Érdeklesők

„A lényeg, hogy mindig jő valaki napnyugatról, aki mindent jobban tud minálunk. Aki mindig meg szeretné mondani, hogyan kellene voltaképpen élnünk ebben az országban. Aki mindig pontosan tudja, hogy mi miatt kell szégyenkeznünk, s mire szabad büszkének lennünk. Aki ismeri, de legalábbis ismerni véli valamennyi hibánkat, és szíves örömest hajlandó orvosolni is a sok bajt, amit mifelénk tapasztal... Így szokott ez lenni, s kutya legyek, ha most nem így lesz!”

Az idézet Bán Mór magyar írótól származik. Egy „szép öregember” mondja. Nem ma, nem tegnap, 1526-ban, Szent András havának nyolcadik napján. Mohács után, a novemberi királyválasztó országgyűlésre igyekezve.

Nem újdonság, hogy bizonyos dolgok a világban nem változnak, legfeljebb a szereplők cserélődnek. Ha kedvük úgy tartja, helyettesítsenek osztrák rendeket, német-római császárokat, szultánokat modern szereplőkre. Tartok tőle azonban, hogy ezen igazából nem érdemes háborogni, mint ahogy talán arra sem érdemes immár túl sok szót pazarolni, hogy egy szövetségesnek barátként is érdemes gondolkodnia, s egy ilyenféle kapcsolat akkor jó, ha abban nincs „szegény és gazdag barát”, mindent megmondó és eldönteni vágyó. Érdekek vannak és azok elegáns és visszataszító megnyilvánulási formái.

Viszont van a cinkos cinizmussal ismétlődő történetekben egy másik visszatérő vonás. A „napnyugatról” vagy „napkeletről” érkezők sohasem maradnak itteni szövetségesek, érdeklesők és végrehajtók hiányában.
Az amerikai–magyar viszony alakulását, Navracsics Tibor uniós biztossá való választásának ügyét a budapesti „demokratikus ellenzék” két dologra használta fel, s közülük egyik sem tűnik nyilvánvaló magyar nemzeti érdeknek.

Egy: segítsünk érveket kreálni a külföldi nyomásgyakorlásnak. A Demokratikus Koalíció képviselői hétfőn először elővették Strasbourgban a „magyar médiaszabadság témáját”. Magyarországot az unió már vagy tucatnyiszor világította át ebben a kérdésben. Hihetetlen lelkesedéssel, érdemben semmit sem találva. Kedden aztán liberális és szociáldemokrata úrelvtársaikat uszították rá újra Navracsicsra. Újdonság itt sem volt, értelme sem volt, az egész csak arra kellett, hogy Magyarországot ismét rossz színben tüntessék fel. Nem sokkal másabb ez, mint a levelesládába kerülő szórólapdömping, amelynek hatására egy idő után egy vegetáriánus is löncskonzervek előrelátó bespájzolásába kezd. Meg hát ugye nyilván nem zörög a haraszt, ha ennyit beszélnek róla, a párt és kormány jól teszi, ha ezeknek a magyaroknak a megregulázásába kezd. S tényleg, ki ne emlékezne Atillára, és Szent Gallen kolostoráért is felelniük kell most már végre, Augsburgot nekik újra és újra, abból értenek ezek a kurucok. Most kapják el ezt a Navracsicsot is, ezért tartjuk ezeket a derék politikusainkat! A „derék politikus” meg elégedett, mert íme, „magyar demokraták” mondják Brüsszelben és Strasbourgban, hogy hagyni kell például a keleti nyitást. Ami jó, hiszen miért kellene magyar konkurencia Moszkvától Pekingig? Idézzük Gyurcsányt, akinek roppant kulturált módon éppen október 23. előestéjén sikerült a következőket mondania: „A keleti nyitás elérte azt a szintet, amikor a külvilág úgy lát bennünket, hogy Magyarország az Európai Unió elhagyásának szélére érkezett a politikai érdekválasztás tekintetében.”
Most ez komoly?

Ugye a helyén értik? Nincs semmilyen érv és tény, csak egy megfellebbezhetetlennek tűnő ítélet. És a bölcs külföld, amely nyilván mindent jobban lát.

S itt érkeztünk el a második pontig: még véletlenül sem szeretném azt sugallani, hogy „demokratikus szolgálataiért” cserébe bárki – zöldre festett alapítvány például – megélhetőségi hasznot remél külföldről, a politikai szándék azonban egyértelmű. Ha Magyarországot, a magyar kormányt Brüsszeltől Washingtonig támadják, akkor megkérdőjelezhetők maguk a magyarok is. Az idei három választás eredménye relativizálható, úgy lehet tenni, mintha meg sem történt volna. Tóbiás József MSZP-elnöknek sikerült tegnap 1956-tal is párhuzamot találnia. „1956 üzenete azt mondja: egy szűk kisebbség hoz létre egy politikai többséget, és nyolcmillió csendben van, nyolcmillió várja, hogy szabad, igazságos és biztonságos legyen az a világ, amelyben él, hogy legyen értelme 1956-nak.”

Kedves Olvasó, javaslom, most csak csöndben minősítse ezt a sajátos történelemszemléletet. Amelynek a napi politikának szóló üzenete az, hogy a magyarok úgy, ahogy vannak, hülyék. Bő kétmillió nagyon, hiszen Orbán Viktorra szavazott, a többi meg egyenesen marha, mert csak egy töredéke ismerte fel a szocialista párt nagyszerűségét.

Na most már káromkodhatnak nyugodtan…