Vélemény és vita
Fővárosi főtúrók
Álláspont. Hiába van tökéletes műszaki állapotban az autó, forr a víz. És hiába van a légkondi is, mert ennek ellenére is forr a víz. Az agyvíz
Pedig vannak olyan dolgok is, amelyekről szuperlatívuszokban is lehet és érdemes beszélni. Vagy sehogy, mert nincsenek rájuk szavak. Ilyen a budapesti közlekedés is. Ami persze mindennap ilyen, vagy, ha úgy tetszik, olyan, mert kedves fővárosunk genetikailag járhatatlan. Ide elég néhány hópehely, egy leheletnyi eső, és máris áll az amúgy is lassú város.
Idegesítő bénultság ez, mert egyébként a közlekedők mozgásszervei és mindenféle kerekei is rendben vannak. És azért is idegesítő, mert mintha az autósokat nem vennék emberszámba. A buszsávokból néhány éve kikoptunk, kiszoktunk, figyelünk a jobbról és balról is előző kétkerekűekre, hagyjuk őket, hadd cikázzanak, és akkor sem küldjük őket messzire, ha történetesen egyirányú utcákban kerekeznek velünk szembe. Éjszaka, kivilágítatlanul. És az értelmesebb sofőrök még arra is hajlandók, hogy nem mennek át a sárgán, de semmiképpen sem állnak be a kereszteződésbe, legkevesebb részlegesen megbénítva a keresztirányú forgalmat. De ami most van, az sok. Itt már szakad a cérna. Az már túl van azon, hogy minden nyáron elkezdődnek az út- és ilyen-olyan felújítások, és majd szeptemberre – amikor megint elkezdődik az iskola, és mindenki visszajön a szabadságról – javul a helyzet. Itt már nem lehet toleranciáról beszélni, mert a város, pontosabban annak különféle szintű irányító sem toleránsak velünk.
Rendőrkanyarral fordultam meg, mentem haza és tettem le az autót, fogadott egyik munkatársam, én meg azon gondolkodtam, hogy bár erősen kiesik, de már csak a Megyeri híd érintésével nem sikerült bejutnom a szerkesztőségbe.
Az idei őrület második fokozata az volt, hogy elkezdődött a Nagyszőlős utcai felüljáró felújítása. Hogy ott mit molyolnak, mert munkáról nem lehet beszélni, nem is érdekel. Munkáról akkor lehetne beszélni, ha a problémát sok munkással és sok géppel egyetlen éjszaka alatt megoldanák, úgy, hogy tíz évig nem kellene vele vacakolni. Németországban, Ausztriában napi gyakorlat az ilyesmi és akkora rutin, hogy még egy döccenőt sem lehet érezni a régi és az új burkolat találkozásánál. De hát arrafelé nem bontják meg a Baranyai utcát úgy, hogy napokra magára hagyják az ott ásott szerencsétlen gödröt. És nem járnak el ugyanígy a Kálvária tér sarkánál sem, ahol négy sávból hármat túrtak fel. Arrafelé nem zár el egy sávot szigorúan hét közben és munkaidőben egy álló hétig araszolva a Budafoki úton egy csatornázási kocsi. Arrafelé nem zárják le egy minden második héten a rakpartokat egy olyan repülőshow miatt, amit csak azok néznek, ha néznek, akiknek nem lesz lehetőségük a hétvégére kimenekülni a városból. Ahelyett, hogy a mutatványt vinnék ki a belvárosból, az eget lehet bámulni a budaörsi reptéren is. És arrafelé nincs állandóan felújítandó 4-es 6-os sem megbénított Petőfi híddal, feltúrt Nagykörúttal, szétbombázott Dózsa György úttal és Ajtósi Dürer sorral és a külső sávokat elfoglaló forgalombénító áruszállítókkal.
És ne feledkezzünk meg a nyári kezdetről, a koronáról, az Astoria feltúrásáról és sávszűkítéséről, ami a vizes vébé idején is emelni fogja a rendezvény fényét, és minden bizonnyal lendít annyit a legújabb közvetlen ferihegyi járaton, hogy csuklós busszal is abszolválható legyen csúcsidőben fél óra alatt a Deák tér és Vecsés közötti távolság.
A fővárosi főtúrók azt felejtik el, hogy az emberek Budapesten élni is szeretnének, nem csak átkozódni.