Félretaposott demokraták

Sőt, már arra is gyanakodva nézünk, aki fennkölten ki meri előttünk ejteni ezt a szót. Jómagam egy nemzeti ünnepen, egy áldásos, rózsaujjú hajnalú március 15-én kezdtem először a démosz mindenhatóságában kételkedni, amikor azt láttam, hogy több mesterlövész ül a Nemzeti Múzeum timpanonjában, mint képviselő a parlamentben egy átlagos vitanapon.

Aztán jött egy másik nemzeti ünnep, egy kerek, októberi – nem, nem a Nagy Október, az akkor már nem volt hivatalban –, amikor nagyobb volt a felfordulás, mint egy harcos szovjet filmben. Még többet is lőttek ott, és derék rendőrök méterre szakmányban pofozták a népet. Még irányítószám sem volt rajtuk, hogy ne tudják a boldogtalanok, hogy honnan is érkezett a pofon. Aki kérte, annak a szemét is kilőtték, senki ne mondhassa, hogy őt nem szolgálják – meg persze védik –, és nincs demokrácia. Márpedig igenis demokrácia volt – nem úgy, mint manapság –, elpüföltek ott mindenkit, külföldit, belföldit, képviselőt, képet nem viselőt, mindenkit, aki éppen arra lófrált. Mert hát mi a büdös francért lófrálnak az emberek, még egy nemzeti ünnepen sem tudnak nyugodtan a fenekükön maradni!

Így aztán mély áhítattal és csodálattal nézem azokat a bátrakat, akik mindezek ellenére keményen, szilárdan kiállnak a demokrácia nemes eszménye mellett, más kérdés persze, ha véletlenül valamelyikükkel találkozom, reflexszerűen szeretném a szemem elé kapni a kezemet. Csupa, csupa derék, kikezdhetetlen ember. Van köztük rendszeresen bérmálkozó, szemlőhegyi elesett, bérlethamisító heroina, libapecér meg éhségmenet élén masírozó, öntudatos milliárdos. Meg hát pénzügyminiszterből lett európai parlamenti képviselő bankár, egy hete még főpolgármester-jelölt.

Ő igen, ő férfi, ő mindenestől úriember, egy jellem, egy Gaius Mucius Scaevola, talpig álbaloldali-műjobboldali demokrata. Én akkor is rá szavaznék legközelebb, ha csak egy pár cipő, bő gatya és egy stramm bajusz lenne csupán, s a többit kitöltené a szelleme. A szelleme, amely azt mondatta vele az eredményhirdetés után, hogy ő bizony nem gratulál legyőzőjének, mert szabad volt ugyan a választás, de nem volt tiszta.

Hát igen, ilyenek a nagy emberek, az igazán nagyok, akik minden helyzetben feltalálják magukat, és csavarintva egyet bajszukon, kimondják, ami a nép szívét nyomja. Igen, mint egy Kossuth, de mit Kossuth, egy Demszky! Egy ízig-vérig hazafi, a bajuszáig meg azon fölül is államférfi. Félek, hogy én – több millió eltévedt honfitársammal együtt – soha nem leszek, lehetek ilyen. Csak rágom a gittet – ha engedik –, és sokakkal kalákában álmodom a soha el nem jövő igazság érkezését. Az igazságét, amely iránt manapság olyan nagy a kereslet világszerte, és szinte lehetetlen, hogy egyszer ilyen bugris, nyomorult, félretaposott, vidéki kis országba megérkezzen. Hacsak nem leszünk mi is egy szálig talpig demokraták.