Felelőtlen jogvédők

Felháborodást keltett – egyelőre csak Pécs közéletében – a Baranya Megyei Rendőrkapitányság oktatófilm-sorozata, amely tanácsokkal szolgál a védtelen lányok, asszonyok elleni, szexuális indíttatású erőszakos bűncselekmények megelőzéséhez. Nem véletlenül a pécsi rendőrök próbálkoznak ezzel a bűnmegelőző módszerrel: 2012-ben a városban gyilkolta meg egy bestia a rendőrségi pszichológus Bándy Katát, 2013-ban helyben támadták meg az utcán Páva Zsolt polgármester leányát. Az oktató jellegű filmek azokra a társas összejövetelekre – diszkó, buli –, élethelyzetekre és veszélyekre hívják fel a közfigyelmet, amelyekben könnyebben megtörténhet váratlan, erőszakos cselekmény – mint például a piacon vagy a templomban, teszem hozzá.

A kisfilmek készítői igyekeztek praktikus tanácsokat adni lányok számára, miként és hogyan csökkenthetik az áldozattá válásuk esélyét: ne öltözködjenek, viselkedjenek túlságosan kihívóan, ne igyák le magukat mértéktelenül, ne maradjanak magukra úgymond rossz hírű környéken, elhagyatott, sötét helyen, és így tovább.

Lehet, hogy kissé didaktikusra sikerültek az oktatófilmek, a Kék fény típusú rendőrségi tévéműsorok sem Balázs Béla-díjra érdemes alkotások, azonban sokkal jobb akár ebben a műfaji stílusban felhívni mások, sokak figyelmét a potenciális veszélyre, mint semmilyenben, majd azután szemlézni a bűntett helyszínét és siratni az áldozatot. A válaszreakció azonban, ami a liberális jogvédők táborából érkezett a vitathatatlanul jó szándékú oktatófilmekre, nemcsak ok nélkül támadó, arrogáns, de veszélyesen ostoba is! A „Tehetsz róla! Tehetsz ellene!” szlogen ellen szinte érthetetlen hevességgel tiltakoznak, mondván, hogy az „erőszakért minden esetben az erőszakoló a felelős, és nem az áldozat”, továbbá „nem a miniszoknya okozza az erőszakot, hanem az erőszaktevők”. Ezek a bon mot-k jópofán hangzanak, viccelődhetnek is rajtuk az okostojás jogvédők, de nagyon fennhéjázóan teszik, a hozzá nem értés bizonyosságával. Arra nem is gondolnak, hogy a bűnüldözőket elutasító, alaptalanul fennhéjázó ellenkampányuk – ne adj’ isten! – balul is elsülhet.

Van egy félig-meddig a pszichológia, szociológia és humán etológia (viselkedéstan) körébe tartozó alkalmazott tudományág: a viktimológia. Magyarul áldozattannak nevezhetnénk, azzal foglalkozik, hogyan lehet akár könnyen, akár nehezebben áldozatává válni valakinek, valaminek. Emberek között történő ügyekről és cselekedetekről lévén szó, az emberi természetben lakozó rossz tulajdonságok – nyereségvágy, gonoszság, kéjvágy stb. – és a velük szembekerülő jóhiszeműség, meggondolatlanság, tájékozatlanság stb. jelenségeit vizsgálja, elemzi, igyekszik a társadalom számára fontos, használható eredményekre jutni. Az illegális utcai csalásoktól kezdve a hamispénz-, arany-, műtárgy- és kábítószer-eladáson, piramisjáték-szervezésen át a szexre éhes kanok leitatásáig és kifosztásáig, minden belefér a tárgykörébe. Természetesen az ezeknél még súlyosabb, erőszakos és élet elleni bűncselekmények elemzéséből is igyekeznek tanulságokat leszűrni, hozzáférhetővé tenni a bűnüldözők, a civilek és a közösség számára. Ha a felbőszült jogsértők csak ezt a tételt ismernék a viktimológia tudományából: „A társadalom tagjai közül potenciálisan bárki lehet bűncselekmény közvetlen sértettje, de a tapasztalatok igazolták, hogy egyesek – különböző okok miatt – az átlagosnál könnyebben válnak azzá” – visszább vennének a felelőtlen szájalásból.

Kérdés: a rablásra szakosodott bűnöző a kocsmából fizetésnapon kitántorgó elázott pacákot vagy a fröccstől kipirult képű markos ácslegényt fogja kifosztani? A nőre éhező, felajzott szatír este a parkban erőteljesen lépkedő asszonyt, vagy a dizsiből piásan hazafelé csámpázó, a miniszoknyából kivirító alvázú, bögyös szőkeséget fogja elkapni? A jó válaszért lufi jár a szabadságjogok kisportolt, mindenre felkészült bajnokainak.