Ellopni a hidat

Elegánsan, mosolyogva lopott és csalt, kizárólag a gazdagok kárára. Mondhatnánk persze, hogy a szegénytől vagy akár középosztálybelitől minek lopni, nagy kockázat, csekély haszon. Brit legendát sértve valljuk meg, valószínűleg jó Robin Hood sem azért fosztogatott kizárólag kereskedőket, bárókat és grófokat, mert fejlett szociális érzéke volt, hanem mert a falusitól már nem volt mit elvenni.

Az egyszerű embert a magánzó szélhámos nem lopja meg, nem éri meg neki. Az egyszerű ember kifosztására rendszer kell. Most kérem, ne a mindenkori államra gondoljanak, és arra, hogy sokakban és sokszor merül fel joggal, hogy az ilyen vagy olyan módon befizetett adóért mit kapunk vissza. Demokráciafélékben szavazunk, kvázi mi hatalmazzuk fel a politikusokat arra, amit tesznek.

A brókercégek vezetőit, a Quaestor tulajdonosait senki sem hatalmazta fel ilyesmire. A társaság felépített egy rendszert, amely vagy ötvenezer ember pénzét tüntette el. Nyilván módosakét is, de alighanem zömében olyanokét, akik utolsó, még megmaradt megtakarításaikat akarták fialtatni. Ha úgy tetszik, odaadták a családi ezüst maradékát a Quaestornak. Miért? Mert nagyobb hasznot kínált.

Most persze elkezdhetnénk skandálni a „józan bankár mantrát”, hogy a befektető huszonöt évnyi piacgazdaság után, számos szélhámosság, piramisjáték, ingatlanszövetkezet példáján igazán megtanulhatta volna: csodák, így kiugróan magas hozamok csak a mesékben és prémiumosztás utáni alkusz tosztokban vannak. Meg aztán ott van a mindenható tájékoztató, ahol ilyen vagy olyan nagyságú betűvel tényleg ott van, hogy milyen biztosítékok vannak vagy nincsenek a befektetett pénzre. Tessék olvasni, az ilyesmibe még senki sem betegedett bele. Ha meg lusták vagy felületesek voltunk, hát vessünk magunkra. Mondhatnánk persze azt is, hogy Mari nénit a kutya nem okította ki ilyesmire, a kötvény eladója pedig nyilván a haszonkulcsra és nem a kockázatokra helyezte a hangsúlyt. Azonban ez egy ilyen világ, ha valaki a boltban megszámolja forintra a visszajárót, összeveti a számlával a megvásároltakat, ugyanez elvárható, ha egy behízelgő nyakkendőssel értekezik.

A Quaestor kötvénye egy vállalati papír volt, vásárlóinak csőd esetében nem jár más kártalanítás, mint a bebukott cég vagyona. Tehát nem úgy, mint egy tőzsdei brókercégnél vagy banknál, ahol ott a pénzintézetek által „összedobott” Befektetővédelmi Alap. Az említett tájékoztatóban ez benne is volt. Egy valami azonban nem volt benne, s erre se az örök Mari néni, se a legdörzsöltebb piaci cápa nem készülhetett fel: a Quaestor az engedélyezettnél majd négyszer annyi kötvényt bocsátott ki. Azaz 60 milliárd forintnyira a hatóságok szerint volt fedezet, 150 milliárdra viszont nem. Ez már nem egy kedélyes szélhámosság, mint mondjuk, amikor az adoma szerint a múlt század elején egy tehetséges, de morálisan ingoványos talajon álló hazánkfia eladta a Lánchidat egy amerikai milliomosnak. Ez olyan, mintha a Lánchidat téglánként lopták volna szét.

Megtehette volna ezt a Quaestor politikai fedés nélkül?

A jelenlegi információk szerint a brókercégnél a nyilvánvaló csalások 2007-ben kezdődtek. Kik is voltak akkor kormányon, kik nevezték ki a felügyelet vezetőit, kinek köszönhetően lett Simor András offshore lovag jegybankelnök? Melyik miniszterelnöknek a háza, melyik pártnak a székháza előtt kellene tüntetni?
Nincs kedvem Gyurcsány Ferenccel pereskedni, szocialista pártot meg jó ízlésű ember messze kerül, így kérem, nézzenek utána önök a 2007-es év és az utána történtek kronológiájának.

Az ellenzék most az Orbán-kormányon akarja elverni a brókerbotrányokat. Személy szerint nem igazán értem, hogy minisztériumok és önkormányzatok egyáltalán miképpen tarthatják pénzüket brókercégeknél és nem állampapírban. Kósa Lajos hasonló felvetése után ezt alighanem megfontolja a kormányzat.
Nyilvánvalóan van felelőssége a jelenlegi kormányzatnak abban is, hogy nem nézett időben a brókercégek körmére, még akkor is, ha erre nem volt igazán törvényi lehetősége a Bajnai-kormány korábbi lépései miatt – változtatni kellett volna a korábbi szabályozáson, szigorítva az ellenőrzést, annak határidőit.

A számok azonban nem hazudnak: a szocialista kormányok 300 milliárdnyi közpénzt tartottak a brókercégeknél, most ennek töredékét. Akkor ki is fújta fel ezeket a cégeket, ki adott tőkét, ki adta a hitelesség látszatát a Quaestornak? Ki teremtette meg a lehetőséget, ki biztosította az eszközöket a Lánchíd szétlopásához?