Például ha a pockot faggatnánk erről, minden bizonnyal elítélően nyilatkozna róla – ellenben Kaszroly bácsi a faluból lehet, hogy örülne a feltűnésének. Különösen, ha a ragadozó szépen sorjában elvinné a drága szomszéd tyúkjait a fedélszék alól. De csak addig, és ne tovább!
Hová való a gödény? A halastóban vagy a langymeleg posványban kétségtelenül a helyén van, de a Pilis szél szaggatta csúcsain anakronizmus lenne a feltűnése. Nem azért, mert ott véletlenül sincs hal – sokkal inkább azért, mert szimplán nem oda való. Pedig néhány balga lélek biztos el tudná képzelni, ahogy ősszel, szarvasbőgés idején, pár dagadt begyű, hízott gödény slattyogna át előttük az ösvényen, és szájából nem harcsafarok, hanem nyúlláb kandikálna elő.
Hol éljen a hód? Ha őt kérdezzük, biztos valami középszerű folyóra szavaz, és nem egy politikus vagy pesti nagypolgár előszobájára. De fordítsunk a felvetésen: közös életre vágyna-voksolna ön két férfimaréknyi szkolopendrával? Persze, tudom, kapásból sokan igent mondanának rá, de ha valóban rá kerülne a sor, menten elpárologna a nagy nekibuzdulás. Ezek a lények ugyanis nemcsak szürreálisak, de csúnyán csípnek is. Nagyító alatt nézve pedig ráébredhetünk, hogy A bolygó neve: Halál réme kistestvére sem lehetne ezeknek. Az sem elhanyagolható, hogy a szkolopendrák a kövek között, az avar alatt szeretik az időt múlatni – s nem Kovács úr és neje pihe-puha ágyában.
Nehéz megállni közbeszúrás nélkül: az óvilág lakossága összeteheti a két kezét, hogy a Teremtő nem volt vicces kedvében az európai rovarfauna alkotása idején, és a menyétméret helyett beérte néhány centiméterrel. Bezzeg szegény afrikaiak, ott gyermekkar nagyságú és vastagságú, halálos mérgű ezerlábú is akad. Ha nem hiszik, az állatkertben a két koala megtekintése után láthatják ezeket is. Bár ha rám hallgatnak, inkább az eukaliptusztól mentolosat pukizó növényevők előtt keresik föl az intézmény ezen részlegét, mert ha fordítva teszik, jó eséllyel többé nem mennek a Városliget közelébe sem.
Érdemes lenne elmélázni azon is, hogy honnan szedte, miből gondolja milliónyi honfitársunk, hogy a migráció kizárólag emberi tulajdonság? Vajon miért csak a zöldhatáron át, illegálisan érkező afgánok zavarják köreiket – miközben egy hústépő pontylazac (népszerűbb és általánosabb nevén: piranha) kihorgászását a Drávából a többség csak futó nyári hibának/kalandnak tekinti. Ugyanez a lekezelő álláspont vonatkozik például a szakértők által is rettegett keselyűteknős fölbukkanására, vagy az ecetfa agresszív térhódítására.
Az utóbbi idők egyetlen „sikeres” migránsa sem – aki kitört a közönyből – önerejéből érte el, amit elért, hanem masszív, százezreket érintő károkozása révén – ez a parlagfű. Előtte pedig legutóbb az ötvenes években, azaz több mint fél évszázada futott be hasonló karriert a krumplibogár. A többiről az átlagembernek halvány lila elképzelése sincs. Pedig a mókás nevű dióburok fúrólégy például egyáltalán nem tréfadolog. Csak a kedvező alkalomra vár, hogy felbukkanjon az államhatár innenső oldalán – a túlparton ugyanis már többször találkoztak vele. S ha ideér, akkor kémiai vagy természetes ellenség híján valóban befellegzett a csonthéjas gyümölcseinknek.