Vélemény és vita
Fel a fejet, ki a mellet!
Lehet, értelmiségi fanyalgás csupán a részemről, de sokkal több pozitív üzenetet várnék minden politikai szereplőtől
Az ellenzéktől és a kormánytól is. No nem mintha tele lenne a hócipőm a közéleti küzdelmekkel. Mert a demokrácia, amely ugyan színtiszta és pőre matematika, mégis megkívánja a vérmes vitákat. A helyénvaló és tartalmas vitákat, amelyek leginkább értékekről, eredményekről és teljesítményről szólnak. Mert ez is része kell, hogy legyen a politikai kultúrának. Talán a hangsúlyokat kellene eltolni egy kissé, hogy ne csak az ellenfél személyéről, hanem az általa képviselt politikumról is tudjunk szót váltani. Hogy ne csak civakodás, hanem eszmecsere is legyen. Tudom, nehéz téma ez, sok-sok önsorsrontó buktatóval teli, és tudom azt is, hogy nincs ez nagyon másképp máshol sem. És persze a kampány előszele sem segít most azon, hogy sarkalatosan változzon valami. De akkor is, most olyan kormányzás végéhez közeledünk, mikor ténylegesen van miről vitázni, illetve van rá igény is – nem is kicsi!
Érteni vélem azonban az ezzel ellentétes okokat.
A baloldali és liberális ellenzék saját magát vezette bele a történelmi zsákutcába, és most acsarkodik, meg harap, akár egy sarokba szorított patkány. Tartalom nincs, jövőkép és vízió teljesen hiányzik, csupán a múltba révedés, Horn Gyula szellemének megidézése, és a fizetéssel járó parlamenti helyekbe való kapaszkodás maradt. Emberileg érthető, de cseppet sem elfogadható a legyőzöttek mérhetetlen gyűlöletének hangja.
A Jobbik önsorsrontó fordulata, az egykori közösség elárulása és az alapvető fundamentumok megtagadása sem sok jóval kecsegteti a politikai kultúráért aggódókat. És persze a „főnök”, Simicska is adott egy jókora pofont annak a bizonyos végterméknek. Sőt, tovább züllesztette az „antiorbánisták” attitűdjét, s egyre mélyebbre húzta az immoralitás spiráljába a jobbikosokat. Innen bizony nehéz lesz pozitív üzeneteket megfogalmazniuk – ez tiszta sor. De mindettől függetlenül felelőssége van abban, hogy nem is próbálkozik nagyon.
A kormány azonban tehetne az építő jellegű politikai tartalomért és stílusért egy kicsit többet, hiszen sok-sok eredményre lehet és lehetne büszke. A gond csupán az, hogy a legtöbb politikai viselkedéskutató szerint a közhangulat nem kedvez annak, ha csak az alkotásról és az építkezésről esik szó. Ráadásul a Fidesznek rossz tapasztalata is van bőven, leginkább az első Orbán-kormány idejéből, amikor a hangsúlyok náluk inkább pozitívak voltak, míg a szocik, Ron Werberrel karöltve, aljas módon sorozták őket. Sajnos sikeresen. Sajnos, mert ezzel olyan közéleti kultúra alapjait ásták meg, amely nem éppen a jó ízlésű polgári szalonok miliőit idézi meg. Mégis, mindenezek ellenére állítom, hogy sokkal több pozitív üzenettel is lehetne sikereket elérni, mindamellett sokkal szerethetőbb szellemi környezetet teremteni.
És ami lényeges, hogy a kormány most büszkén belemehet, bele is megy az eredményekről szóló vitába. Még büszkébb lehetnea munkanélküliség csökkentésére, a munkahelyvédelmi programra, a hétszázezer új állás megteremtésére; a makrogazdasági mutatók javulására, a GDP emelkedésére, a költségvetési hiány példaértékű csökkentésére és az inflációs eredményekre is. De büszke lehetne a folyamatosan növekedő minimálbérre, az alkalmazotti reálbérek és a nyugdíjak emelkedésére is. Kiemelten pedig a családtámogatási rendszer megteremtésére, a gyermekek után járó kedvezményekre, a csok-ra, a gyes és gyed bővítésére, az ingyenes étkezésben részesülő gyermekek számára. De idekívánkozik még a rezsicsökkentés, az idegenforgalom bevételeinek növekedése, a Modern Városok Program, a pedagógusbérek, a kórházak anyagi támogatása is. No meg a vizes-világbajnokság megrendezése, amely valóban pozitív üzenet volt országnak-világnak.
De ott van a biztonságunk szempontjából alapvető bevándorláspolitikai szigorítás is, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy végre úgy tűnik, alakulóban van Magyarország önálló külpolitikája, nem is beszélve az elszakított nemzetrészeken élő magyarokért tett szimbolikus és tényleges erőfeszítésekről.
Folytatni lehetne a sort hosszasan, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ezek az üzenetek még hangsúlyosabbá váljanak a kormányzati kommunikációban, mert ugyan az ellenzék röfög, böfög és csak röhög minden eredményen, illetve az a tény is, hogy a magyar ember hajlamos a defetizmusra, mégis jót tenne a politikai kultúrának, ha ezekből az eredményekből még többet viszontláthatnánk az óriásplakátokon. Ha már az ellenzék képtelen a pozitív üzenetre.
Érteni vélem azonban az ezzel ellentétes okokat.
A baloldali és liberális ellenzék saját magát vezette bele a történelmi zsákutcába, és most acsarkodik, meg harap, akár egy sarokba szorított patkány. Tartalom nincs, jövőkép és vízió teljesen hiányzik, csupán a múltba révedés, Horn Gyula szellemének megidézése, és a fizetéssel járó parlamenti helyekbe való kapaszkodás maradt. Emberileg érthető, de cseppet sem elfogadható a legyőzöttek mérhetetlen gyűlöletének hangja.
A Jobbik önsorsrontó fordulata, az egykori közösség elárulása és az alapvető fundamentumok megtagadása sem sok jóval kecsegteti a politikai kultúráért aggódókat. És persze a „főnök”, Simicska is adott egy jókora pofont annak a bizonyos végterméknek. Sőt, tovább züllesztette az „antiorbánisták” attitűdjét, s egyre mélyebbre húzta az immoralitás spiráljába a jobbikosokat. Innen bizony nehéz lesz pozitív üzeneteket megfogalmazniuk – ez tiszta sor. De mindettől függetlenül felelőssége van abban, hogy nem is próbálkozik nagyon.
A kormány azonban tehetne az építő jellegű politikai tartalomért és stílusért egy kicsit többet, hiszen sok-sok eredményre lehet és lehetne büszke. A gond csupán az, hogy a legtöbb politikai viselkedéskutató szerint a közhangulat nem kedvez annak, ha csak az alkotásról és az építkezésről esik szó. Ráadásul a Fidesznek rossz tapasztalata is van bőven, leginkább az első Orbán-kormány idejéből, amikor a hangsúlyok náluk inkább pozitívak voltak, míg a szocik, Ron Werberrel karöltve, aljas módon sorozták őket. Sajnos sikeresen. Sajnos, mert ezzel olyan közéleti kultúra alapjait ásták meg, amely nem éppen a jó ízlésű polgári szalonok miliőit idézi meg. Mégis, mindenezek ellenére állítom, hogy sokkal több pozitív üzenettel is lehetne sikereket elérni, mindamellett sokkal szerethetőbb szellemi környezetet teremteni.
És ami lényeges, hogy a kormány most büszkén belemehet, bele is megy az eredményekről szóló vitába. Még büszkébb lehetnea munkanélküliség csökkentésére, a munkahelyvédelmi programra, a hétszázezer új állás megteremtésére; a makrogazdasági mutatók javulására, a GDP emelkedésére, a költségvetési hiány példaértékű csökkentésére és az inflációs eredményekre is. De büszke lehetne a folyamatosan növekedő minimálbérre, az alkalmazotti reálbérek és a nyugdíjak emelkedésére is. Kiemelten pedig a családtámogatási rendszer megteremtésére, a gyermekek után járó kedvezményekre, a csok-ra, a gyes és gyed bővítésére, az ingyenes étkezésben részesülő gyermekek számára. De idekívánkozik még a rezsicsökkentés, az idegenforgalom bevételeinek növekedése, a Modern Városok Program, a pedagógusbérek, a kórházak anyagi támogatása is. No meg a vizes-világbajnokság megrendezése, amely valóban pozitív üzenet volt országnak-világnak.
De ott van a biztonságunk szempontjából alapvető bevándorláspolitikai szigorítás is, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy végre úgy tűnik, alakulóban van Magyarország önálló külpolitikája, nem is beszélve az elszakított nemzetrészeken élő magyarokért tett szimbolikus és tényleges erőfeszítésekről.
Folytatni lehetne a sort hosszasan, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ezek az üzenetek még hangsúlyosabbá váljanak a kormányzati kommunikációban, mert ugyan az ellenzék röfög, böfög és csak röhög minden eredményen, illetve az a tény is, hogy a magyar ember hajlamos a defetizmusra, mégis jót tenne a politikai kultúrának, ha ezekből az eredményekből még többet viszontláthatnánk az óriásplakátokon. Ha már az ellenzék képtelen a pozitív üzenetre.