Vélemény és vita

Falak és hidak

Álláspont. A határokra falakat, a nemzeten belül hidakat kell építeni. Valahogy így lehetne összefoglalni azt az üzenetet, amit Donald Trump amerikai elnök fogalmazott meg az „Unió állapotáról” címet viselő évértékelő beszédében a kongresszusban

Trump jó ellenfeleket választott beszédéhez, olyanokat, amelyek ellen bárki politikai pártállástól függetlenül örömmel harcba szállna: küzdelmet hirdetett a droghasználat csökkentésére és a bűnbandák felszámolására, és közös cselekvésre szólított fel az AIDS és a gyermekek rákos megbetegedései ellen. Olyan dolgokra emlékeztette a hallgatóságot, amelyekre az egész amerikai nemzet büszke: „Európa felszabadítására a zsarnokság alól a második világháborúban, a holdraszállásra, a kommunizmus feletti győzelemre és az amerikai kutatók és orvosok sikereire az elmúlt időszakban. Ezek közé persze beékelte a demokratáknak szánt kritikát, kormánya eredményeit és ígéreteit.

Kulcsszerepet kapott természetesen a határra építendő fal, nem tudni azonban, hogy rossz fogalmazás vagy valamilyen felfogásbeli változás miatt, de az elnök azt mondta, hogy a falat azokra a határszakaszokra húzzák majd fel, amelyeket a határvédelmi szervek szerint a leginkább érint az illegális bevándorlás. Más falakról is beszélt, amelyeket azonban elítélt: „Egyes gazdag emberek nyílt határokat követelnek, miközben őrök által védett magas falak mögött élik mindennapi életüket.” Az üzenetet valószínűleg részben vagy egészben George Sorosnak szánta, akiről nemrég megtudhattuk, hogy házát magas kőfal védi a külvilágtól. Szarkasztikusan mondhatnánk, hogy valószínűleg Sorosra gondolhatott Emmanuel Macron francia elnök is, amikor kijelentette, hogy nem hisz azokban az emberekben, akik falakat vagy kerítést építenek. „Nem hiszek bennük, mert a falak egész egyszerűen nem működnek, nem oldanak meg semmit” – mondta a francia elnök, amihez azért lenne egy-két szava Kínának vagy a berliniek szomorúbb részének és azoknak a bevándorlóknak, akik hónapok óta próbálnak bejutni Európába. Azt pedig senki sem állította, hogy a falak oldják meg az összes migrá­ciós kérdést, csupán időt biztosítanak a Hungary Helps-hez hasonló programokhoz, amelyek segítenek gyökerüknél megszüntetni a problémákat.

A Trump beszédére érkezett demokrata reakció is elsősorban a falak körül forgott: Stacey Abrams georgiai politikus elmondta, hogy „Amerikát a bevándorlók és nem a falak tették erőssé”. Abrams elfelejti ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokat az is naggyá tette, hogy természetes „falai”, az Atlanti- és Csendes-óceán sokáig megvédték, és a bevándorlást is sokáig könnyen ellenőrizhetővé tették. És persze azt se felejtse azért el a politikus asszony, hogy kijelentésének első felét soha senki nem vitatta, kivéve persze az őslakos indiánokat.

Trump beszédének egyik érdekes pontja volt a Venezueláról szóló rész, ahol ostorozta Nicolás Maduro szocialista kormányát amiért az csődbe vitte Dél-Amerika egyik leggazdagabb országát. Mindenki számára kiderült az eddig sejtett dolog: Venezuela ügyét az olaj mellett az is mozgatja, hogy Donald Trump, elébe menve a 2020-as elnökválasztásnak, felvette a harcot a szocialista gondolatokkal, amelyek a demokrata pártban is felütötték a fejüket, és a kongresszusban jelentette ki, hogy az Egyesült Államok sosem lesz szocialista ország.

A történelmi tapasztalatok alapján a falak és kerítések rossz helyre építése néha együtt jár a szocializmus feltűnésével, és amennyire megosztott ma az Egyesült Államok, fennáll a veszély, hogy az elnök felhívása ellenére nem a határra épülnek majd azok a falak, hanem oda, ahova hidakat kellene verni.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom