándorláspárti politikájáért – megbüntetett Merkel leendő koalíciós partnereinek is lesz egy-két szavuk.
A Politico brüsszeli fősodratú hírportál elemzése szerint „Európa királynője” a következő európai uniós csúcstalálkozókon gyengébb lesz, mint az elmúlt évtizedben valaha: „A francia elnök, Emmanuel Macron a sarkánál, a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor a hátánál van, míg az Európai Bizottság igyekszik újra kinyilvánítani intellektuális vezetését Európában.”
Macronnak nem csupán német partnere meggyengülése miatt fájhat a feje, hanem mert belföldön egyre erősebb vele szemben az ellenállás. Részben az utcán – a baloldali tiltakozók által szociális államcsínynek nevezett munkajogi reformja miatt –, részben a politikai küzdőtéren is. Ennek jele, hogy a vasárnapi részleges szenátusi választáson pártja (LREM) csak a harmadik helyet érte el a jobbközép Köztársaságiak és a Szocialista Párt mögött. Most az a nagy kérdés, hogy a „semmiből jött”, de roppant ambiciózus francia elnök vajon hajlandó lesz-e tanulni a német választási eredményekből és figyelembe venni az Európa-szerte megváltozott közvéleményt, amely a biztonságot, a rendet, a nemzeti szuverenitás és identitás védelmét fontosabbnak tartja az álhumanista demagógiánál, az utópikus birodalomépítő törekvéseknél, a hangzatos reformblablánál. Vagy ő is növeli, mert elfödi hazája és Európa bajait.
Bár az idén fölényesen megnyerte mind az elnök-, mind a nemzetgyűlési választásokat, (nem)tetszési mutatója alig néhány hónap alatt utolérte minden idők legutáltabb elnöke, François Hollande (volt főnöke) öt évvel ezelőtti népszerűtlenségi indexét. Ezért kellett már valamit tennie, amit tudatosan időzített közvetlenül a német parlamenti választás utánra.
Macron már vasárnap este sietve gratulált Merkel kancellár asszony győzelméhez, de a kormányszóvivő hétfőn elismerte: „jól látjuk, hogy ez a győzelem keserű”. Azt a józanul gondolkozó francia politikusok is tudják, hiába lesz negyedszer is Németország kancellárja Angela Merkel, még soha nem irányított olyan gyenge, instabil kormányt, mint amilyen a – várhatóan több hónapos kemény alkudozások során összerakható – sokszínű, több alapkérdésben is inkább szét-, mint összetartó berlini koalíció lesz.
A kancellár nem egészen két hete támogatásáról biztosította ugyan Macron gazdasági, munkaerőpiaci és euróövezeti reformjait, és Philippe francia kormányfő magabiztosan kijelentette, hogy a két ország „gyorsan halad előre, és messzire jut”, a vasárnapi német választás után azonban mindez enyhén szólva megkérdőjeleződött. Miként Merkel azon ígérete is, hogy bármilyen összetételű is legyen a következő német kormány, Németország és Franciaország szoros stratégiai együttműködést folytat majd a migrációs válság kezelésétől az eurózóna közös gazdasági kormányzásának intézményesítéséig. Ezekhez ugyanis a német választók által – főként a hibás és veszélyes bevándorláspárti politikájáért – megbüntetett Merkel leendő koalíciós partnereinek is lesz egy-két szavuk.
A Politico brüsszeli fősodratú hírportál elemzése szerint „Európa királynője” a következő európai uniós csúcstalálkozókon gyengébb lesz, mint az elmúlt évtizedben valaha: „A francia elnök, Emmanuel Macron a sarkánál, a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor a hátánál van, míg az Európai Bizottság igyekszik újra kinyilvánítani intellektuális vezetését Európában.”
Macronnak nem csupán német partnere meggyengülése miatt fájhat a feje, hanem mert belföldön egyre erősebb vele szemben az ellenállás. Részben az utcán – a baloldali tiltakozók által szociális államcsínynek nevezett munkajogi reformja miatt –, részben a politikai küzdőtéren is. Ennek jele, hogy a vasárnapi részleges szenátusi választáson pártja (LREM) csak a harmadik helyet érte el a jobbközép Köztársaságiak és a Szocialista Párt mögött. Most az a nagy kérdés, hogy a „semmiből jött”, de roppant ambiciózus francia elnök vajon hajlandó lesz-e tanulni a német választási eredményekből és figyelembe venni az Európa-szerte megváltozott közvéleményt, amely a biztonságot, a rendet, a nemzeti szuverenitás és identitás védelmét fontosabbnak tartja az álhumanista demagógiánál, az utópikus birodalomépítő törekvéseknél, a hangzatos reformblablánál. Vagy ő is növeli, mert elfödi hazája és Európa bajait.