Pozsonyi Ádám

Vélemény és vita

És a világ hallgat!

Modern világunk tele van értelmetlenséggel (haladással).

A Fradi–Dózsát még talán megérteném, de még ennél is elrugaszkodottabb a különféle titokfejtő és leleplező internetes oldalak reneszánsza. „És a világ hallgat!” – ezt biggyesztik oda az összes cikk végére, amelyekben rejtélyes lyukakról, háromméteres gyíkemberekről, elfeledett rejtélyes találmányokról és földönkívüliekkel való titkos találkozásokról számolnak be.

Mindig fogom a fejem, amikor látom, hogy „földönkívüliekkel” való találkozást vizionálnak a közeljövőben komoly és felnőtt emberek, s már előre lelkesednek, mintha az holmi falunap vagy búcsú lenne, tűzijátékkal, vattacukorral, zsákbamacskával. Sőt, nemzetközi hírű tudósok is mindent elkövetnek – államilag támogatva –, hogy ez az „álom” mihamarabb valóra váljék.

Nos, tisztelettel megjegyezném, a történelem tanúsága szerint eltérő kultúrák találkozása soha, egyetlen alkalommal sem történt még háború, és konfliktus nélkül. S ha holmi idegen kultúra a távolból ide el tud jönni, akkor felmérhetetlenül magasabb szinten van, mint az ember. Egy ilyen találkozás ránk nézve katasztrófát jelentene. Minden bizonnyal a végünket jelentené. Isten ne adja, hogy az „álom” megvalósuljon.
Lehet, majd kiváló fehérjeforrásnak tekintenek minket, mint a kengurukat az első fegyenctelepesek Ausztráliában. Én nem eregetnék Föld nevű szigetünkről füstjeleket (SETI program stb.), mert egy galaktikus utazásra képes fregattal szemben olyan esélyeink lennének, mint a nyékládházai Star Wars-szerepjátékszakkörnek a NATO ellen. Nincs „Függetlenség napja” típusú happy end.
Abban bíznak sokan, hogy ha egyszer „felmérhetetlenül magasabb szinten van” ez a kultúra, akkor talán a megközelítése is inkább békés lehet. („Talán.” Szeretem, amikor milliárdok sorsát feltételezésekre építik.) Viszont ez egy emberi logika (annak is hitvány), és akik ezt hiszik, azok nem tudnak elvonatkoztatni e logikától, illetve nem tudják elképzelni, hogy ezen túl még létezhet másmilyen logika és érdek is. A mindenáron való béke ideológiáit persze mindig csak a leigázandók számára terjesztik, hogy lerombolják az immunrendszert. A leigázóknak soha eszükbe sem jut ilyesmi.

Mellesleg ez az evolucionista-marxista társadalomszemlélet éppen a primer logikának, a józan paraszti észnek mond ellent azzal, hogy az ember jobbá válik a technikai fejlődéssel. Csak körül kell nézni. Lecseréltük a kőbaltát atombombára.

Ezek a „tudósok”, akik életükben nem fociztak még grundon, mert akkor tisztában lennének az élet törvényeivel, már ki tudja, hány évtizede sugároznak a kozmoszba mindenféle rádióüzenetet, küldenek ki szondákat olyan dolgokkal a fedélzeten, amik váltig bizonygatják, milyen jó kis hely vagyunk, és mennyire megéri idejönni. Még véletlenül sem gyarmatosító szándékkal.

Bár minden bizonnyal soha senki nem kapja s érti majd meg ezeket, az esély ott van, a tudat pedig, hogy jelenleg nagyra nőtt óvodások irányítják ezt a bolygót, legalábbis nyugtalanító.