Vélemény és vita
Együtt harcol
Álláspont. Folytatta a hagyományt tegnap Orbán Viktor: miniszterelnökként harmadszorra is Varsóba vezetett első hivatalos útja
Ezúttal Mateusz Morawiecki volt a vendéglátója, hiszen Lengyelországban azért voltak változások 2010 óta, a barátság viszont állandó. A Jog és Igazságosság kormánya a korábbiaknál is stabilabb partnerré tette hazánk számára Lengyelországot. Az előző kormányt vezető Donald Tusk, az Európai Tanács elnökeként épp az elmúlt időszakban kezd Brüsszelben szokatlanul józan hangot megütni a migrációt illetően, de sajnos arról azért nehéz megfeledkezni, hogy pártja, a Polgári Platform egyszer magára hagyta a visegrádiakat a migráció ügyében, s azóta az Európai Néppárton belül a Fidesz legkeserűbb kritikusai közé került.
Most azonban ez keveset számít. Fontos üzenet Európának, hogy Orbán Viktor ismét Varsóba ment először, nem pedig mondjuk Brüsszelbe vagy Berlinbe. Orbán és Morawiecki egyetért a legfontosabb dolgokban, például abban, hogy az erős Európa erős nemzetállamokra és erős régiókra épülhet, így saját érdekeinken túl az egész unió érdekében fontos megerősíteni Közép-Európát. A lengyel kormányfő tegnap fontos igazságot mondott ki, amikor arról beszélt, hogy a régiónknak megvannak a maga sajátos történelmi tapasztalatai, amelyek eltérnek a nyugati tagállamok tapasztalataitól, így utóbbiak nem is mindig értik meg az álláspontunkat. A meg nem értésen lehet segíteni, erőfeszítésre és gesztusokra van szükség mind Közép-Európa, mind pedig Nyugat- és Észak-Európa részéről. Sajnos viszont továbbra is úgy látszik, hogy nyugati partnereink nem akarják áthidalni a régi és új tagállamok közötti szakadékot, sőt, szívesebben gondolnak ránk úgy, mint a gazdagokkal szemben álló szegény tagállamokra, amelyeknek nem kellene szembeszegülniük az akaratukkal. A források megvonásával és feltételekhez kötésével fenyegetőzni önmagában is megalázó, és elég gyakran társulnak hozzá olyan politikai megnyilvánulások, amelyek tovább erősítik a kelet-közép-európaiakban azt az érzést, hogy másodrangú európai polgároknak tekintik őket. Amellett, hogy az unió nem jótékonysági szervezet, és a forrásokért cserébe az újabb tagállamok is a többieknek kedvező döntéseket hoztak – például megnyitották a piacaikat, nem egyszer saját kárukra növelve nyugati nagyvállalatok profitját –, az ilyen hozzáállás nagyban hátráltatja a közös döntések meghozatalát, a konstruktív vitákat.
Ilyen hozzáállással nem lesz például értelmes megoldás a migrációs válságra. Azzal igazán nem lehet előrelépni, ha Brüsszelben és más nyugati uniós központokban elmaradott emberpéldányoknak tekintenek bennünket, amiért nem vágyunk a multikulturális társadalom áldásaira, a szép szó helyett pedig már nyíltan fenyegetnek. Ezzel a nyomásgyakorlással és jogtiprással szemben pedig a két jó barát nem tehet mást, mint amit eddig is tett: együtt harcol.
Orbán Viktor arról is beszélt tegnap, hogy nem csak ezeréves, kipróbált barátság áll Lengyelország és Magyarország mögött, hanem a közös jövő is összeköt bennünket, a közös vízió arról, milyennek kellene lennie Európának. Ilyen múlttal, jelennel és jövővel rendelkező barátságra lehet közös fellépést, közös érdekérvényesítést építeni. Minden küszködése ellenére a nemzetet, a családot, a szuverenitást és a hagyományos értékeket felszámoló liberalizmus lejtőre került. És egyre gyorsabban gurul lefelé, amit bizonyít, hogy Nyugaton is egyre többen fordulnak a közép-európai vezetők gondolatai felé, és próbálják megfordítani hazájuk sorsát, amíg nem merülnek alá végleg.
Lengyelországgal szükségünk van egymásra.
Most azonban ez keveset számít. Fontos üzenet Európának, hogy Orbán Viktor ismét Varsóba ment először, nem pedig mondjuk Brüsszelbe vagy Berlinbe. Orbán és Morawiecki egyetért a legfontosabb dolgokban, például abban, hogy az erős Európa erős nemzetállamokra és erős régiókra épülhet, így saját érdekeinken túl az egész unió érdekében fontos megerősíteni Közép-Európát. A lengyel kormányfő tegnap fontos igazságot mondott ki, amikor arról beszélt, hogy a régiónknak megvannak a maga sajátos történelmi tapasztalatai, amelyek eltérnek a nyugati tagállamok tapasztalataitól, így utóbbiak nem is mindig értik meg az álláspontunkat. A meg nem értésen lehet segíteni, erőfeszítésre és gesztusokra van szükség mind Közép-Európa, mind pedig Nyugat- és Észak-Európa részéről. Sajnos viszont továbbra is úgy látszik, hogy nyugati partnereink nem akarják áthidalni a régi és új tagállamok közötti szakadékot, sőt, szívesebben gondolnak ránk úgy, mint a gazdagokkal szemben álló szegény tagállamokra, amelyeknek nem kellene szembeszegülniük az akaratukkal. A források megvonásával és feltételekhez kötésével fenyegetőzni önmagában is megalázó, és elég gyakran társulnak hozzá olyan politikai megnyilvánulások, amelyek tovább erősítik a kelet-közép-európaiakban azt az érzést, hogy másodrangú európai polgároknak tekintik őket. Amellett, hogy az unió nem jótékonysági szervezet, és a forrásokért cserébe az újabb tagállamok is a többieknek kedvező döntéseket hoztak – például megnyitották a piacaikat, nem egyszer saját kárukra növelve nyugati nagyvállalatok profitját –, az ilyen hozzáállás nagyban hátráltatja a közös döntések meghozatalát, a konstruktív vitákat.
Ilyen hozzáállással nem lesz például értelmes megoldás a migrációs válságra. Azzal igazán nem lehet előrelépni, ha Brüsszelben és más nyugati uniós központokban elmaradott emberpéldányoknak tekintenek bennünket, amiért nem vágyunk a multikulturális társadalom áldásaira, a szép szó helyett pedig már nyíltan fenyegetnek. Ezzel a nyomásgyakorlással és jogtiprással szemben pedig a két jó barát nem tehet mást, mint amit eddig is tett: együtt harcol.
Orbán Viktor arról is beszélt tegnap, hogy nem csak ezeréves, kipróbált barátság áll Lengyelország és Magyarország mögött, hanem a közös jövő is összeköt bennünket, a közös vízió arról, milyennek kellene lennie Európának. Ilyen múlttal, jelennel és jövővel rendelkező barátságra lehet közös fellépést, közös érdekérvényesítést építeni. Minden küszködése ellenére a nemzetet, a családot, a szuverenitást és a hagyományos értékeket felszámoló liberalizmus lejtőre került. És egyre gyorsabban gurul lefelé, amit bizonyít, hogy Nyugaton is egyre többen fordulnak a közép-európai vezetők gondolatai felé, és próbálják megfordítani hazájuk sorsát, amíg nem merülnek alá végleg.
Lengyelországgal szükségünk van egymásra.