Elszabadult sakkfigurák

Kár, hogy a két esemény között semmi összefüggés nincs – igazából a morális kérdések nem nagyon szoktak beindítani politikai földcsuszamlást arrafelé. Elkezdődött ugyan a román diplomácia primitív sumákolása a magyar külügy számonkérésére, de még csak fel sem pöröghetett a botrány Budapest és Bukarest között, amikor Tudose csúfosan megbukott saját pártja bizalmi szavazásán, s mehetett összeszedni a cókmókját a Victoria-palotába.

Sokak szerint a valóság az, hogy Tudose már egy ideje bukott ember volt, és egyáltalán nem a nemzeti kisebbségekkel szembeni hozzáállása miatt. Az, hogy a szociáldemokrata kormányfő politikustársai nem határolódtak el a hungarofób uszítástól, sajnos azt engedi feltételezni, hogy Tudose tulajdonképpen fát hasogathatott volna az erdélyi magyarok hátán, fel is pakolhatta volna rá csinos gúlába, és tábortüzet is rakhatott volna belőle ott helyben, akkor sem valószínű, hogy párttársai vagy akár az ellenzék zöme ezt zokon vette volna. Tudose többek között akkor kötötte a székelyeknek szánt kötelet a saját nyakába, amikor akadályozta az igazságügyi reformok meghozatalát, illetve amikor később lemondásra szólította fel Carmen Dan belügyminisztert.

Azaz szembeszegült a mindenható pártelnökkel, Liviu Dragneával. Dragnea szerette volna keresztülverni a kritikusai szerint az igazságszolgáltatást pórázra kötő reformokat – emlékeztetőül: őt a Korrupcióellenes Ügyészség féltucatnyi bűncselekménnyel gyanúsítja, ami miatt kénytelen kartávolságon kívül maradni a kormányrúdtól –, emellett nem nézhette tétlenül kulcsembere, Dan vegzálását sem. Még úgy sem, hogy egy éven belül így másodszor bukott meg a szociálliberális kormány az ő kimosdatási kísérletén – emlékezzünk csak Sorin Grindeanura. Vagy arra, hogy Klaus Johannis díszállamfő korábban halványan megpendítette, nem biztos, hogy hajlandó lesz jelölni egy harmadik PSD-s miniszterelnök-jelöltet. Természetesen megteszi, nem azért segítették román urai abba a díszes elnöki bársonyszékbe, hogy holmi akadályokat gördítsen a bojárrendszer elé, hanem hogy legitimálja azt.

Dragnea kommentárja rámutatott, kinek a kezében is van a hatalom. Mint mondta, „nem megy neki a miniszterelnökök kiválasztása”, úgyhogy a következő jelöltet már nem ő, hanem párttársai nevezik meg. A fő-fő hűbérúr hátradőlt tehát, s odaszól párttársainak: jól van, két tisztemet már leszedték a táblán, hát akkor játsszunk demokráciát, mondjátok meg, kivel lépjek most!

Ha már Tudose, a román Bástya elvtárs futóvá változott, ki legyen a következő? Korábban Mihai Fifor védelmi miniszter neve került szóba, aki most ideiglenesen ellátja a kormányfői teendőket, de vélhetőleg Viorica Dancila európai parlamenti képviselő lesz a befutó. Érte még a megfelelő felvilágosultság-bónuszpontokat is bezsebelhetik Brüsszeltől, hiszen Dancila lehet Románia első női miniszterelnöke, ha már a muzulmán Sevil Shhaideh túl sok lett volna. Közben az ország eldöcög, a gazdasági fejlődést még a statisztikák szerint viszi a lendület, mi pedig reménykedhetünk, hogy minél nagyobb lesz a zűrzavar, annál nagyobb erőt képviselhet majd a végre-valahára valamelyest egységbe terelt magyar pártok szövetsége. Ha már csak néhány gyalog maradt is piros-fehér-zöld pántlikával a nagy román sakktáblán, hátha felértékelődnek itt a nagy tiszthullásban, ami különösen jól jönne most, amikor a centenáriumi hisztéria előzenekarai hangolnak.

Akár örülhetnénk is.