Európa-projekt

Az Európai Unió a háború ellen és a nemzetek érdekekei alapján, nem azokkal szemben jött létre. Az a béke, amelyet az elmúlt szűk hatvan évben elért, az egyik legnagyobb értéke. Ezzel szemben sokan úgy vélik, hogy az unió célja ezen túlnőtt, és új motivációt találtak a még szorosabb euró­pai összefonódásnak. A gazdasági együttműködés volt a biztosíték a békéhez, a háborúk okát azonban nem a vámhatárokban látták. Nem, ezt egyesek inkább a nemzeti érdekekre, a negatív jelentéstartamot kapó „nacionalizmusra” vezették vissza, és azóta a patrióta politikát Európa érdekeivel, a „békével” ellentétesnek bélyegzik. Mivel jól látszik a szándék a nemzetek háttérbe tolására, szükség van arra, hogy új értelmet adjanak az európai közösségnek. Európa így azzal küzd, ami valójában, nemzeti természetével.

Az unió gazdasági versenyképessége, külpolitikai erősítése stratégiailag fontos kérdések, a tagállamok érdekei ugyanis ezek a kérdések körül csoportosulnak. Önmagukban viszont nem adnak választ arra, hogy mi az Európai Unió célja. Ezek a területek mind fontosak, abban az értelemben, hogy a tagállamok számára gazdasági és külpolitikai prioritást jelentenek. Annyira lényegesek, amennyire az egymással szövetkező nemzetek szempontjából fontos, hogy az EU erős legyen. Fordítva viszont nem igaz, nem lehet igaz, hogy az EU célja önmagában a versenyképesség, az euró Schengen, és önmagában a globális nagyhatalmi vágy lenne. Ezekben az ügyekben ugyanis a nemzetek kell, hogy egyetértsenek, nem pedig az eurokraták.   A logikát kifordították, és a nemzetek akarata már nem mérce, hanem politikai akadály, amit át akarnak ugrani Európa egységesítéséhez. Létezik tehát egy eszme, amely nem ismer más alternatívát, mint az épülő egyesült Európa modelljét. Az államok egyenlőségét megkerülik az „európai polgárok egyenlőségével”, ami pedig a méretbeli különbségek miatt a nemzetek egyenlőtlenségéhez vezet.

A most először alkalmazott, európai parlamenti erőviszonyokat figyelembe vevő választási módszer nem erősíti sem Junckert, sem a bizottságot. Az államok vezetőinek, így az Euró­pai Tanácsnak szuverén joga a jelölés a bizottság elnöki tisztségére, ez gyakorlatilag átkerült most a legnagyobb európai parlamenti erőhöz. Ezzel erősítve azt a látszatot, mintha Európának egyetlen, egyesült kormánya lenne, amely a parlamenti viszonyok által megerősítve tényleges kormányfeladatot lenne képes ellátni.

A nemzeti keretek között valóban létező közösségek által valóban legitimált nemzeti kormányok viszont nem megkerülhetők, a szerződéseket pedig eredeti szándékuk alapján kell értelmezni. Az „Európa-projekt” mindig az alulról legitimált kormányok egyezségeit követte, de ezzel együtt sem vált Európa az első világháború után száz évvel egységes politikai területté. Nem, továbbra is szuverén nemzetek otthona, az Európai Unió pedig nem birodalom, hanem továbbra is nemzetközi szervezet nemzeti kormányokkal.