Európa-projekt

„Mindenki, akivel Berlinben beszéltem, egyetértett abban, hogy mennyire feltűnő sajátossága az AfD-nek, hogy megszerezte a képzett középosztály támogatását: professzorok, doktorok, vállalkozók, ügyvédek, emberek, akik pontosan tudják, mikor mondjanak Frau Doktort, és ők maguk is gyakran Herr Doktorok, ha nem egyenesen Herr Professorok” – írta rémülten a liberális álomvilágához makacsul ragaszkodó brit The Guardian hasábjain Timothy Garton Ash, aki Angela Merkel német kancellár pozícióját, az „EU-projektet” féltette az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) választási sikereitől.

Soraiban benne van az egész uniópárti elit végtelen arroganciája. Most kezdenek igazán félni az AfD-től és annak vezetőjétől, Frauke Petrytől, aki fiatalabb, dinamikusabb és keményebb annál a Merkelnél, akinek politikai szokásaira már három éve kitalált egy remek szót a német ifjúság: „merkeln”. „Merkelezni” annyit jelent, hogy hosszasan töprengeni, mérlegelni és aztán nem csinálni semmit. Eddig az értelmiség félresöpörhette a neki nem tetsző véleményeket azzal, hogy csak „populisták” uszítása, amelynek csak a befolyásolhatóak és buták dőlnek be. A Guardian-cikkből nemcsak az arrogancia süt, hanem a makacs ragaszkodás valamiféle „projekthez”, ami folyamatosan mélyülő integrációt jelenti. Egyetlen probléma van csak vele, hogy – különösen a migrációs válság kapcsán – egyre több országban gondolják úgy, hogy ha így működik a döntéshozatal, akkor köszönjük, de nem szeretnénk még több hatalmat Brüsszel kezébe adni, és a szép liberális elképzelések hasznát se nagyon látjuk.

Nem kell ahhoz euroszkeptikusnak vagy antiliberálisnak lenni, hogy észrevegyünk valamiféle mintát az elmúlt év eseményeiben. Miután tavaly januárban lemészárolták a Charlie Hebdo újságíróit, mennyivel is tette biztonságosabbá az életünket az EU? Semennyivel. Mit csináltak a liberálisok, azon túl, hogy a Je suis Charlie-val kitaláltak egy hangzatos szlogent? Semmit. Illetve elnézést, egyvalamire mégis jutottak: elkezdték mindenkibe beleverni a dogmát, hogy a többedik generációs bevándorlókkal valóban lehetnek problémák, de akik most kezdenek jönni, azok mind védelemre szoruló menekültek. Hiába mondták a titkosszolgálatok, hogy a milliós, ellenőrizetlen tömegben viszonylag könnyen lehet terroristákat becsempészni, nem számít, mert fasiszta uszítás. Párizs, november. Változás, tanulság? Semmi. Köln, szilveszter? Csak ismételni tudom magam.

Az elmúlt egy évben lényegében minden korlátozó, a biztonsághoz hozzájáruló intézkedés nem az Európai Unió által, hanem annak ellenében történt. Hamarosan nemcsak a terroristák fognak robbantgatni Euró­pa utcáin, hanem az elefántcsonttornyukból lövöldöznek majd kifelé a liberálisok azokra, akik ellentmondanak. A helyzet az, hogy nekik Európa valóban egy projekt. A szülőföldünket, a kultúránkat nem projektnek nevezzük, hanem annak, ami – és nem szégyelljük várnak vagy erődnek nevezni, ha veszélyben van. A demokrácia pedig egy olyan kellemetlen dolog, hogy a többség akkor is többség marad, ha a kisebbség úgy érzi, az ő véleménye többet ér másokénál.