Fogházbarátság

Annál érdekesebb, minél távolabbi egymástól a két szereplő, térben és időben. Hogyan emlékeznek a régi esetre? Még izgalmasabb, ha egyik sem olvasta a másik által megírtakat, mint az alábbi eset szereplői. Mi mást tehet az utókor könyvmolya, mint hogy megírja.

Még 1887-ben az akkor huszonnégy éves Herczeg Ferenc – a későbbi írófejedelem – párbajba keveredett egy szőlőhegyi táncmulatságon, Versecen. Másnap a remekül vívó, atléta alkatú fiatal férfi egyetlen szerencsétlen vágással megölte az őt provokáló altisztet. Herczeget párbajvétség miatt egy évi államfogságra ítélte a fehértemplomi törvényszék. A büntetés letöltését a következő év tavaszán kezdte meg: egy skatulya írótollal és pár száz ív papírral bevonult a váci fogházba.

Az 1933-ban kiadott Emlékezéseiben bámulatos memóriával idézi fel a nevezetes intézmény rendjét, lakóit. Rajta kívül két, szintén párbajozás miatt elítélt, és néhány, nemzetiségi izgatásért becsukott töltötte büntetését a híres fegyházzal szemközti, kis földszintes házban. „Egy tót és négy vagy öt román. A tót nagyon öreg, elszáradt kis papocska volt (…), nem tudtam megérteni, hogy politizálta bele magát a fogságba. A románok egynek a kivételével strómanok voltak, azaz olyan urak, akik mások újságcikkeiért vállalták a felelősséget. Valamennyien kitűnően beszéltek magyarul, ha nem kártyáztak, akkor ittak. Slavici Joan azonban szellemileg és erkölcsileg toronymagasságban lakott a strómanok fölött. Vele később megbarátkoztam, már amennyire a kettőnk között levő korkülönbség és ellentétes politikai meggyőződésünk mellett szó lehetett barátságról” – meséli Herczeg.

Az 1848-ban Arad-Hegyalján született Ioan Slavici a negyvenkilencedik évét taposta. Költő, író, újságíró és nagyromán nemzeti, majd szocialista politikus volt (a bánáti sváb Herczeg konzervatív író, később képviselő és kulturpolitikus). Slavicit egy évre csukták be nemzetiségi izgatás miatt. Fogsága ideje alatt a felesége is Vácon lakott. Az asszony gyermeket várt, emiatt nem járhatott be látogatni a fogházba. A férj szabadságot kért az igazságügy-minisztertől, még aznap megjött a válasz a táviratra: kijárhat, amíg a neje felkel a gyermekágyból.

„Slavicit meghatotta a kormány emberséges viselkedése – folytatja az emlékezést Herczeg –, hajlandó volt elismerni, hogy vannak Magyarországon emberek és intézmények, amelyek minden kritikát kibírnak. Ilyesféle nyilatkozatai arra csábítottak engem, hogy naiv kísérletet tegyek a megtérítésére. Előadtam neki a tervemet, amit még Versecen dolgoztam ki, rácok használatára, és amelynek alapján meg lehetne békíteni a nemzetiségeket. Ő végighallgatott, majd mosolyogva mondta: „Ne higgye, hogy minket okossággal vagy jósággal meg lehet nyerni. Mi nem is akarjuk, hogy a magyar kormány jól bánjon a román néppel, jobban szeretnők, ha minél kegyetlenebbül elnyomná. Mert mi nem a megegyezést keressük, nekünk a jövőnk érdekében viszályra van szükségünk.” Huszonnyolc évvel az első világháború kitörése előtt mondta ezt a román politikus. „Slavicitól tudom, hogy ennek a tervnek Bécsben nagyszámú és magas állású hívei voltak” – kommentálta később Herczeg. Slavici írásainak csak egy része jelent meg magyarul. Mesekönyveit a romániai iskolások, prózai munkáit felnőttek is olvashatták, a publicista és emlékírótól azonban semmit, a Dávid Gyula által lefordított, A világ, amelyben éltem című könyve 1980. évi kiadásáig. A roppant érdekes pályafutás dokumentumai közül az 1921-ben megjelent, Börtöneim című fejezetben írt váci tartózkodásáról.
A Tribuna nevű lapban megjelent cikkeiért már többször perbe fogott Slavicit 1887-ben azért marasztalta el a kolozsvári ítélőszék, mert azt állította, Magyarország alkotmányos életében nincs hely a románok számára. Visszaesőként kapott egy év fogházat. A váci körülményekre ugyanúgy emlékezik, mint Herczeg. „Kaptunk újságokat és folyóiratokat, olvashattunk és írhattunk bármit” – írja, majd később: „Vácon nemcsak magyarokkal, szlovákokkal és svábokkal volt alkalmam találkozni, hanem emberekkel is.”

Herczeg háromhavi fogház letöltése után kegyelmet kapott. Örömébe üröm vegyült: egyhavi munka hiányzott még a könyve befejezéséhez. Közben a románok tengernyi kártyaadósságot halmoztak fel. „Rögtön nekiültünk huszonegyezni – írja –, gavallérosan játszottam, azaz ész nélkül, de a szerencse üldözőbe vett.” Slavici nem játszott, Herczeg mögött állt, és amikor az 19-re lapot húzott, románul figyelmeztette a többieket: „Állj!, önmaga ellen játszik!” Majd azt javasolta, hogyha mindenáron fizetni akar, vendégelje meg a rabokat, majd ő főz. Mert Slavici nemcsak jó ember volt, szenvedélyes műkedvelő szakács is.

Ioan felesége 1888 őszén kislányt szült, Herczeg pedig megírta, és kiadatta első sikerregényét: a Fenn és lennel belépett a magyar irodalom szentélyébe.