Előválasztási dilemmák

Előválasztás kell! – harsogta hivatalosan ezúttal az utódpárt. Sok helyütt, de a főpolgármester-jelölt esetében feltétlenül. Sőt a minap már az is kiderült, hogy megtalálták a „legalkalmasabb” jelöltet Horváth Csaba személyében. Ha valaki elfeledte volna, ő az a szocialista politikus, aki néhány éve még ingyen BKV-jegyet ígért, ami azóta is a baloldali demagógia szállóigéjeként bukkan fel újra és újra a közéletben – megnevettetve a budapesti lakosok nagy részét. A kérdés viszont most nem is ez, hanem inkább az, hogy mennyire vehetünk komolyan egy olyan politikai procedúrára tett ígéretet, amely az elmúlt években tucatszor vetődött fel az egyre kaotikusabbá váló ellenzéki térfélen, de sosem lett belőle valóság.

Ha röviden kellene válaszolni erre a húsba vágó kérdésre, akkor azt lehetne mondani, hogy semennyire. És nem csupán azért, mert már sokadszor folyik ez az üres színjáték a szemünk láttára, hanem azért is, mert néhány hónapja kaptunk egy olyan ígéretet, hogy még ebben az évben le fog zajlani a folyamat az őszre kidolgozott feltételek szerint. Ami eddig nem történt meg.

Horváth Csaba nevét bedobták ugyan a sajtónak, de arról nem tudtak egyetlen értelmes szót sem kinyögni, hogy milyen feltételek mellett, ki és hogyan szavazhatna. Hogy lehetne regisztrálni a ténylegesen „hithű” szavazókat? Miként lehetne kiszűrni azokat, akik egyébként Tarlós Istvánt támogatnák? Ki venne benne részt? És még sorolhatnánk a kérdések tucatjait.

Az sem segíti a procedúra sikeres végigvitelét, hogy közben az LMP és a Jobbik is játszik azzal a gondolattal, hogy az önjelölt celebet, Puzsér Róbertet támogassa. A Liberálisok megint egyedül szeretnének nekirugaszkodni, és bármilyen abszurd, maga Demszky Gábor is előkerült a semmiből. Egyedül a mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd lenne partner, de ők Karácsony Gergelyt szeretnék. Úgy tűnik tehát, hogy a szocialisták blöffölnek az előválasztás meglebegtetésével, csupán azért, hogy megfeleljenek annak az ellenzéki igénynek, miszerint egy jelölt kell Tarlós ellenében.

Az előválasztási procedúra részleteit és gyakorlatát egyébként már 2015-ben kidolgozta a „független” Republicon Intézet. Az igazsághoz hozzátartozik viszont az is, hogy már a 2014-es választások előtt voltak kevésbé részletezett tervek, jobbára ötletelések. Mindhiába. A baloldali és a liberális (pontosabban a balliberális pártocskák) persze mindig szerették volna, ha megvalósul ez, hisz ez nekik olyan lehetőséget jelentett volna, ahol meg lehet szólalni, amiben a társadalmi támogatottságtól függetlenül egyenlő versenyzőként ki lehet állítani egy-egy ismertebb arcot – bízva abban, hogy a közvélemény előtt és a sajtóban úgy jelenhetnének meg, mint akiknek tényleg van komoly alternatívájuk. Persze sem a Demokratikus Koalíció, sem az utódpárt nem nagyon szorgalmazta ezeket a lépéseket (maximum szavakban), hisz mi a fenének emelnék maguk mellé a mérhetetlen pártocskákat a töredezett ellenzéki oldalon. Most csupán annyiban változott a helyzet, hogy az ellenzéki igény még erősebb lett, aminek, ha csak szavakban is, de mégis meg kell felelniük a szocialistáknak és a DK-nak egyaránt.

Az előválasztási procedúra az Egyesült Államokban is számos vitát generált az elmúlt évtizedekben, de továbbra is működőképes és elfogadott módszer például a két versengő párt egyes elnökaspiránsainak kiválasztásához. De ott ennek komoly hagyománya van, illetve nem elhanyagolható különbség az sem, hogy a tengerentúlon létezik a regisztrált szavazói jogállás is. Ami nálunk is felvetődött ugyan néhány évvel ezelőtt, de félve az unió állandó kötözködésétől a második Orbán-kormány végül nem vitte végig, levette a napirendről. (Mert ami az Egyesült Államokban a demokrácia része, az nálunk, legalábbis a sivalkodó kritikusok szerint, a diktatúra újabb építőköve lenne...)

Nem nehéz megjósolni ezek alapján azt, hogy az önkormányzati választásokon és a mindig a figyelem központjában álló főpolgármesteri versenyben semmiféle előválasztási megméretés nem lesz az ellenzéki oldalon. Ismét megragad az ötletelés szintjén ez az ügy, majd a nagyobbacska pártok annak rendje és módja szerint bele fognak futni a szereplőválogatás nevetséges csiki-csuki játékába, a castingba. Ennek persze nem csupán a töredezett ellenzéki oldal április óta tartó tovább­erodálása az oka, hanem az is, hogy a legtöbb „állásban lévő” politikus inkább kapaszkodik a jól fizető pozíciójába, a kevéske hatalommal bíró, kényelmes karosszékének karfájába. Hisz ma fontosabb (és tegnap is az volt már) egy-egy ellenzéki párt parlamenti vagy önkormányzati képviselőjének a saját egzisztenciája és fizetése, mint az, hogy tényleges alternatívát dolgozzon ki a választópolgárok számára, és esetlegesen felvegye a versenyt a kormánypárti politikusokkal. Persze, mert az utóbbihoz tehetség, alázat és komoly munka is kell. Ezt pedig igencsak megspórolták az ellenzéki oldalon az elmúlt nyolc évben.

Minden változik, avagy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni – tartja az ógörög mondás, amelyet Hérakleitoszhoz köt a filozófiatörténet. Úgy tűnik, hogy a magyar ellenzék, kiváltképp a balliberális oldal, lassacskán kiegészülve a zavaros ideológiájú Jobbikkal, meg tudja cáfolni ezt a több ezer éves igazságot. Mi pedig várjuk a szereplőválogatást.