Vélemény és vita

Ez is lehetett volna

Menjünk egy kicsit vissza az időben. Ha emlékszünk még, tavaly igen hangzatos ígéretektől zengett az ellenzék, különösképpen a felhangosított hódmezővásárhelyi „siker” miatt

Felbátorodva kiabálták bele a világba, hogy Orbán Viktor áprilisban szedheti a sátorfáját, lesz itt elszámoltatás, hiszen a kormányváltó hangulat a tetőfokára hágott. Aztán jött április 8-a. So­káig győztesnek hitték magukat, ultimátumokat adtak már a köztársasági elnöknek, és fejben osztogatták a kormányzati helyeket. Ez is lehetett volna.

Aztán mégsem így lett, így jöhetett a következő kapaszkodó. Elmondták, hogyan fogják majd meghódítani a vidéket, és hogyan vetik meg a lábukat az ország egész területén terjesztve a világosság igéjét, ezzel elősegítve az összeomlást és időközi választást. Igen, ez is lehetett volna, de végül elmaradt a „megváltás”.

Ám az ellenzék nem adta fel, jött a következő nagy terv: a parlamenti munka ellehetetlenítése, a mártírgyártás és a francia események másolása. Volt itt rendőrprovokáció, füstgránát-dobálás, kerítésmászás, tévészékház-foglalás, földön fetrengés, majd hirtelen feltámadás, O1G-zés. Minden volt, ami a csövön kifért, és ami jól mutatott a telefonok képernyőjén és a közösségi médiában. Jöhettek tehát ismét a nyilatkozatok, hogy itt aztán vége mindennek, átvették az irányítást, bukik az Orbán. Igen, így is történhetett volna.

Lement a bukás nélküli 2018, jöhetett az új esztendő, így szépen felsorakoztak az Országház lépcsőjén, elmondták a „labdaházi” fogadalmukat, rohangáltak az öt pontjukkal, közben Szél Bernadett és Hadházy Ákos kamikazeakcióba kezdett; bukott politikusokból tévébemondók és hírszerkesztők lettek, ezzel vélve elősegíteni a kormánybuktatást. Közben jöhetett az országos tüntetéssorozat, Magyarországot teljesen megbénító „szrtájkok” belengetése. Majd jött január 19-e, és a valóság megint nem egyezett azzal, ami lehetett volna. „Szrtájk” volt, de a sztrájk elmaradt.

Azt látjuk, hogy a „lehetett volna” esetekkel Dunát lehetne rekeszteni, de Orbánt nem lehet buktatni, így tegyük fel a kérdést: mi az, ami nem lehet az ellenzéki oldalon? A megújulás és a valósággal való szembenézés. A lehetett volna világában maradnak inkább, miközben mindig megvan a magyarázat, hogy miért nem az lett, amit ők megálmodtak. Ilyenkor jöhet a választási rendszer hibáztatása és a jobboldali médiatúlsúly emlegetése. Ilyenkor lehet hibáztatni a szavazókat is, elmondani, hogy aki nem az ő táborukkal ért egyet, az agymosott, és meg kell menteni önmagától. Aztán, ha ez nem megy, jön a hergelés, majd az időjárással és az ünnepi időszakkal való takaródzás, miközben maradunk a fő tételnél, hogy ők akkor is érzik a kormányváltó hangulatot, és nem félnek a „diktatúrától”, hanem folytatni fogják. Mármint a felesleges nekirugaszkodásokat, a mellébeszéléseket.

Legutóbb az volt például a teljes érdektelenségbe fulladt bénítás magyarázata, hogy a vidéket azért csak megmozgatták, és nem a budapesti felvonuláson volt a hangsúly, hanem azon a városon, ahol a legtöbben összegyűltek. Osztanak, szoroznak, kivonnak és összeadnak, majd négyzetre emelnek, és csak kihozzák, hogy ők vannak többen. Nem érezzük ebben a mérhetetlen kétségbeesést és kaparást? Gyakorlatilag mindegy, mi történik, az ellenzék megmarad a „lehetett volna” világában, és politikusai, támogatóikkal karöltve úgy kommunikálják mindezt, hogy út közben változtatnak előzetesen beharangozott céljaikon.

Sporthasonlattal élve olyan ez, mintha az egyik teniszező a játszma közben úgy alakítaná a szabályokat, hogy az mindig neki legyen jó, hogy csak ő nyerjen. Ugyanezt láthatjuk és hallhatjuk nap mint nap az ellenzéki kommunikációban is.

Hiába fulladt be a tüntetéssorozat, hiába nem bénult le az ország, hiába maradt Orbán, csak azért is azt mondják, hogy sikerült nekik. A választásokat ők nyerték, mindenhol erősek, az összefogás bejött, ahogyan a tüntizés is. Kunhalmi Ágnes üres mosollyal előadja, hogy micsoda sikeres megmozdulásokon vannak túl. Látják a sikert, megtörtént a csoda, az ország összefogott, és repedést ütöttek a rezsimen. Amikor valaki ennyire nem mer szembenézni a valósággal és megy előre leszegett fejjel, na akkor szokott szembejönni az ajtó.

Jól láthatóan halvány esély sincsen arra, hogy a normalitás medrébe terelődjön az ellenzék, így várjuk a további „lehetett volna” akciókat és az ezeket követő kínos magyarázatokat. Közben pedig örülünk, hogy a valóságot figyelve bizony az ország nagy része a „lett”-ből építkezik, a „van”-ban él, és a „lesz” felé halad.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom