Vélemény és vita
Európa furcsa halála
Álláspont. A migrációs válságot mint lejárt kampánytémát félresöpörni a valósághoz fűződő igen sajátos viszonyra utal
Közhellyé vált nézet Brüsszelben, haladó nyugati és hazai politikai körökben, hogy az általuk lenézett, és mindennek elmondott kelet-közép-európai vezetők bevándorlásellenes kampányukkal terelik el a figyelmet egyéb ügyeikről. A migrációs válságot mint lejárt kampánytémát félresöpörni a valósághoz fűződő igen sajátos viszonyra utal. Számos németországi felmérés után legutóbb a Századvég Project 28 kutatásából derült ki, hogy minden egyes uniós tagállamban, még Svédországban is többségben vannak azok, akik nagyon, vagy inkább aggasztónak tartják az illegális migránsok beáramlását. Az események őket igazolják. Okkal felmerül a kérdés, hogy ha a brüsszeli demokráciaféltők a migrációt látják a keleti vezetők és a nyugaton feltörő jobboldali pártok csodafegyverének, akkor miért nem hallgatnak mondjuk a szigorítást követelő bajor vagy osztrák vezetésre? Nagy erőfeszítés lenne végre kimondani, hogy meg kell védeni a külső határokat, az unió területén kívül megállítani a migránsokat? Belenézni a hatósági adatokba bűnözésről és a kitoloncolások sikerrátájáról? Olyan nehéz lenne kevésbé idiótának lenni?
Múlt héten az Európai Parlamentben egy német zöldpárti képviselő kimondta, hogy bár az alapszerződés hetes cikkelye szerinti, szavazati jog megvonásával is járó eljárás megindítása Magyarország ellen akár a kormány kommunikációját is erősítheti, de hát mégse hagyhatják cserben „a demokratikus ellenzéket”.A brüsszeli vegzálás mögött láthatóan meggyőződés van, az évekkel ezelőtt módosított médiatörvényen és hasonló, Európát minden bizonnyal létében fenyegető, égető kérdéseken való akadékoskodás ürügy csupán.A kvótát pedig úgy követelik tovább, mintha az nem bukott volna meg, mintha az nem lenne nyilvánvaló meghívó a migránsok és embercsempészek számára.
A magyar kormány törekvéseivel pedig, hogy helyben kell segíteni, nem törődnek. Az ösztöndíjprogramok és iskolaépítések – Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő szavaival élve – nem oldják meg önmagukban a problémát, de mindenképpen közelebb visznek a megoldáshoz. A nyugati liberálisoknak is megvannak a maguk oktatási programjai, igaz, ez általában azt jelenti, hogy kiokosítják nyugaton az arra fogékony közel-keleti és afrikai szereplőket liberális demokráciából és aktivizmusból, adnak nekik pénzt, paripát és fegyvert, aztán ujjongva végignézik, ahogy lángba borulnak az érintett országok.
Félelmetes és elkeserítő, hogy megtanultunk hozzászokni a terrortámadásokhoz. Az már sajnos több évtizedes realitás, hogy szemünk se rebben, ha a Közel-Keleten vagy Afrikában áztatja még több vér a földet. De ki gondolta volna, hogy elfogadjuk, ugyanez bármikor megtörténhet Európában is?
Tavaly egy líbiai muszlim fiatal az angliai diákhiteléből kitanulta a bombakészítést, majd felrobbantotta magát egy manchesteri koncert előterében, kiskamasz lányok és szüleik között. Ki gondolta volna, hogy erre a zsigeri válasz nem az, hogy ezt meg kell állítani, hanem az, hogy „nem félünk”?
„Még mindig vannak olyanok, akik megpróbálják elhinni, hogy a körülöttünk zajló események – és az elkövetkező években várható események – teljesen normálisak, vagy egész egyszerűen nem is történnek meg” – írja Európa furcsa halála című, okkal bestsellerré vált könyvében Douglas Murray. Ma Európa sorskérdése az, hogy megmarad-e egyáltalán a keresztény Európa. Ott voltunk-e a történelem jó oldalán, amikor meg kellett védeni az általunk ismert Európát, és azokat, akiket szeretünk. A jövő generációi számon fogják rajtunk kérni. Ha lesznek.
Múlt héten az Európai Parlamentben egy német zöldpárti képviselő kimondta, hogy bár az alapszerződés hetes cikkelye szerinti, szavazati jog megvonásával is járó eljárás megindítása Magyarország ellen akár a kormány kommunikációját is erősítheti, de hát mégse hagyhatják cserben „a demokratikus ellenzéket”.A brüsszeli vegzálás mögött láthatóan meggyőződés van, az évekkel ezelőtt módosított médiatörvényen és hasonló, Európát minden bizonnyal létében fenyegető, égető kérdéseken való akadékoskodás ürügy csupán.A kvótát pedig úgy követelik tovább, mintha az nem bukott volna meg, mintha az nem lenne nyilvánvaló meghívó a migránsok és embercsempészek számára.
A magyar kormány törekvéseivel pedig, hogy helyben kell segíteni, nem törődnek. Az ösztöndíjprogramok és iskolaépítések – Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő szavaival élve – nem oldják meg önmagukban a problémát, de mindenképpen közelebb visznek a megoldáshoz. A nyugati liberálisoknak is megvannak a maguk oktatási programjai, igaz, ez általában azt jelenti, hogy kiokosítják nyugaton az arra fogékony közel-keleti és afrikai szereplőket liberális demokráciából és aktivizmusból, adnak nekik pénzt, paripát és fegyvert, aztán ujjongva végignézik, ahogy lángba borulnak az érintett országok.
Félelmetes és elkeserítő, hogy megtanultunk hozzászokni a terrortámadásokhoz. Az már sajnos több évtizedes realitás, hogy szemünk se rebben, ha a Közel-Keleten vagy Afrikában áztatja még több vér a földet. De ki gondolta volna, hogy elfogadjuk, ugyanez bármikor megtörténhet Európában is?
Tavaly egy líbiai muszlim fiatal az angliai diákhiteléből kitanulta a bombakészítést, majd felrobbantotta magát egy manchesteri koncert előterében, kiskamasz lányok és szüleik között. Ki gondolta volna, hogy erre a zsigeri válasz nem az, hogy ezt meg kell állítani, hanem az, hogy „nem félünk”?
„Még mindig vannak olyanok, akik megpróbálják elhinni, hogy a körülöttünk zajló események – és az elkövetkező években várható események – teljesen normálisak, vagy egész egyszerűen nem is történnek meg” – írja Európa furcsa halála című, okkal bestsellerré vált könyvében Douglas Murray. Ma Európa sorskérdése az, hogy megmarad-e egyáltalán a keresztény Európa. Ott voltunk-e a történelem jó oldalán, amikor meg kellett védeni az általunk ismert Európát, és azokat, akiket szeretünk. A jövő generációi számon fogják rajtunk kérni. Ha lesznek.