Eufória

És tényleg. A táncoslábú bukott miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében kárörvendve azt írta: „Na ugye. Hódmezővásárhely:)))” Orbán Viktornak üzent, azt, hogy ez már a waterlooi csata kezdete. A kormányfő még 2016 júniusában, amikor a labdarúgó Európa-bajnokságon 2–0-ra vertük az osztrákokat, negyvenkét esztendő után kijutva az Eb-re, így üzent haza: „Na ugye. Megmondtam.”

Az egykor füvező, sípos Juhász Péter, az Együtt csapatvezére, aki még a szétzilált ellenzéktől is csak elutasítást kapott, bódultságában már kétharmados ellenzéki győzelemről vizionál.

Jó poén ez az Őszödöt feledő őszödi böszmétől? Fene tudja. Egy másik magyar közmondás szerint ugyanis sánta sántát nógat. Gyurcsány üzenete csak olyan, mint amit a történelem viharaiban a határon kívül rekedt, állampolgárságukat visszakapó magyarok szavazati jogának megvonása kapcsán is javasol. Aljas. A stílus maga az ember. Ehhez képest Vona (kár)öröme „cicás” gesztus. Az október óta láthatatlan Botka László is feltámadt vasárnap este, videóüzenetben buzdított perverz összefogásra, pedig eltűnése kapcsán már-már azt hittük, a mélytengeri szocialista búvár egy Karib-tengeri korallzátonyon rekedt.

A Fidesz polgármester-jelöltjének mindenkit meglepő, „történelmi” veresége óta féktelen tort ülnek a ballib pártok és az eddig általuk mindennek, csak nem demokratikusnak tartott Jobbik. Lelkendezik a liberális világsajtó is, holott ez még nem Waterloo, csupán egy kisvárosban időközi polgármester-választást veszített a kormánypárt. Veszített, annak ellenére, hogy nem szerzett kevesebb voksot, mint akkor, amikor korábban ugyanitt fölényesen nyert. Veszített talán azért is, mert csak a helyi eredményekről esett szó, vélhetően azért is, mert saját jelöltje nem volt olyan erős, mint a rivális, aki mögé a teljes ellenzék teljes fegyverzetben fölsorakozott, szinte élet-halál kérdésnek beállítva a vásárhelyi választást. Érdekes módon, a szintén vasárnapi kiskunhalasi helyi választás – amelyen a kormánypárti jelölt hetven százalékkal nyert – eredménye nem üzent semmit az országnak. Mint ahogy a közvélemény-kutatások adatait is egy csapásra a kukába hajította a teljes ellenzék. Merthogy – harsogták – a hódmezővásárhelyi dia­dal megmutatta, nem szabad hinni ezeknek, és megmutatta azt is, a Fidesz összeomlott.

Ámen, béke poraira, sugallják.

A hónapok óta tartó ellenzékváltó hangulat így egycsapásra euforikus kormányváltóba csapott át. Hétfőn már az LMP kapcsán is olyan hírek jelentek meg, hogy a 2010 előtti világ elutasításából fogant párt frigyre készül az MSZP-vel, az esküvői tanúkat a Jobbik adja, a nászbeszédet pedig a lánglelkű DK-vezér mondhatja el. Noha az örömittas menyegzőre készülve, a szürke aláírásgyűjtő hétköznapokon olyan öreg motorosok, akik megjárták a hadak útját az MSZP-ben, most pedig a DK-t erősítik, például a rákospalotai Hajdu László, vérrel-verítékkel sem tudták még összegyűjteni az ötszáz ajánló aláírást. Ahogy halljuk, elsősorban azért nem, mert olyan párt színeiben indul, mint a Demokratikus Koalíció, amelynek elnöke levitézlett. A vásárhelyi sikertől megrészegülő politikusoknak az is eszükbe jut, kellenének a pártlistás szavazatok, ahhoz meg minimum huszonhét körzetben egyéni jelöltet kell állítani. Ám hogyan lesz ebből mindenütt egy jelölt a kormánypártiakkal szemben?

A Fidesz pedig nem dőlhet hátra. Kettőzött erővel kell dolgozni, ez a tanulság – jelentette ki tegnap a miniszterelnök. Igen, ez a legfőbb tanulság.