Boris Vian

Vélemény és vita

Falusferi az ellensúly (Tutiblog)

 

Lóferi Tutiblog_lead
 
Falus Ferenc, aki egy „nagyon strapabíró, nagyon kedves, nagyon unalmas, tulajdonképpen nem okos állathoz”, azaz egy lóhoz hasonlította önmagát (majd leminősítő véleménye és hasonlítgatása miatt illene bocsánatot kérni a lovaktól…) először augusztus 21-re ígérte a főpolgármester-jelölti programjának ismertetését. De ez elmaradt. Sőt, miközben nagyban várakoztunk, több piszkos ügy is kiderült róla. (Például az, hogy nyakig benne volt Magyarország egyik legnagyobb ipari kémkedési botrányában).
 
A „koordináltan együttműködő” baloldal viszont továbbra is kiállt mellette. Majd, miután saját nyakába zúdította azt a bizonyos jeges vedret (és vele az egész baloldal keservét), politikatörténeti fordulópontot hozva ezzel a magyar közélet bulváros szemétdombján, egy héttel elhalasztotta a dicső programhirdetést. Okkal. Hisz a csíkos zoknis klumpája, illetve a vérző orrú, magára hagyott bömbölő kisgyermek látványa oly módon beleégett mindenki agyába, hogy kár is lett volna bármit is mondania. Így ismét későbbre, ezúttal az iskolakezdésre halasztotta a programjának bemutatását. Szeptember elsején viszont, a Godot-ra a programra kíváncsi újságírókat egy viccel hajtotta el. „Ha az időjárás engedi” pénteken programot hirdetek – mondta még hétfőn.
 
Aztán eljött a péntek, feljött a nap, a gomolyfelhők eltűntek az égről, hajóvonták találkozása nem volt tilos – és Falus programot hirdetet. (Bár előző nap már átküldte az ötleteit a Népszabinak, hogy reggel ne csak a nap kelljen fel jó korán, hanem az újság is mindenkit beelőzhessen.) Tehát: végre itt van előttünk Falus Lóferkó programja!
 
A nagy várakozás igencsak felfokozott hangulatot teremtett. De kár volt érte! Ugyanis végigolvasva: kissé csalódottak lettünk. Ha a megvalósíthatatlan demagóg ígéreteket kivesszük, illetve a legnyilvánvalóbb baromságokat szkippeljük, legfeljebb csak annyi értelmes rész marad, ami bőven belefér egy nem jeges, hanem másmilyen célzatú vödörbe.
 
Lóferkó ugyanis a következőket ígéri. Térfigyelő kamerákat telepítene mindenhová. (Bár van kétségünk afelől, hogy ez beleillik-e az Együtt-PM liberális ethoszába – de legyen!) Másodszor: hajléktalanok számára valami homályos segítőprogram. (Oké! Ezt nem tudta eddig senki sem megnyugtatóan rendezni – hát drukkolhatunk Lóferkónak is mától!) Hármas metró felújítása és a négyes metró meghosszabbítása. (Bár az elsőt már elkezdte Tarlós, a második meg akkora demagógia, amibe még egy tapasztalt gárdista is jócskán belepirulna. Ráadásul nem gondolhatjuk komolyan azt, hogy ezt az ügyet egy volt MSZP nyugdíjastagozatos vezetője, majd az SZDSZ utódjaival közösen meg tudja oldani, ugye? A négyes metró említését még pár évig minden baloldalinak inkább hanyagolni illenék…
 
De Lóferkó megígérte azt is, hogy mindenhol ingyenes wifi lesz. (Kicsit Horvátcsabis ígéretnek tűnhet, ám mivel a Google egyszer meg fogja csinálni, így nem nagy kockázat beleírni a programba.) És végül jó sok népszavazást és átláthatóságot is ígér. Nagy szavak egy kisembertől…
 
De könnyen kiszúrható egy piciny ellentmondás is a programban. Egyrészről a kormány és Orbán „ellensúlya” kíván lenni a mi jó Lóferkónk, másrészről pedig egy Fejlesztési Központot is fel kíván állítani, amelyben természetesen a kormány is delegálhatna képviselőket. Mert egyedül nem megy… és ezt Lóferkó is tudja!
 
És a végére maradt egy igazi ízig-vérig tökös ígéret. Lóferkó, ha főpolgi lesz, nem fogja engedni, hogy Orbán beköltözzön a várba. Pontosabban a Miniszterelnöki Hivatal. És mégis hogyan? Vizes vödrökkel áll majd a hivatal dolgozóinak útjába? Egyébként biztos sok szavazatot hoz majd ez a pont.
 
Azért volt egy pozitívuma is a programhirdetésnek. Végre megtudtuk, hogy mi is az a bizonyos „fékek és ellensúlyok” megléte, melyeket az ellenzék lassan öt éve hiányol. Legalábbis az egyik felét tudtuk meg: Lóferkó lesz az „ellensúly”. Hisz ezt ő maga ígérte. A „fékekre” úgy tűnik, hogy várnunk kell még egy keveset.
 
U.i.: Falusferi legszebb ígéretét, amit a szerkesztőségünk egyöntetűen támogat, csak a cikk megírása után vettük észre, így majd máskor értekezünk róla részletesen. „Babakocsis apukák közlekedésének segítése.”
 
Nos, hajrá!
 
 
Forrás: Tutiblog.com