Vélemény és vita

Értékválasztás

Álláspont. Manfred Weber nem akarja kizárni a Fideszt az Európai Néppártból – ezt a tanulságot mindenképpen levonhatjuk a bajor politikus tegnapi látogatásából

Hosszan lehetne persze azon merengeni, miért lett a Soros-egyetem a néppárti csúcsjelölt vesszőparipája. Emlékezhetünk, szeptemberben azt mondta, a Sargentini-jelentést is azért szavazta meg a bajor néppártiak közül egyedüliként, mert a magyar kormány nem mutat kompromisszumkészséget a civil szervezetek átláthatóságáról, valamint a külföldi egyetemek szabályozásáról szóló törvényeket illetően. A CEU-ról beszélt akkor is, amikor a Fidesz néppárti tagsága megmaradásának feltételeit fogalmazta meg. A Soros-egyetem még Mike Pompeo Szijjártó Péter februári budapesti sajtótájékoztatóján sem került elő, pedig az amerikai külügyminiszternek már csak több köze van a témához, mint az Európai Néppárt bajor csúcsjelöltjének, de hát mit lehet tenni.

A magyar kormány mindenesetre garantálva látja a Soros-egyetem budapesti működését, szóval ezt a témát akár félre is tehetjük, ahogy Weber is foglalkozhatna fontos kérdésekkel ahelyett, hogy felül a Soros-lobbi hisztériájának.

Persze ezt is meg lehet érteni Weber jelenlegi és megcélzott jövőbeni szerepének tükrében. Az Európai Néppárt frakcióvezetőjeként össze kell tartania egy szövetséget, ahol a skála a balliberális, nyíltan bevándorláspárti skandináv alakulatoktól a határvédelem, a kereszténység védelme és a migráció megállítása mellett kiálló Fideszig, és hasonló elveket valló, térségbeli pártokig terjed. Rutinja van abban, hogyan kell fogalmazni otthon Münchenben, és hogyan Brüsszelben, vagy Strasbourgban, hogyan lehet kitérő válaszokat adni eldöntendő kérdésekre és sorolhatnám. Ezen hasznos képességeit kamatoztatnia kell az Európai Bizottság vezető posztjáért folyó kampányában is, hiszen a győzelemhez nem csak szövetségesei szavazataira lesz szüksége. Gesztusokat akar tenni a liberálisoknak, a zöldeknek és a baloldaliaknak is, amit persze nem volna szabad túlzásba vinnie, hiszen május vége után alighanem megváltoznak az erőviszonyok az EP-ben, tehát ha magára haragítja a nemzeti erőket, abból még baj lehet.

Egy kereszténydemokrata, jobboldali politikusnak mindig célszerű szem előtt tartania, hogy a liberálisok sosem fogják őt elfogadni sajátjuknak, csak kizsarolják belőle, amire szükségük van. A jövőbeni támogatók, szövetségesek megválasztásakor pedig az is fontos szempont, hogy mégis milyen Európát akar Manfred Weber és az Európai Néppárt. Akarja-e folytatni az eddigi kudarcos politikát, ami – Orbán Viktort idézve – nem tudta a migrációt kint, a briteket pedig bent tartani?

Szövetségeseivel értékeket is választ Manfred Weber. A tegnapi találkozó után Gulyás Gergely azt mondta, a bajor politikus a magyar kormányhoz hasonlóan kiáll a külső határok védelme és a migráció megállítása mellett, ezért számíthat is Budapest támogatására. Ez fontos jelzés, hiszen ahogyan azt láthattuk 2014-ben, ez egyáltalán nem automatikus. Öt éve ugyanis a Fidesz nem támogatta, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Néppárt csúcsjelöltje, és Orbán Viktor – David Cameron akkori brit kormányfővel együtt – az Európai Tanácsban is elutasította a megválasztását. Ha nem maradnak egyedül a véleményükkel a Tanácsban, akkor sok minden egészen biztosan máshogy alakul, például nem lenne kérdés, hogy a következő EB-elnökről is fog-e még egyáltalán brit kormányfő szavazni.

A Fidesz és a Néppárt viszonyát illetően tehát még vannak nyitott kérdések, de ahogy Gulyás hangsúlyozta: kölcsönös a szándék a szakítás elkerülésére.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom