Farkasfalka

Tengeralattjárókról tulajdonképpen szó sem lesz, csak majd a végén, de azt mindenképpen tudni kell, hogy ezt a taktikát Karl Dönitz admirális dolgozta ki a második világháborúban az egyénileg tevékenykedő tengeralattjárók ütőképességének növelésére. Az elgondolás annyira zseniális volt, hogy a japán konvojok elleni támadásokhoz az amerikaiak is ezt a taktikát alkalmazták – és ezzel, bár semmi szükség nincs is rá, helyrebillentettük a képzeletbeli korrektségmérleg nyelvét.

Mert a korrektségből, főleg, ha az politikai, most elég volt, nem nagyon lehet védeni azt, hogy Németországból öt nap alatt jutnak el ide a szilveszteri hírek. Amelyek nem vidámak, és nem is szomorúak, sokkal inkább elrettentőek, annyira, hogy lassan már gondolkozni sem lesz min. Viszont talán a New York Times ingerküszö­bét elérik, bár inkább ütnék meg, hogy ott is felébredjenek és elolvassák akár saját cikkeiket, amelyek arról szólnak, hogy kegyetlen szexuális erőszakkal kellett szembenézniük azoknak a közel-keleti nőknek, akik az elmúlt években migránsként érkeztek Európába. Csak azt nem írták meg, hogy ez az erőszakhullám nem az európai férfiakhoz köthető. Azt írták, hogy a táborok túlzsúfoltak, és a legtöbb helyen a nők a férfiakkal együtt alszanak, van olyan nő is, aki férfinak öltözött, hogy elkerülje a zaklatást, és van olyan négygyermekes anya, akit a saját férje ajánlott fel fizetségül. Akkor ugye most eljutottunk odáig, hogy a migráns nőket nagyon nagy valószínűség szerint migráns férfiak inzultálják, bár ez a kifejezés itt most nem állja meg a helyét, és nem is fedi a sok esetben valóban véres valóságot. És azt a szomorú valóságot sem, amelynek a híre csak eljutott hozzánk is, hogy Kölnben egy ezerfős, migránsokból álló horda, miután petárdákat lőtt az ünneplő tömegbe, hogyan zaklatta, molesztálta, tapogatta és rabolta, fosztotta ki az új évet ünneplő, de a petárdázás miatt megzavarodott nőket. Egyiküket meg is erőszakolták. A kölni rendőrség több szempontból is béna volt. Egyrészt az egész az orra előtt zajlott, mégsem tett semmit, és ezt az egyik áldozat is megerősíti. Másrészt nem akarták az ostobaságon is túlmutató korrektség miatt megnevezi az elkövetők csoportját. Csak hát a szemtanúk és a sértettek egybehangzó állítása szerint „kinéze­tük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak”.

A rendőrség közleményeiből kiderül, hogy a tömegből csoportok képződtek, amelynek tagjai körbeállták az új évet ünneplő nőket, majd inzultálták és meglopták őket. Egyes beszámolók szerint voltak, akiket „harminc férfi” vett körül. Egy másik sértett horrorként élte meg és írta le a kölni pályaudvar előtt történteket: a hajuknál fogva rángatták őket, és úgy bántak velük, mintha „szabad prédák” lennének. A támadások egyébként az új év első napjaiban is folytatódtak, szilveszterkor pedig hasonló, összehangolt „akciók” történtek Hamburgban is.

Az eset után megszólalt a független kölni főpolgármester asszony, Henriette Reker is, és „rettenetesnek” nevezve a történteket. „Nem lehet, hogy a Kölnbe látogatóknak attól kelljen tartaniuk, hogy megtámadják őket. Nem tolerálhatjuk, hogy itt joghézag keletkezzen” – mondta. Azt csak mi tesszük hozzá, hogy Reker asszony CDU-támogatással indult a választáson, és emlékeztetnénk arra is, hogy ő volt az a jelölt, akit a múlt őszi voksolás előtt megkéseltek, mert Angela Merkel migrációs politikáját képviselte. Szabadidejében pedig azzal foglalkozott, hogy szállást keresett, teremtett a városban és környékén a bevándorlóknak.

Írhatnánk persze, hogy egye meg, amit főzött, de ezt már a megtámadott nők miatt sem tesszük. Helyette azt írjuk, hogy akármilyen stratégiát is alkalmaznak a támadók, soha, egyikükből sem lesz sem Heinrich Lehmann-Willenbrock, sem Günther Prien, pedig utóbbi még a Scapa Flow bikája címet is kiérdemelte.