Együtt szívnak

A kérdés továbbra is adott. Amit ugyanis a Vona-, illetve Simicska-árvák mostanság előadnak, arra bajosan adható józan magyarázat. Talán annyi, hogy az egészen április 8-ig győzelmi terveket szövögető lelketlen bagázs az elmúlt hónapokban gyászüzemmódba kapcsolt, ám a belső leszámolásokról és egymás lejáratásáról szóló híreket már aligha igazolja önmagában a csalódottság. A „gazda” lelépett, a pénzcsap elapadt – előjött tehát a társaság valódi természete. Itt bizony a viszály az úr.

Arra viszont pláne nincsen észszerű válasz, hogy miért beszél a „maradék” a teljes ellenzék Jobbik felé közeledéséről, egyfajta gravitációs erőről. Merthogy az egyre hisztérikusabb szóvivő, Jakab Péter és Gyöngyösi Márton frakcióvezető egyaránt ezt a teóriát bizonygatta egy tévéstúdióban a minap, miközben éppen újabb lelépők, konkrétan első vonalas párttagok súlyos vádjaitól volt hangos a sajtó. Volner János volt alelnök például egyenesen a Soros-féle befolyást rója fel egykori harcostársainak, a kissé megkésettnek tűnő aggályok nyomán pedig a pártközeli Alfahír rögvest mentegetőző interjút is közölt a Jobbik körül megjelenő CEU-alapítóval, a milliárdos spekulánsról csupa jót zagyváló Teplán Istvánnal. Ide jutottak.

Ráadásul egyre jönnek az információk arról is, miként segítette ki pénzzel és „rántott hússal” Vonáékat még a parlamenti választás előtt Simicska Lajos. Az elosztás központja akkor a párt Fő utcai irodája volt, én magam is kaptam a pártigazgatótól több alkalommal nagyobb, száz-kétszázezer forint körüli összegeket, hogy azt a pártirodához közel eső postán személyi adataim megadása mellett befizessem – magyarázta a metódust egy névtelenséget kérő volt tag.

A jelek szerint a mindent tagadó Jobbik felé tehát inkább a botrány gravitál, s nem a többi párt, bár kétségtelen, újabban a szintén útkereső LMP mintha egyfajta furcsa násztáncot adna elő velük. Volnernek igazából ez tett be, a rendszerváltozás után annyi bajt okozó balliberálisok hideg lehelete, noha a groteszk frigyet egyelőre mindkét érintett tagadja. A magukat álságosan huszonegyedik századi pártnak nevező csapatoknak kétségtelenül közös élménye a kudarc meg a folyamatos fogyatkozás, hiszen az LMP-ből is előszeretettel távozgatnak a nemrég még miniszterelnöknek és kormánytagnak készülő arcok. De akkor is: itt egymással kőkeményen ellentétes beállítottságú formációkról van szó. Elvileg. Mert, mint konstatálhatjuk már egy ideje, holmi elvek és programok nem számítanak. Csak a közös ellenség kijelölése, a negatív fókusz, illetve némi hatalom megszerzésének lehetősége.

A helyzet tehát továbbra is úgy áll, hogy az ellenzék egyetlen érzékelhető témája az úgynevezett összefogósdi. Ha kiderül egyesekről, hogy közelítenek egymáshoz, akkor jönnek a heveny cáfolatok, amikor pedig felharsan a „mindenki tömörüljön Orbán ellen” igénye a mindent tudó véleményvezérek részéről, akkor következhet néhány közös akció. Most például a Jobbik is arra jutott, beszáll az Európai Ügyészséghez való csatlakozást célzó, szuverenitásunkat csorbító aláírásgyűjtéshez. Vagyis megint együtt parádézhatnak Brüsszelnek tetszelegve Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökkel, az eddig valamennyi pártját eláruló Hadházy Ákossal és a többi haverral. Csinálják csak!

Ahogy a közvélemény-kutatási adatokat nézzük, a vége úgyis az lesz megint, hogy együtt szívnak.