Forduló nélkül

Győzelmi jelentését Thomas de Maiziere azzal támasztotta alá, hogy az idén a január–szeptemberi időszakban kétszáztizenháromezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba, ami nagymértékű csökkenés a tavalyi adatokhoz viszonyítva, amikor kilenc hónap alatt ötszázhetvenhétezren érkeztek. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi (BAMF) hivatalnál végrehajtott fejlesztések és a menekültügyi eljárás digitalizációja révén sikerült biztosítani a rendet és a folyamatok irányíthatóságát – emelte ki a miniszter.

Szerinte az is trendfordulót jelez, hogy havi összevetésben szeptemberben először csökkent a kérelmek száma, és az elmúlt hónap utolsó hetében a hivatal az idén először több kérelmet bírált el, mint amennyit benyújtottak hozzá.

Vajon a német belügyminiszter ismeri-e a német rendőrszakszervezet elnökének véleményét, aki szerint felelőtlenség volt megengedni a menedékkérők tömeges, ellenőrizetlen beáramlását Németországba, mert így százezrek jutottak be az országba a személyazonosság megállapítása és biztonsági átvilágítás nélkül. Rainer Wendt abszurdnak nevezte, hogy miközben a németeket arra kötelezik, hogy két héten belül jelentsék be, ha lakóhelyet változtatnak, a menekülthullámmal százezrek érkeztek, akik még be sem jelentkeztek. Valószínűleg nem a rendőrszakszervezeti vezető az egyetlen Németországban, aki – az egykori derék helsingőri tiszthez, Marcellushoz hasonlóan – úgy véli, hogy „rohadt az államgépben valami”. Az is a német abszurd repertoárjába tartozik, hogy a kancellár a tragikus sorsú dán királyfit utánozza, amikor bevallása szerint sok-sok évvel visszaforgatná az idő kerekét, a „kizökkent időt” azonban ő sem képes helyretolni, miután eltolta a migrációs válság kezelését. És minek nevezik a jámbor német polgárok azt az államgépezeti „valamit”, hogy többnapos, példátlan hajtóvadászat után nem német rendőrök, hanem a honfitársai, szintén menedékkérők fogták el hétfőn Lipcsében a huszonkét éves szír terroristát, akit szigorúan őrzött (?) börtöncellájában holtan találtak szerdán este. Állítólag öngyilkos lett.

Miért, hogyan? – majd kapunk újabb magyarázatot, győzelmi jelentést a belügyminisztertől vagy Angela Merkeltől. Aki felemás szeptemberi önkritikája („az utóbbi években nem csináltunk mindent jól”) és retorikai fordulata ellenére (már nem mondja, hogy „megcsináljuk!”) Junckerrel és Schulzcal együtt továbbra is konokul támogatja a tömeges bevándorlást és az Európába illegálisan érkező, zömében iszlám migránsok kötelező szétosztását a tagállamokba. A német kormány farizeus politikájára jellemző, hogy míg az Európán kívüli – sok esetben ismeretlen személyazonosságú és biztonsági kockázatú – bevándorlóknak nagyvonalú szociális segélyt biztosít a német adófizetők pénzéből, szerdán olyan törvényjavaslatot terjesztett a Bundestag elé, amely jelentősen korlátozná az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságát. Ez volna a sokat emlegetett európai szolidaritás merkeli modellje?

A brüsszeli és a berlini rezsimmel szemben már az Európai Tanács előző elnöke is leszögezte, hogy nem működik a menedékkérők áthelyezésére szolgáló uniós mechanizmus. A számok őt igazolják, hiszen a tavaly szeptemberben Brüsszelben célul kitűzött százhatvanezer menedékkérőből eddig kevesebb mint hatezer főt tudtak csak átszállítani Görög- és Olaszországból más tagállamokba. „Ha minden évben befogadnának egymillió menekültet, az veszélybe sodorná a politikai stabilitást Németországban és máshol, és így az Európai Unió egészében is” – hangsúlyozta Herman Van Rompuy a Le Soir belga napilapnak adott interjúban. Vele egy időben a közös európai uniós határ- és parti őrség vezetője, Fabrice Leggeri arra figyelmeztetett, hogy mostanra már a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba érkező gazdasági bevándorlók áradata jelenti a fő problémát a migrációs hullám megfékezésén dolgozó Európai Unió számára.

Ha De Maiziere-rel szemben trendfordulóról még nem is beszélhetünk a menekültügyben, azért egyre több józan hang, ésszerű vélemény és javaslat jelenik meg európai politikusok részéről. Például az Európai Parlament legnagyobb, néppárti frakciójának vezetője, a bajor Manfred Weber éppen a lapunk hétfői számában megjelent interjúban jelentette ki, hogy a migrációs probléma megoldásában a kiindulópont a határellenőrzés: „A hatékony határvédelem előfeltétele minden további egyeztetésnek a menekültkérdéssel kapcsolatban.” Az Európai Néppárt frakciója számára a visegrádi négyek által bemutatott „rugalmas szolidaritás” modellje jó lépést jelent a sikeres egyeztetések felé. Weber ugyanazt hangsúlyozta, amit a magyar kormány több mint egy éve világosan, határozottan, következetesen – és október 2. óta több mint 3,3 millió magyar állampolgár kinyilvánított akaratának megfelelően – képvisel: a szuverén államoknak kell dönteniük arról, hogy a migránsok közül ki jöhet be, ki maradhat és kinek kell mennie. Tegnap, talán nem meglepetésre, ugyanígy nyilatkozott az osztrák belügyminiszter, Wolfgang Sobotka is, mégpedig az uniós belügyminiszterek luxembourgi tanácskozása előtt. Ez a megbeszélés egyébként egy újabb állomás volt azon a hosszú és kanyargós úton, amelynek végén remélhetőleg sikerül az európai népek érdekét szolgáló ésszerű, jogszerű és biztonságos megoldást találni a migrációs válság kezelésére. Az biztató, hogy a visegrádi országok közös javaslatát mások mellett az osztrák belügyminiszter is megfontolandónak nevezte, de hogy valóban lesz-e trendforduló az európai menekültpolitikában, sikerül-e levenni a politikai napirendről a kötelező migránselosztási kvóták ügyét, az legkorábban a jövő heti uniós csúcstalálkozón dőlhet el.