Vélemény és vita
Félelem a székely autonómiától
Nehezen érthető az, hogy miközben az uniós elit vállvetve harcol minden kisebbség jogaiért, addig gőgösen félrenéz és retteg, mint ördög a tömjénfüsttől egy-egy nemzeti törekvés láttán
Miért előbbre való az ázsiai és afrikai migránsok jogainak védelme, mint az anyaországon túl élő „bennszülött” magyarok és székelyek önrendelkezése? Miért adnak előbb szabadságjogokat a melegeknek vagy a már teljesen abnormális, mindenféle szexuális irányultság őrületében hangoskodóknak, mint egy túlélésért küzdő nemzeti kisebbségnek? Miért jut előbb eszükbe az az ijesztő ötlet, hogy a könnyűdrogokat liberalizálják, mint az, hogy egy nemzeti alapon összetartozó népcsoport szabadságát támogassák?
Húsba vágó kérdések, amelyeket ideológiai álláspontból nem lehet megmagyarázni. A szélsőséges liberalizmus vagy a máig élő és folyton újjászülető, a neomarxizmus felé hajló „68-as mozgalom” egalitárius gondolatai sem adnak erre választ. Mert nem konzekvensek, nem következetesek és minden józan észnek ellentmondanak.
Felvethetnénk azt, hogy van ebben a szándékban némi kettős mérce; hogy ezekben a tettekben csörgedező patakként megbúvik a magyarság ellen táplált történelmi, urambocsá’ zsigeri gyűlölet. És igazunk lenne! Mert mi más is lehet az oka annak, hogy a posztmarxizmussal frigyre lépő modern liberalizmus képviselői, a hatalom trónjáról eldöntik, hogy az egyik ügyet támogatják, esetleg kikényszerítik a társadalmi ellenállással szemben is, míg az utóbbi ügyet – a székely autonómiatörekvést – sovinizmusra és a tévesen értelmezett nacionalizmusra hivatkozva, felháborodásukban levegőért kapkodva, habzó szájjal söprik le az asztalról. Tényleg érthetetlen! Az önmagukat „progresszívnak” tartó, felforgató szándékú szélsőségesek, az unió intézményeinek vezetői, a gazdasági, politikai és kulturális hatalmukat (még) bitorolva, a szabadságjogok védelmezőjeként és kiterjesztőjeként lépnek fel – azonban egy-egy fontos ügy esetében befogják az orrukat és elfordítják fejüket.
A hajdani liberalizmus az emberi együttélést igyekezett a szabadságjogok megteremtésével mindinkább a racionalitást és mondhatni, hogy a normalitást figyelembe véve szabályozni. A véleménynyilvánítás szabadsága, a magántulajdonhoz való jog és az emberi méltóság védelme többek közt ezt a nemes célt szolgálta. De mivel ezen jogok beépültek a nyugati demokráciákba és ma már világképtől független módon elfogadja minden politikai szereplő, így kijelenthető, hogy a klasszikus liberalizmus elvégezte dolgát.
A mai liberálisok azonban nem így látják. Ők tovább szeretnék növelni az egyén (individuum) szabadságát. Korlátok, közösségi keretek nélkül. A liberalizmus mai alapvetése, hogy minden egyénhez köthető szabadságjog addig tart, míg más egyén szabadságát nem korlátozza. Szélsőségessé válva, a közösségeket figyelmen kívül hagyva. Ráadásul egyfajta divatot teremtve a nyugati társadalmak jólétben elpuhult közép- és felsőosztályának tagjai közt. Leginkább a fiatalokat kísértve meg, még akkor is, ha a józan ész azt diktálja, hogy a szélsőséges liberalizmus céljai ma már inkább a normális együttélést, így az egyén biztonságát és boldogságát is veszélyeztetik.
A konzervatív gondolat (amely éppen most egyfajta kulturális ellenforradalomról beszél) abban mindenképpen ellentmond a ma élő liberálisoknak, hogy a természetes közösségek, így a család, nemzet és a hitbéli csoportok jogait is meg kívánja védeni. És milyen helyesen, leginkább ha a mai globális problémákat nézzük. Azaz, szerintük az egyén jogainak terjeszkedésében korlátnak kell lennie a természetes közösségeknek. Mert a nemzet és a család előbbre való mindenféle önző egyéni szándéknál. A szélsőséges, ma még uralkodó uniós (hangsúlyozottan nem európai) elit pedig fél ezektől a közösségektől, mint ördög a tömjénfüsttől.
Fél a nemzettől és annak minden értékétől, retteg a család klasszikus intézményének normáitól. Mert ezek a tőke szabad áramlásában, a globális gazdasági szereplők korlátlan fosztogatásában zavarhatják meg érdekeiket. No meg a végtelen fogyasztói versenyben is védelmezője lehetne az embernek, ami megint csak félelemmel tölti el őket.
És itt van a kutya elásva! A székelyek autonómiatörekvései, az elszakított területeken élő magyarság jogainak támogatása egy nemzeti alapon álló politikafilozófia alapvetése. A nemzet mint szellemi és testi létező pedig elpusztítandó a kéz a kézben járó globális gazdasági elit és a liberális hegemóniát fenntartó politikusok és persze a kulturális vezetők szemében. Ezért támogatja az unió előbb a családot lebontó melegjogokat, mint egy kisebbségben és természetes közösségben élő nemzet autonómiatörekvéseit. Viszont a megmaradásunk érdekében ezt nem engedhetjük meg.
Húsba vágó kérdések, amelyeket ideológiai álláspontból nem lehet megmagyarázni. A szélsőséges liberalizmus vagy a máig élő és folyton újjászülető, a neomarxizmus felé hajló „68-as mozgalom” egalitárius gondolatai sem adnak erre választ. Mert nem konzekvensek, nem következetesek és minden józan észnek ellentmondanak.
Felvethetnénk azt, hogy van ebben a szándékban némi kettős mérce; hogy ezekben a tettekben csörgedező patakként megbúvik a magyarság ellen táplált történelmi, urambocsá’ zsigeri gyűlölet. És igazunk lenne! Mert mi más is lehet az oka annak, hogy a posztmarxizmussal frigyre lépő modern liberalizmus képviselői, a hatalom trónjáról eldöntik, hogy az egyik ügyet támogatják, esetleg kikényszerítik a társadalmi ellenállással szemben is, míg az utóbbi ügyet – a székely autonómiatörekvést – sovinizmusra és a tévesen értelmezett nacionalizmusra hivatkozva, felháborodásukban levegőért kapkodva, habzó szájjal söprik le az asztalról. Tényleg érthetetlen! Az önmagukat „progresszívnak” tartó, felforgató szándékú szélsőségesek, az unió intézményeinek vezetői, a gazdasági, politikai és kulturális hatalmukat (még) bitorolva, a szabadságjogok védelmezőjeként és kiterjesztőjeként lépnek fel – azonban egy-egy fontos ügy esetében befogják az orrukat és elfordítják fejüket.
A hajdani liberalizmus az emberi együttélést igyekezett a szabadságjogok megteremtésével mindinkább a racionalitást és mondhatni, hogy a normalitást figyelembe véve szabályozni. A véleménynyilvánítás szabadsága, a magántulajdonhoz való jog és az emberi méltóság védelme többek közt ezt a nemes célt szolgálta. De mivel ezen jogok beépültek a nyugati demokráciákba és ma már világképtől független módon elfogadja minden politikai szereplő, így kijelenthető, hogy a klasszikus liberalizmus elvégezte dolgát.
A mai liberálisok azonban nem így látják. Ők tovább szeretnék növelni az egyén (individuum) szabadságát. Korlátok, közösségi keretek nélkül. A liberalizmus mai alapvetése, hogy minden egyénhez köthető szabadságjog addig tart, míg más egyén szabadságát nem korlátozza. Szélsőségessé válva, a közösségeket figyelmen kívül hagyva. Ráadásul egyfajta divatot teremtve a nyugati társadalmak jólétben elpuhult közép- és felsőosztályának tagjai közt. Leginkább a fiatalokat kísértve meg, még akkor is, ha a józan ész azt diktálja, hogy a szélsőséges liberalizmus céljai ma már inkább a normális együttélést, így az egyén biztonságát és boldogságát is veszélyeztetik.
A konzervatív gondolat (amely éppen most egyfajta kulturális ellenforradalomról beszél) abban mindenképpen ellentmond a ma élő liberálisoknak, hogy a természetes közösségek, így a család, nemzet és a hitbéli csoportok jogait is meg kívánja védeni. És milyen helyesen, leginkább ha a mai globális problémákat nézzük. Azaz, szerintük az egyén jogainak terjeszkedésében korlátnak kell lennie a természetes közösségeknek. Mert a nemzet és a család előbbre való mindenféle önző egyéni szándéknál. A szélsőséges, ma még uralkodó uniós (hangsúlyozottan nem európai) elit pedig fél ezektől a közösségektől, mint ördög a tömjénfüsttől.
Fél a nemzettől és annak minden értékétől, retteg a család klasszikus intézményének normáitól. Mert ezek a tőke szabad áramlásában, a globális gazdasági szereplők korlátlan fosztogatásában zavarhatják meg érdekeiket. No meg a végtelen fogyasztói versenyben is védelmezője lehetne az embernek, ami megint csak félelemmel tölti el őket.
És itt van a kutya elásva! A székelyek autonómiatörekvései, az elszakított területeken élő magyarság jogainak támogatása egy nemzeti alapon álló politikafilozófia alapvetése. A nemzet mint szellemi és testi létező pedig elpusztítandó a kéz a kézben járó globális gazdasági elit és a liberális hegemóniát fenntartó politikusok és persze a kulturális vezetők szemében. Ezért támogatja az unió előbb a családot lebontó melegjogokat, mint egy kisebbségben és természetes közösségben élő nemzet autonómiatörekvéseit. Viszont a megmaradásunk érdekében ezt nem engedhetjük meg.