Őry Mariann

Vélemény és vita

Europa Nostra

Álláspont. Mit szabad Ausztriának, és mit szabad nekünk? – vetődhetett fel okkal a kérdés szombaton az olvasóban

Karin Kneissl osztrák külügyminiszter ugyanis – aki a bevándorlásellenes, jobboldali Szabadságpárt, az FPÖ jelölésére, de független szakértőként került a tárca élére – óriási stájer lagzit csapott, volt kozák kórus, ott táncolt az egész osztrák kormány és az orosz elnök. Vlagyimir Putyin beszédet tartott, köszöntötte a friss házasokat, és táncolt is egyet Kneissllel, a mutatvány pedig sokaknál kiverte a biztosítékot. Felháborodott az osztrák ellenzék és persze az ukrán diplomácia is, csak hogy néhány kritikus hangot emeljünk ki. Kneissl mindig is az osztrák–orosz kapcsolat, Bécs híd szerepének erősítése mellett foglalt állást, de Putyinnal táncolni a saját esküvőjén még így is merőben váratlan és igen vagány dolog.

A semlegesség megőrzését, a függetlenségért való harcot tanulni kell az új osztrák kormánytól. Putyint meghívni egy uniós országba az elmúlt négy évben mindig önmagában is állásfoglalás a Moszkva iránt tanúsított nyugati ellenszenvvel szemben. Az orosz elnök legutóbb júniusban volt Bécsben, most pedig Stájerországon keresztül utazott Berlinbe, hogy Angela Merkellel tárgyaljon. Az uniós soros elnök Ausztria megmutatta Washingtonnak, Berlinnek és Brüsszelnek is: megteheti, hogy meghívja Putyint, amikor akarja, szalonképes, fontos, tiszteletnek örvendő vezetőként kezelje. Helyesen. Sem a néppárti Sebastian Kurz kancellár, sem pedig a Putyinnal széles mosollyal fotózkodó FPÖ-s vezérkar nem tett szombaton hitet Moszkva mellett, Ausztria nyugati elkötelezettségét megkérdőjelezni értelmetlen. Már csak azért is, mert a szigorú migrációs politikát hirdető, a biztonságot előtérbe helyező elnökségi program éppen azt bizonyítja, hogy ha valaki, akkor Ausztria egészen biztosan szereti Európát, és meg akarja őrizni annak biztonságát, kultúráját, hagyományait.

Közben láthatóan javul Merkel viszonya is Putyinnal, az Egyesült Államokkal és annak európai oroszellenes frontjával szemben végig akarják vinni az Északi Áramlat–2 gázvezetéket, s az orosz elnök nem zárkózik el a kompromisszumoktól sem. Washington már szankciókat akar bevezetni, amelyek a Kreml szerint sértik a Világkereskedelmi Szervezet normáit, és semmilyen módon nem indokolhatók. Washingtonnal azonos véleményen van Jeremy Hunt új brit külügyminiszter is, aki újabb szankciókat vár az Európai Uniótól Moszkvával szemben.

Az Oroszországgal elleni szankciókról mások mellett a magyar kormány is számtalanszor elmondta, hogy azok Európának sokkal többet ártanak, mint Oroszországnak, és egyetlen lépéssel sem vittek közelebb a kelet-ukrajnai konfliktus megoldásához. Már csak azért sem, mert a Nyugat végtelen lágyszívűségében bízó Kijev sem tartja be a megállapodásokat, fekete lyukként nyeli el a külföldi pénzeket, lakosságát pedig háborús propagandával és a kisebbségek elnyomásával radikalizálja. A kettős mércéhez persze az is hozzátartozik, hogy Putyin berlini vagy bécsi látogatásai után valahogy mindig kisebb „vihar” kerekedik, mint a budapesti alkalmakkor.

Putyin megszaporodott európai szereplései nem azt mutatják, hogy Európa „átállt a Keletre”, hanem azt, hogy egyre több európai vezető szeretné a kontinens országainak érdekeit képviselni ahelyett, hogy mindenhová követi az Egyesült Államokat. Európának önálló tényezőnek kell lennie, nem szabad meghajolnia senki, se Trump, se Putyin, se Erdogan vagy mások előtt. Hiszen csak akkor marad Europa Nostra, a mi Európánk.