Régiónkat hivatalosan Kelet-Közép-Európának mondjuk, amelynek magvát a lengyel, a cseh és a magyar korona országai adták. Olyan ragyogó elmék próbálták e történeti táj rejtélyeit megfejteni, mint a lengyel földről Amerikába menekült és iskolát teremtő Oscar Haleczki, az ugyancsak emigráns Ferdinandy Mihály – aki szerint a cseh és magyar perszonálunióból nőtt ki a maga abszurditásaival a Habsburg-monarchia –, a román történetírás fenegyerekének mondott s az első havaselvei fejedelmi család, a Basarabok kun gyökereihez visszanyúló Neagu Djuvara, az Európa három történeti régióját felvázoló Szűcs Jenő vagy a cseh Miroslav Hroch, aki a nemzet és a nacionalizmus fogalmát úgy boncolgatta, mintha patológusnak készült volna.
Már a pártállami akadémikusok is gyanakodva nézték, milyen volt ez a világ születésekor, a népvándorlás korának végén. Hiszen ha egy boncmester szemével nézzük, sem az osztályharcos, sem az ezeréves nemzeti mítoszok nem állják meg a helyüket. S ha mai elitjeinket egy szennyes privatizáció szülte, az akkoriakat - akárcsak később az amerikai Délét - a rabszolga-kereskedelem. Dušan Treštik ki is mondja a 10. századi Prágáról szóló jubileumi tanulmányában, hogy az ebből származó kincs volt a gazdasági emeltyűje az akkor keletkező térségbeli államoknak, sőt az Ottók birodalmának erejét adó szász hercegségnek is. S bár az iszlám ma ismét fenyegeti Európát, alig beszélünk arról, hogy a történelem ebben is ismétli önmagát: az arab és arab-zsidó pénz akkoriban behálózta egész Európát.
A freiburgi egyetem régésze, Heiko Steuer a 9–10. századi pénzleletek és kincsek alapján nem kevesebbet állít, mint azt, hogy térségünk a legjobb úton volt, hogy végleg betagozódjon az iszlám Córdobától Szamarkandig húzódó világgazdaságába. Az első szláv államalakulat Samóhoz fűződik, akit fegyverkereskedőként említ a cseh és szlovák nemzeti történetírás, ám valószínű, hogy mint azt a lipcsei történész Mathias Hardt feltételezi, hadifoglyokkal is foglalatoskodott, akiket a frank birodalmon át szállítottak a hispániai arab kalifátusba. Samo 630 körül felkelést szervezett az avarok ellen, és királlyá kiáltatta ki magát: nemességet sugárzó alakját tankönyvek örökítették meg nemzedékek számára. Az arab világban igen nagy kereslet volt szőke nők és erős eunuchok iránt: nyugaton Córdobában, keleten pedig Kairóban és Bagdadban voltak a legnagyobb elosztó központok. Egy, a folyók mentén jól kirajzolódó kereskedelmi lánc húzódott a volgai bolgár vidéktől Kijeven, Prágán, Verdunön, Narbonne-on és Arles-n át le Hispániáig, s Velence és Bizánc tengeri kereskedelmében is komoly tételeket tett ki a kelet-európai emberfelesleg, amelyet a kis szláv fejedelmek „termeltek ki” egymás elleni háborúik során. (A szlávok apostolának, Szent Metódnak 867-ben 900 hadifoglyot sikerült kiváltania a pannóniai Koceltól, és Szent Adalbert holttestét is ezüstért váltják meg a pogány poroszoktól a lengyelek, mint ez a gnieznói dóm bronzkapuján látható. A pogányokat, hogy keresztény hitre térjenek, egyébként ösztökélte, hogy az új vallás mentesítheti őket a rabszolgasors alól.)
A Piast-házból való Vitéz Boleszláv a névtelen krónikás, Gallus Anonymus szerint II. Henrik német császár elleni harcaiban és a kijeviek elleni hadjárataiban temérdek foglyot ejtett: az eladásukból származó kincsek nagyban hozzájárultak a lengyel udvar fényéhez. Boleszláv atyjáról, I. Mieszkóról a zsidó Ibrahim Ibn Jakub azt írja 965-ben, hogy háromezer nehézpáncélos lovagot tart fegyverben. Egy rabszolga akkoriban „patikamérlegen” mérve 300 gramm ezüstöt kóstált, azaz annyit, mint amennyit egy hátaslóért adtak. Egy kard vagy egy ökör ára 125 gramm ezüstre rúgott, egy tehéné 100 grammra. Hardt szerint már a Karoling-időkben is az emberkereskedelem jelentette a kis fejedelemségeknek a gazdasági felzárkózáshoz szükséges tőkét. Magdeburg korai jelentősége ehhez kötődik: Nagy Károly diedenhofi kapituláréjában (törvénygyűjteményében) említik először mint vámszedő helyet.
A legjelentősebb árumegállító hely a Přemyslidák Prágája volt, amelynek a kisoldali részen álló hatalmas emberpiacáról ugyancsak Ibrahim Ibn Jakub számolt be. A Lipcsétől délre forduló via regia, a német királyi út mentén sorra kialakult, várral védett piachelyek pedig vámszedő helyből birodalmi városokká nőtték ki magukat, nem is beszélve a központ, Regensburg, a keleti frankok és a bajorok akkori fővárosának gazdagságáról. A német várgrófok, akárcsak a szláv fejedelmek - mint azt a szorb földön talált híres cortnitzi lelet is bizonyítja - egész hegyeket halmoztak fel ezüstből. Finoman szólván, az elitek katonai és gazdasági sikereik révén ügyesen szelektálódtak. S ahogy nézem Maurice Lombard térképét a rabszolga-kereskedelem fő útvonalairól, úgy tűnik, ez a nagy üzlet nem nekünk szólt. A keleti nagy útvonal Itil, Derbent és Bagdad felé ugyanis a kijevi Ruszt megteremtő vikingek és az elzsidósodott kazárok kezén volt. Pedig, mint a Wikipédiában is olvashatjuk, az ókort követően a 8–10. században bizony ismét virágkorát élte az emberkereskedelem.