Emberheringek

Semmit sem tanultunk a múltból, s mindent elfelejtettünk. Emberheringekkel teli hajók indulnak Európa felé, miközben a művelt Nyugat csődöt mondott a még a múlt század második felében bevándorolt népcsoportok integrálásában is. Ráadásul politikai divat lett annak kikényszerítése, hogy egész országok igazodjanak a bevándorlók kultúrájához. Franciaországban a moszlimok tiltakoznak a déli harangszó ellen, s katolikus templomok százait akarják mecsetté alakítani, Bécsben meg arról vitatkoznak, mennyire sértheti a török kisiskolásokat, ha a császárváros 1683-as védelméről és a kereszténység győzelméről hallanak, a német rendőr pedig a Koránt kénytelen tanulmányozni intézkedés közben.

Európa engedi, hogy eltorzuljon, és elvesszen saját identitása, s lassan már az első osztályosoknak is azt fogják tanítani, hogyan válasszanak maguknak szexpartnert. S ezalatt pénzembereink a görögöket győzködik, hogy nem kell félni a nagy államadósságoktól, mert csak annak az államnak van jövője, amelyik sokkal tartozik. Az, hogy a Közel-Keletről és Afrikából megindult bevándorlás Blitzkrieggel fenyeget, másodlagos az uzsorakamatok behajtása mellett.

Tudom, illetlenség ilyen szavakat használni, mint villámháború vagy élettér. Mindnyájan útitársak vagyunk egy és ugyanazon bolygón, mégis ebben a tumultusban nem árt, ha néha rendőrért kiáltunk. Meg elővenni régi kalendáriumokat, milyen megoldásokban gondolkoztak őseink az életlehetőségeket illetően. Ilyen polgároknak való kalendárium az Est 1937 évi hármaskönyve. (Olyan írástudóktól olvashatunk benne, mint Babits Mihály, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Szomory Dezső, Bródy Lili, Kodolányi János, Féja Géza vagy Bálint György.) A technika csodáiról szóló részben Csánk Endre több nagyszabású tervről ír, így Európa és Afrika összekapcsolásának ötletéről a tizennégy kilométer széles Gibraltár szorosnál, aminek előkészítését áthúzta a spanyol polgárháború, s az Atlantropa tervről, amely szerint „a túlzsúfolt Európának, amelyet amúgy is végveszedelem fenyeget, dél felé, Afrikára kell minden erejét összpontosítania, miután más irányban nincs is szabad útja.

A mai Európa területén ötszázmillió ember él, noha kétezer évvel előtt – a római birodalom idején – alig harmincmillió volt a lakosok száma… Ha ennek az óriási világrésznek éghajlati és termelési viszonyait meg lehetne javítani, könnyen átvehetné Európa egész népfölöslegét…” Gibraltárnál nagy gát épült volna, és két nagy belső tengert terveztek a Csád-tó és a Kongó felhasználásával, a Szaharába pedig, amely a Földközi-tenger vízszintjénél jóval mélyebben fekszik, csatornákon vezették volna be a tenger vizét.
Európa népfeleslege… Elvitte Marx és Lenin biblikus víziója s a félintellektuellek hitleri lázadása. 1937-ben Afrikának, a világ második legnagyobb kontinensének lakossága százötvenmillióra rúgott, most legalább hétszázmillió, s rohamosan közeledik az egymilliárdhoz. Ma már nem arról van szó, hogy Európa fölös népessége hova áramoljon, hanem hogy Európa befogadja-e Afrika fölös népességét. Az egyének diszkriminációmentes rendszere – amelyet 1948 decemberében szentesített az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata – ilyen „lágy erőszakot” alkalmazó bevándorlás esetén, amelynek most tanúi vagyunk, álszentnek tűnik.

A bevándorló jogai s a mieink, őslakóké eszerint ugyanazok. Élethez, szabadsághoz. Csakhogy a migráns, amikor a diszkriminációmentesség vértezetében lép földünkre, a mi jövendő diszkrimációnkat, kisebbségi létezésünket vetíti a történelem horizontjára. S ha sokan elfogadják is, hogy az államok a történelem vak produktumai, s a történelem a hatalom és a véletlen egybeesése, Hamlet nagyon gyanús. Öl, hogy öngyilkossága, amelytől visszariad, más kezétől teljesedjen be. Akkor már inkább Shakespeare másik hősét, Prosperót, a varázslót szeretném látni, amint előveszi varázspálcáját, s két afrikai beltengert varázsol elő nem nekünk, fehéreknek, hanem nekik, emberheringeknek és szegény afrikaiaknak.