Az elmúlt negyedszázadban a felsőoktatásban rendkívül nagy változások mentek végbe. Korábban a kiváló természettudományos, műszaki, orvos- és agrárképzés mellett egyaránt jelen volt a marxista filozófia és a tudományos szocializmus, valamint számos hamis történelmi diszciplína. A rendszerváltás hajnalán, az 1990/91-es tanévben a felsőoktatásban mintegy 108 ezer hallgatót regisztráltak, ami egy szűk negyedszázad alatt – a KSH 2013/14-es tanévre vonatkozó adatai szerint – csaknem 320 ezer főre nőtt. Az oktatás kiszélesítésével azonban nem sikerült minden szegmensben megőrizni a korábban kivívott erős pozíciónkat, sőt sok esetben a színvonal csökkent. Megvalósult viszont a tanítás szabadsága, létrejött az egységes intézményrendszer és képzési szerkezet, valamint az oktatás és kutatás közös platformja. A folyamatos minőségfejlesztés pedig azt eredményezte, hogy mára néhány szak nemzetközi elismertsége is igen magas lett. A külföldről érkező hallgatók száma növekszik, a jó magyar diplomával könnyű az elhelyezkedés. Számos szakon kiadott diploma viszont jelentős mértékben devalválódott, amit a munkaerőpiac egyértelműem visszaigazol. Korunkban a társadalmi-gazdasági változásoknak nagy a dinamikája, s ez flexibilis gondolkodást, folyamatos korrekciót és kooperatív együttműködést igényel. A gyors változások fáziskésés nélküli döntési folyamatokat igényelnek. Ha e rendszer döntési mechanizmusában bürokratikus gátak emelkednek (például nem lehetnek aktív oktatók a termelő szférában már bizonyított kiválóságok csak azért, mert nincs PhD-fokozatuk), vagy rossz döntések futnak végig (gondoljunk a fejkvóta alapú támogatási rendszerre vagy az előnytelen PPP-projektekre), akkor az versenyhátrányt eredményez. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy még mindig az egyik legmagasabb presztízsű intézmény a felsőoktatás. A társadalom felsőoktatásba vetett hitét fokozni kell, hiszen az első domonkos rendi főiskola (Studium Generale, 1304) és az első, bolognai mintára szervezett egyetem alapításától (Pécs, 1367) eltelt hosszú évszázadok alatt a magyar felsőoktatás és általában a magyar művelődés világszínvonalúra nőtte ki magát.
A magyar felsőoktatás a nehézségek ellenére sokszorosan bizonyította világszínvonalát. Gondoljunk a magyar találmányokra, a Nobel-díjasokra, az önzetlen kutatókra, és azokra a kiművelt emberfőkre, akiknek aktív közreműködésével és irányításával tartották elevenen a nemzetgazdaság vérkeringését. Példa kell legyen számunkra az az értelmiségi réteg, amely hazánkban sajnos mindig is elég vékony volt, de akik magas szintű tudásuk művelése mellett, mindenkor bátran felvállalták a közcél érdekében az igazságot, sokszor kockáztatva egzisztenciájukat vagy akár az életüket is. Pázmány Péter, Ürményi József, Eötvös József, Trefort Ágoston, Klebelsberg Kuno, Hóman Bálint az erkölcsi nívó kiválóságaiként, bátor zsenikként az oktatáspolitika területén jelentős hatással voltak a magyar intellektuális, gazdasági és politikai életre is.
Sokan úgy vélekedünk, hogy a magyar felsőoktatásnak kardinális fordulatot kell vennie, hogy az értékek megőrzése mellett az új kihívásoknak meg tudjon felelni. Valóban fokozatváltásra van szükség, mint ahogyan azt Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár megfogalmazta „A teljesítményelvű felsőoktatás fejlesztésének irányvonalai” című, hosszútávú stratégiai célkitűzésében. Ezt a munkaanyagot október 22-én hozták nyilvánosságra, s várhatóan decemberben terjesztik a kormány elé. Úgy gondolom, hogy az érintett értelmiségi körnek minden csatornát felhasználva szükséges megfogalmaznia véleményét a fejlesztési programmal kapcsolatosan, azaz nem szabad hallgatni!
A dokumentumot vizsgálva valóban igaz az, hogy létre lehet hozni Közép-Európa legjobb felsőoktatási rendszerét, de ahhoz az eddigi oktatási reformtörekvések irányvektorát korrigálni kell, abszolút értékben növelni szükséges – és hinni kell benne. A kormányzat többi szereplőjének is meg kellene értenie azt, hogy az oktatási ágazatnak a nemzetstratégiai célok között nagyobb prioritása van, nekik is támogatniuk kellene a felsőoktatás paradigmaváltását.
Szükséges volna széleskörű „propagandát” kifejteni, és népszerűsíteni a kibontakozó „új irányt”. Az erkölcsi megbecsülés hangsúlyozása mellett ez egyben az ágazatra fordított állami finanszírozás emelését is jelenti, más szóval szükséges lenne elérni, hogy a GDP arányában meghatározott finanszírozás tartósan emelkedő pályára legyen állítva.
A „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című programban - nagyon helyesen - fokozódó jelentőséggel bír a kutatás-fejlesztés és a gazdasági szereplők nagyobb felelősségvállalása is. A sikerhez vezető úton az idők szavát azonban meg kell éreznie az oktatói és kutatói karnak, és azt is, hogy ezért áldozatot kell hozni. Arról sem szabad megfeledkeznie senkinek, hogy a felsőoktatásban dolgozó szakembereket anyagi értelemben is jobban meg kell becsülni: béremelés mellett életpályamodell bevezetésére is szükség van.
Célszerű lenne ütemtervben pontosítani az oktatói munka minősítési rendszerét, a hallgatói véleményezés és a hallgatók fejlődését figyelő kompetenciamérés rendszerét, az oktatási feladatok, illetve a leterheltség csökkentésére vonatkozó terveket, a világos előmeneteli rendszert, a kutatási tevékenység szabályozott becsatornázását és annak mérését, valamint az ipari PhD-státusz rendezését. Az államtitkár fejlesztési terve a teljesítményorientált munkán és folyamatos tanulási motiváción alapul és az OECD Education at a Glance 2014 kiadványának megállapításait figyelembe véve készült el. A terv világos iránymutatást ad a közeli tervekről, miközben távoli, 2030-ig szóló célkitűzéseket is megfogalmaz. Ilyen elemek a profiltisztítás és specializáció, a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) fókuszba állítása, a differenciálás (képzési terület, képzési profil és a hallgatók képessége szerint), a valós munkaerőpiaci igényekhez igazított képzés kiszélesítése, az innovációs hálózat felállítása, valamint a doktori képzés kapacitásának növelése. Hangsúlyt kap a Kárpát-medence magyar felsőoktatásának egységesítése, a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése is.
Az új rendszerben funkcionálisan négy kategóriának lesz legitimitása, összhangban az OECD által megfogalmazottakkal. Az egyetemek feladata a klasszikus oktatási tevékenységen kívül a tudományos kutatás és az új tudás teremtése. Kiemelkedik néhány tudományegyetem, melyek szakmai és tudományos jelentőségüknél és méretüknél fogva meghatározói a magyar felsőoktatásnak. Az alkalmazott tudományok egyetemei olyan professzionális képző intézmények, amelyeken a hangsúlyt a tudás hasznosítására fókuszálják, például a duális képzés révén. Ebbe a körbe tartozik több, ma még hivatalosan főiskola elnevezéssel bíró intézmény is. Végül negyedikként megjelenik a szakképzést és alapképzést biztosító közösségi főiskola, amely a helyi közösség és vállalkozások felé irányuló tudásszolgáltatás kereteit teremti meg, és jelentős lehet a szerepe a regionális értelmiségképzés és a kiművelt emberfők megtartása terén. Nem beszélve arról, hogy a hátrányos helyzetű régiók versenyhelyzetét is javíthatja.
Tudományos módszertannal vezeti le a program a finanszírozási modell lehetséges alternatíváit, az intézményekben rendelkezésre álló (K+F+I potenciál hasznosítását pedig az ország gazdasági fejlődése szempontjából kulcskérdésnek nevezi. Mint olvasható:
„A felsőoktatási koncepció egyik lényegesebb beavatkozási területe annak a támogatási rendszernek a kialakítása, amely az innovációs források átgondolt felhasználásával a felsőoktatási intézményeket arra ösztönzi, hogy a vállalati, és ezen belül is kiemelten a KKV szektor számára K+F+I támogatást nyújtsanak, és fordítva, a KKV-szektor számára biztosított célirányos támogatások felhasználásában jelentős szerepet kell biztosítani a felsőoktatási intézményeknek”. A program a megatrendek függvényében fogalmazza meg a kihívásokat, és határozza meg a szükséges lépéseket. Olyan újszerű menedzselési folyamatot kíván bevezetni, amelyben a stratégiai célokat konkrét többcsatornás gyakorlati célkitűzésekkel kívánja megvalósítani, konkrét akciók hozzárendelésével és indoklással. A program teljes egészében szinkronban van a kormány által már elfogadott Befektetés a jövőbe: Nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia 2020 című dokumentummal. A programtervben egyébként is jelentős hangsúlyt kap a K+F+I, ezek javítására konkrét cselekvési tervet is lefektet. Örvendetes, hogy ebben kiemelt szerepet fog kapni a magyar tulajdonú, technológia-intenzív KKV-k fejlesztése az innovációs kompetenciájuk felépítésében, és azoknak a K+F+I-be történő koordinált bevonásával, ahol a magyar felsőoktatásnak katalizátor szerepet is be kell töltenie a „Felsőoktatás és Ipar Együttműködési Központok” rendszerének létrehozása mellett, ami a rendelkezésre álló GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) források hatékony felhasználást segíti elő. Túl ezen, a terv szól arról is, hogy stratégiai partneri megállapodások mentén a felsőoktatási intézményeket az állami K+F+I nagyprojektbe is be kell vonni. A hazai felsőoktatás a tudományos potenciáljukhoz képest eddig alulreprezentált volt az európai uniós kutatási programokban. A versenyképességünk fokozása miatt ezért tűzi ki a program zászlórúdra az ERA (Európai Kutatási Térség), Horizon2020 és kapcsolódó nemzetközi kutatási kezdeményezésekben (pl. EIT, FET) való aktívabb részvételt.
Az intézmények felső szintű vezetési rendszerét is átalakítják az akadémiai (Magisztrátus) és a stratégiai-gazdasági (Konzisztórium) irányítás szétválasztásával, ami maga után vonja a Rektori Tanács és a Szenátus átalakítását is. A tervezet a rektor és kancellár operatív irányítását is részletesen tárgyalja. Megjegyzem, hogy már a kezdeti időkben igen jól működött a ma sokat támadott kancellári rendszer. Természetesen a korszellem más volt mint most, így a jogkörök leosztását és a kompetencia határok kijelölését a mai viszonyokra kell adaptálni.
A sikerágazatnak tekinthető orvosképzésben tovább kívánják erősíteni a klinikai oktatás bázisát, a tárgyi infrastruktúra fejlesztését és a képzés személyi hátterét biztosító életpályamodell javítását. Új pályára állítanák az informatika oktatását is. A gazdaságtudományokon belül az alapképzési szakok érdemi csökkenését helyezik kilátásba. Ezt azzal indokolják, hogy a jelenlegi szakstruktúra indokolatlanul korai pályaválasztás elé állítja a hallgatókat, ellehetetleníti a költséghatékony képzésszervezési tevékenységet (ma 3+7 alapszakot hirdetnek meg háromféle: nappali, esti és levelező formában, kétféle finanszírozási modellben, mintegy negyven intézményben). Megkerülhetetlen, hogy az agrárképzés modernizációs folyamatát is elindítsák, amit a képzési szerkezet koncentrálásával és a szükséges átalakításokkal (képzések integrációja, duális képzés bevezetése, farmerképzés elindítása stb.) igazítanak a KKV-szektor elvárásaihoz, valamint a családi gazdaságok igényeihez. A köznevelés megújítása a Magyarország előtt álló egyik legsürgetőbb feladat. Ebben rejlik fennmaradásunk és fejlődésünk egyik záloga. A köznevelés azonban nem újulhat meg a pedagógusképzés változásai nélkül, melynek folyamatát 2017-ig be kell fejezni a program szerint.
Az államtitkár által előterjesztett stratégiai program olyan értékalapú, a magyar érdekeket szem előtt tartó, rendkívül magas tudományos igénnyel kidolgozott alapmű, amely objektív helyzetfelmérésen alapul, figyelembe veszi a társadalmi, gazdasági változásokat és igényeket, s mindezt – a jövőbeli prognózisok függvényében – a nemzetközi trendekhez igazítja, elsődlegességet adva a teljesítményorientált oktatásnak és kutatásnak. A program filozófiáját tömören úgy értelmezem, hogy a versenyhelyzet fókuszba állításából következik a teljesítmény fokozása, ebből következik a minőségi oktatás és kutatás, ami végül sikerhez vezet. Bízom abban, hogy a stratégiai programnak széleskörű társadalmi támogatottsága lesz és a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői építő jellegű javaslataival tovább fogják finomítani azt.
Leszkó Róbert
adjunktus, okleveles gépészmérnök