Vélemény és vita
Európaimagyarok
Álláspont. Március 15. már nem egyszerűen az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc ünnepe
Több annál, az európaimagyarok (így, egybeírva!) lázadásának napja. Az Európai Egyesült Államok áhításának lázálma. Hogy ne legyünk ösztönország ösztönlényei. Hogy ne hagyjuk, hogy egy átkozott rablóbanda uralkodjon felettünk. Polgárháborút vizionálva ezt mondta Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök, őszödi hazudozó büszke hazafiként és demokrataként a szónoki emelvényről – tornacipőben tisztelegve a magyar történelem legszentebb hősei előtt, a nemzeti függetlenségi harc legnagyobb ünnepén.
Egy másik igazi európaimagyar, a támogatottság nélküli Párbeszéd Tordai Bencéje a Parlament Kossuth térre néző főkapuja előtt várakozó, a nemzeti lobogó felvonására készülő köztársasági és házelnökhöz lépve kockás inges ellenállóként próbálta - magát újságírói szerepbe képzelve - provokálni Áder Jánost és Kövér Lászlót. Március idusán az egységbe forrt ellenzék közös emelvényén pedig együtt lengett az európaimagyar DK és az immár európaimagyar Jobbik lobogója. Gyurcsányné Dobrev Klára, az Európai Egyesült Államok magyarországi követe és az egykoron EU-s zászlót égető Jobbik képviselője együtt jelentették be, hogy létrejött a nemzeti egység a köztársaság helyreállítása, a jogállam visszahódítása érdekében. És az ég nem szakadt le. Dobrev és Jakab Péter mellett persze ott feszített egy másik párbeszédes európaimagyar, Jávor Benedek, aki európai parlamenti képviselőként többször jelentette fel Magyarországot brüsszeli fórumokon, mint Haynau titkosrendőrségének besúgói az Aradon kivégzett tábornokainkat. S persze ott volt az ügyészséget Brüsszelbe telepíteni akaró Hadházy Ákos is. Igaz, egyedüliként némi önkritikát is gyakorolt, amikor önnönmagukat „szánalmas bal...asznak” titulálta.
A nemzeti ünnepet nem tisztelő bukott miniszterelnök tornacipője, a láthatatlan párt provokátora, a nemzeti identitás teljes feladására buzdító listavezető brüsszelezése szinte jelképe lehetne mindannak, ami ma egész Európában zajlik a nemzetállamokat megőrizni akarók és az Európai Egyesült Államok hívei küzdelmében – eddig titkoltan, de immár egyre nyíltabban itthon is. Ezenközben olyan politikai szereplők beszélnek nemzeti egységről, akik egy ellenzéki tüntetésre ezer embert sem tudnak elvinni, akiknek az Orbán-fóbiájukon kívül csak közhelyszerű víziójuk van Magyarországról, akik úgy állnak közös színpadra, hogy egymást sem nagyon tudják elviselni, s akik az összefogás mézesmadzagával etetik saját választóikat. Már azok, akiknek egyáltalán még maradt választójuk. Úgy hangoztatják a nemzeti egységet, hogy önnönmaguk pártszakadásával jöttek létre és maradtak meg, mint például az MSZP és a DK, vagy mint ahogy az LMP és a belőlük kivált Párbeszéd. „Ahhoz, hogy valódi egységet teremtsünk, nem elég valamit tagadni, előbb meg kell neveznünk a közös értékeinket” – mondta beismerően a momentumos Donáth Anna, kvázi azt, hogy az európázáson, a szabadságon meg az összefogás üres szólamain kívül semmilyen mondanivalójuk nincs.
Mindettől függetlenül is szép volt az idei március 15-e. A magyar európaiaknak szívet melengető a műsor a Nemzeti Múzeum kertjében, mert attól volt európai, hogy magyar volt. Megmutatta a magyar kultúra európai egyetemességét, amelynek titka éppen az egyediség. Legalább ilyen felemelő volt, hogy az Andrássy úton az Opera és a Hősök tere között egy 1848 méter hosszú zászlót feszítettek ki, amelyet 1848 hagyományőrző vitt, és amelyből a végén kokárda rajzolódott ki.
Európaimagyarokat nem láttunk a menetben.
Egy másik igazi európaimagyar, a támogatottság nélküli Párbeszéd Tordai Bencéje a Parlament Kossuth térre néző főkapuja előtt várakozó, a nemzeti lobogó felvonására készülő köztársasági és házelnökhöz lépve kockás inges ellenállóként próbálta - magát újságírói szerepbe képzelve - provokálni Áder Jánost és Kövér Lászlót. Március idusán az egységbe forrt ellenzék közös emelvényén pedig együtt lengett az európaimagyar DK és az immár európaimagyar Jobbik lobogója. Gyurcsányné Dobrev Klára, az Európai Egyesült Államok magyarországi követe és az egykoron EU-s zászlót égető Jobbik képviselője együtt jelentették be, hogy létrejött a nemzeti egység a köztársaság helyreállítása, a jogállam visszahódítása érdekében. És az ég nem szakadt le. Dobrev és Jakab Péter mellett persze ott feszített egy másik párbeszédes európaimagyar, Jávor Benedek, aki európai parlamenti képviselőként többször jelentette fel Magyarországot brüsszeli fórumokon, mint Haynau titkosrendőrségének besúgói az Aradon kivégzett tábornokainkat. S persze ott volt az ügyészséget Brüsszelbe telepíteni akaró Hadházy Ákos is. Igaz, egyedüliként némi önkritikát is gyakorolt, amikor önnönmagukat „szánalmas bal...asznak” titulálta.
A nemzeti ünnepet nem tisztelő bukott miniszterelnök tornacipője, a láthatatlan párt provokátora, a nemzeti identitás teljes feladására buzdító listavezető brüsszelezése szinte jelképe lehetne mindannak, ami ma egész Európában zajlik a nemzetállamokat megőrizni akarók és az Európai Egyesült Államok hívei küzdelmében – eddig titkoltan, de immár egyre nyíltabban itthon is. Ezenközben olyan politikai szereplők beszélnek nemzeti egységről, akik egy ellenzéki tüntetésre ezer embert sem tudnak elvinni, akiknek az Orbán-fóbiájukon kívül csak közhelyszerű víziójuk van Magyarországról, akik úgy állnak közös színpadra, hogy egymást sem nagyon tudják elviselni, s akik az összefogás mézesmadzagával etetik saját választóikat. Már azok, akiknek egyáltalán még maradt választójuk. Úgy hangoztatják a nemzeti egységet, hogy önnönmaguk pártszakadásával jöttek létre és maradtak meg, mint például az MSZP és a DK, vagy mint ahogy az LMP és a belőlük kivált Párbeszéd. „Ahhoz, hogy valódi egységet teremtsünk, nem elég valamit tagadni, előbb meg kell neveznünk a közös értékeinket” – mondta beismerően a momentumos Donáth Anna, kvázi azt, hogy az európázáson, a szabadságon meg az összefogás üres szólamain kívül semmilyen mondanivalójuk nincs.
Mindettől függetlenül is szép volt az idei március 15-e. A magyar európaiaknak szívet melengető a műsor a Nemzeti Múzeum kertjében, mert attól volt európai, hogy magyar volt. Megmutatta a magyar kultúra európai egyetemességét, amelynek titka éppen az egyediség. Legalább ilyen felemelő volt, hogy az Andrássy úton az Opera és a Hősök tere között egy 1848 méter hosszú zászlót feszítettek ki, amelyet 1848 hagyományőrző vitt, és amelyből a végén kokárda rajzolódott ki.
Európaimagyarokat nem láttunk a menetben.