Fejjel a falnak

Felfogják maguk, hogy mit műveltek? – kérdezte Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ közgyűlésén azoktól, akiknek felelősnek kellene magukat érezni a színes forradalmakért, a nyomorhoz, terrorizmushoz, népvándorláshoz vezető demokráciaexportért. Ha mondjuk egy menekült kislány kérdezi ugyanezt és ugyanott, valószínűleg zokogásban törnek ki a világ vezetői, de így más, az, hogy az orosz elnök legyen a Nyugat lelkiismerete, az kényelmetlen.

A nyugati arroganciával szembeszállni ugyanis nem lehet, időről időre elszégyelli magát a világ fejlettebbik fele, de ez nem akadályozza meg abban, hogy újra fejjel menjen a falnak, még nagyobb lendülettel. Szijjártó Péter az ENSZ közgyűlésén arról beszélt, hogy új megoldásokat kell keresni a szíriai konfliktus ügyében, az eddigiek ugyanis nem működnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy négy éve tart a háború. Szijjártónak igaza van, ahogy igaza volt Orbán Viktornak, és igaza volt Kövér Lászlónak is, amikor arról beszélt, hogy az országok lerombolásában irtó hatékonyak a nyugati országok, csak az újjáépítéssel és a felelősségvállalással vannak apróbb problémák.

Nyugaton a hibák elismeréséig se nagyon sikerül eljutni. Négy éve maximum heteket jósoltak Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, ezért elutasították a megállapodás lehetőségét. Aszad elnök négy éve terroristáknak nevezi a felkelőket, mi természetesen szabadságharcosoknak, és a nyugati média még arra is képes, hogy a szíriai katona szívét kivágó és megevő őrültet is traumatizált áldozatként mosdassa. Tanultunk abból, amikor nyilvánvaló vált, hogy a különféle fegyveres csoportok az al-Kaidával és az Iszlám Állammal is simán alkalmi szövetséget kötnek? Dehogy. A fél nyugati média gúnyolódott azon nemrég, hogy bizonyos migráns nem is terrorista volt, hanem hős felkelő, szóval, valaki, aki fegyverrel harcolt ki tudja, kik mellett és ki tudja, kik ellen, szóval pátyolgatható. A rettenetes halált halt líbiai elnök, Moammer Kadhafi is feleslegesen figyelmeztette a világot, mi lesz akkor, ha leomlik az észak-afrikai védvonal.

Kis lépés, de lépés, hogy Barack Obama amerikai elnök hajlandó együttműködni Oroszországgal és Iránnal a szíriai rendezés érdekében, bár abban nem igazán értenek egyet, hogy hogyan. Lépés az is, hogy Oroszország légi csapásokat indított az Iszlám Állam szíriai állásai ellen. A békéhez azonban ennél sokkal több kell. Egy országnak például kell kormány, és a líbiai anarchia is kiváló tanulsága lehetne annak, hogy hasznos, ha annak a kormánynak befolyása van az országra. Amikor egy újabb békés, szekuláris, önálló és stabil gazdasággal rendelkező, ám a washingtoni világrendbe nem illeszkedő országot sikerült destabilizálni, a nyugati országok – és sajnos mi is követtük őket – elkezdték kiutasítani a megválasztott, legitim szíriai kormány képviselőit, hogy helyettük egy emigrációban élő, egymást Aszadnál is jobban utáló, életképtelen, nyugati demokráciaképzéseken nevelkedett „alternatív kormányt” ismerjenek el a szíriai nép legitim képviselőjeként.

S miközben a szíriai hadsereg, az Iszlám Állammal szemben leghatékonyabban harcoló erő emberhiánnyal küzd, életerős fiatal férfiak németországi menekülttáborokban unatkoznak. Egy fiatal férfi, aki lehetne, vagy talán volt is katona, úgynevezett felkelő, az elállatiasodás különböző fokain lépkedő milicista, netán terrorista, egy-két uniós határ átlépésével elesett, traumatizált embertársunkká válik, akinek önnön jóságunk eksztázisában kenjünk a szendvicseket.

Persze, ne legyünk álszentek. A szíriai válság már régen lekerült a címlapokról – ahová, tegyük hozzá, ki sem fér, hogy Szaúd-Arábia elpusztítja Jement –, csak az tette hirtelen fontossá, hogy a távoli Damaszkuszból eljutott idáig, Európába. Angela Merkel meg ki is mondta: neki már mindegy, hogy felelős az európai migránsrohamért, vagy sem, most már ez van, ezzel kell valamit kezdeni. Csak abban bízhatunk, hogy a kancellárasszony bölcsebb az őt lehallgató tengerentúli barátainál, és nem megy még egyszer fejjel a falnak.